Lapunk rovata számos cikkben is foglalkozott e fontos népegészségügyi kérdéssel, rámutatva, hogy a megelőzés egyik fontos új lehetősége a méhnyakrákot okozó emberi (humán) papillóma vírus, azaz a HPV elleni védőoltás.

Említettük azt is, hogy a jelenleg a 12 éves lányok részére bevezetett védőoltást érdemes lenne kiterjeszteni a hasonló korú fiúk számára is. Így nemcsak a rákkeltő vírusnak a női testbe való bejutásának rizikóját csökkenthetnénk, hanem mindkét nemet védenénk egy kellemetlen nemi szervi betegségtől.

nemi-szemolcs-kezdo.jpg
(© Alex Sandoval / Getty Images)

E betegség a „nemi szervi szemölcs“, orvosi nevén a kondiloma. Férfiaknál leggyakrabban a fitymán keletkeznek, általában lencsényi nagyságú, kiemelkedő, hegyes szemölcsök – ezért „hegyes függöly“-nek is nevezik –, amelyek a költői hajlamú embereket a kakastaréjra, ill. a kelvirágra emlékeztetik. Mivel leggyakoribb helye a nemi szerv – de előfordulhat a végbélnyílás környékén, sőt a szájban is –, s többnyire a nemi kapcsolat során terjed, ma az ún. STD (szexuális úton terjedő) betegségek közé sorolják.

Megjelenéséhez azonban nem feltétlenül szükséges a nemi kapcsolat. Erre utalt a híres francia író, Maupassant, a „szépfiú“ is, amikor kiderült a sokkal veszélyesebb szifilisze: „Vérbajom van végre, igazi, nem holmi nyomorúságos kankóm... nem a kispolgári kinövés, nem főzeléket idéző kelvirág, nem, nem, igazi vérbajom, az, amiben I. Ferenc (francia király) meghalt.“ Nos, a nők, a párizsi örömlányok közti „sikereire“ büszke írónak abban igaza volt, hogy a vérbajjal (szifilisszel) összehasonlítva, a „kinövés“ nem „veszélyes“ kór, sőt gyakran – főleg a férfiaknál – teljesen panaszmentes, azaz észrevétlen is marad.

Ez azonban nem azt jelenti, hogy teljesen veszélytelen, hiszen – mi már tudjuk, amit a francia „szépfiúk“ még nem tudhattak – a „hegyes függölyt“, a kondilómát ugyanaz a HPV okozza, ami a méhnyakrákot is. Vagyis a „nemi szervi szemölcs“ veszélye ugyanaz, mint a többi humán papillóma vírus okozta elváltozásé: rákmegelőző állapotnak, ún. prekancerózisnak tekintendő!

Semmiképpen se vegye tehát félvállról – még az erősebb nem sem – a nemi szervén vagy a végbélnyílása körül megjelenő „szemölcsöket“. Különösen igaz ez az állítás az AIDS megjelenése óta. Az AIDS-re gyanús, HIV- (humán immunhiány vírus) pozitív személyek orvosi nyomon követése során derült ki, hogy a végbélkörnyéki „szemölcsök“ hordozói között a végbélrák rizikója hatvanszoros! E „szemölcsök“ megmutatása az orvosnak azért is ajánlatos, mert a vérbaj is tud produkálni hasonló, bár nem hegyes, hanem „lapos“ szemölcsöket a nemi szervek területén.

Mindenképpen indokolt tehát a szemölcsök orvosi „eltávolítása“ – kimetszése, lézerkezelése stb. –, mert ezzel nemcsak a gyakori újbóli kialakulás, hanem az évtizedek (!) múlva kialakuló „rák“ rizikója is csökkenthető. És – ismételve – ajánlatos lenne a HPV elleni védőoltás kiterjesztése a fiúkra is, még a szexuális életük megkezdése előtt. Ez nemcsak saját testüket védené a „nemi szervi szemölcs“ megjelenésétől, hanem jelentősen csökkentené női partnereiknél a méhnyakrák kialakulásának rizikóját is.

elofizetes_uj_no.png

Dr. Kiss László
Cookies