Mutasd meg a DNS-tesztedet, és megmondom, ki vagy. Noha ez nem egészen igaz, a DNS-teszt azért sok mindent elárul rólunk. A teszt elkészíttetése ma nagyon divatos.

A szlovák DNA ERA társaság ma már több mint 90 hajlamot tud felfedni. Nemcsak az egyes betegségekre való hajlamot mutatja ki, de a lefolyásukról is információt szolgáltat. S rávilágít például az anyagcsere és a táplálkozás jellegzetességeire. Év végével pedig indul a lelki bajaink eredőinek kikutatása is – kell ennél jobb hír szorongásra hajlamosító évtizedünkben?

mar-tudom-miert-vagyok-kover-genetikai-tesztek-kezdo.jpg
(© Edouard Baribeaud, Andrea Sophetti)

Michaela Šišková genetikus, a DNA ERA vállalkozás megalapítója nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a DNS-teszt eredményei alapján a megrendelő bizton megtudhatja, hogy hajlamos-e a tejcukor- vagy a hisztaminintoleranciára, alkalmas-e bizonyos sportokra, lesznek-e esetleg sport okozta sérülései...

„A teszt azt is ki tudja mutatni, fennáll-e annak veszélye, hogy a szülő egy-egy hibás gént majd átörökít a gyermekeire.” S hogy genetikusunk miért kezdett el ezzel foglalkozni? Néhány évvel ezelőtt ő maga is készíttetett egy ilyen tesztet az Egyesült Államokban. Amikor megtudta, hogy veleszületett hajlama van a szívbetegségekre és a bőrrákra, elhatározta, hogy másokat is szeretne megismertetni azzal, hogy a DNS-ük milyen információkat közvetít a testük működéséről. Végül elindította a vállalkozását Szlovákiában és Csehországban.

Mi az a DNS? Az emberi DNS (dezoxiribonukleinsav) a nukleinsavak csoportjába tartozó összetett molekula, amely szervezetünk genetikai információit hordozza. Nemcsak betegségek diagnosztizálásához használják, de ennek alapján bizonyítani lehet az apaságot, illetve fel lehet deríteni akár bűntények elkövetőit is.

Egyetlen vércsepp nélkül

Sok oka lehet, hogy az ember miért szánja rá magát a teszt elkészítésére. Egyik alapvető ok az, hogy az emberi DNS-szekvencia életünk folyamán általában nem változik. A fiatalkorban elvégzett DNS-teszt eredménye egész életünkben érvényes lesz. Az egyetlen változás: nem mi leszünk mások, hanem a tudomány fejlődik. A világ tudósainak köszönhetően minden évben egyre többet tudunk a génekről és az emberi DNS-ről. Ezért csak olyan társaságnál érdemes elvégeztetni a tesztet, amely aktualizálja, frissíti is az eredményeket, tehát a jelen szűrőjén keresztül is megmutatja őket.

A tudomány már annyira előrehaladott, hogy a teszt elvégzése teljesen fájdalommentes. A vizsgálati anyag házhoz érkezik. Elég kenetet venni az arc belső oldaláról, hogy nyálmintánk legyen, majd óvatosan elhelyezni a mellékelt kémcsőben. Ennyi az egész. Azután mindezt bele kell tenni egy speciálisan elkészített, biztonságos borítékba, majd átadni a futárnak. A tartósító oldatnak köszönhetően az anyagot nem kell azonnal visszaküldeni. A DNS-minta szobahőmérsékleten hónapokig használható marad. Az azonosítás vonalkóddal történik, ezért visszaéléstől nem kell tartani. Néhány hét múlva e-mailben értesítik a megrendelőt arról, hogy elkészült az eredmény.

mar-tudom-miert-vagyok-kover-genetikai-tesztek-siskova.jpg
Michaela Šišková genetikus, a DNA ERA vállalkozás megalapítója (© gendzo.sk)

Ez a DNA ERA weboldalán több hónapig is elérhető lesz, tehát ki sem kell nyomtatni. Az eredmény laikusok számára is érthetően érkezik: nem kell hozzá genetikusi diploma, hogy megfejtsük. Ha mégis magyarázatot szeretnénk egyes eredményekhez, vagy többet szeretnénk tudni, a társaság konzultációt biztosít a genetikussal. Az eredményt természetesen meg lehet beszélni a háziorvosunkkal is – és akár tanácsot kérhetünk az életmódunkkal kapcsolatban.

Teszt = megelőzés  

Sokak számára a DNS-teszt olyasminek tűnik, mint a kristálygömb vizsgálgatása. A teszt azonban jól használható a bajok megelőzésére. Például amikor öregedni kezdünk, a teszt segítségével megállapíthatjuk, hogy hajlamosak vagyunk-e a szívbetegségekre vagy a gyógyszerallergiára. Jó példa erre a kardiológiában használt Warfarin, amelynek adagolása meglehetősen bonyolult. A teszt eredménye alapján viszont megállapítható az adagolás. „Nem ajánljuk a tesztelést időskorra halasztani. Minél előbb állapítjuk meg, milyen megelőzésre van szükség, annál jobb” – mondják az illetékesek.

„A DNS-teszt többet elárul rólunk, mint gondolnánk. Kimutatja az ételintoleranciát, a daganatos betegségekre való hajlamot, illetve azt is, miért vagyunk szomorúak egész életünkben...” – mondja Michaela Šišková genetikus.

A kínálat gazdagodása mutatja, hogy rohamsebességgel terjed a tesztelés gyakorlata. A DNA ERA azt ígéri, hogy az egészségünket és a külsőnket is tesztelni fogja, s a teszt feltárja majd a hajlamot a bőrbajokra, a fogágy betegségeire vagy a hajhullásra... Az év végén pedig indul a lelki betegségekre való hajlam tesztelése: a DNS ugyanis ezekről is számtalan információt tartalmaz. Éppen ezért nagy nyereség, ha megismerjük a génjeinket. Ez a tudás olyan eszközt ad a kezünkbe, amellyel igazán testre szabottan vigyázhatunk az egészségünkre.

elofizetes_uj_no_0.png

Amit fiatalkorodban megtudsz…

A DNS-teszt bennünket is föllelkesít, mert ennek köszönhetően számtalan ismeretet szerezhetünk – például a gyermekeinkről is. Nézzük mondjuk a ma már gyakori tejcukor-allergiát, amely serdülőkorban csap le igazán. Mennyi hasfájástól és más kellemetlen tünettől megkímélhettük volna a gyermekünket, ha már kiskorában készíttetünk egy DNS-tesztet!

„Minél előbb ismerjük meg a génjeinket, annál hamarabb léphetünk – mindegy, hogy a táplálkozásról vagy a sportról van-e szó. Ez nem azt jelenti, hogy gyermekünket kényszeríteni kell, hogy olyan sportot űzzön, melyhez nincs kedve. A gyermeket mindig hagyni kell választani – de a választásban a DNS-teszt is segíteni tud” – hangzik az ismertető.  

A teszt feltárja a hajlamot a bőrbajokra, a fogágy betegségeire vagy a hajhullásra. Az év végén pedig indul a lelki betegségekre való hajlam tesztelése: a DNS-ünk ugyanis erről is számtalan információt tartalmaz...

Az a legjobban befektetett pénz, amelyet magunkba fektetünk... Talán azt hisszük, hogy a DNS-teszt számunkra elérhetetlen, mert drága (300 eurónál kezdődik). A DNA ERA különféle tesztcsomagokat kínál (különféle árkategóriákban). A DNA Lifestyle a sporttal, egészséggel, táplálkozással kapcsolatos hajlamokat mutatja, a Complex teszt az örökletes betegségekről és a gyógyszertoleranciáról tudósít, és már készül a legújabb Beauty csomag is. 

Varga Klára
Cookies