Mi, szülők is azokat a mintákat követjük, amelyeket édesanyáinktól láttunk. Ők pedig nagyanyáinktól tanultak gyereket nevelni. A mai helyzet kicsit más: nem követhetjük mindenben az előző generációt, hiszen az ő tanításaik sok szempontból nem érvényesek.
A komáromi Morávek Ildikó (40) két fiú,a 18 éves Tamás és a 15 éves Bence, valamint egy lány, a 13 éves Ildikó édesanyja.
– Ildikóhoz eleinte kicsit másképp viszonyultunk, mint a fiúkhoz. Például, ha sírni kezdett, hamarabb odaugrottunk hozzá. Valahogy úgy éreztük: a fiú az fiú, egy kis eleséstől kutya baja sem lesz. És azt is el kell ismernem, hogy követelni sem követeltünk tőle annyit. Amikor a fiúk ötödikesek voltak, már javában porszívóztak, míg Ildikó ugyanennyi idősen kicsinek tűnt… Azt hiszem, ez azért alakult így, mert Ildikó legkisebb gyerek – és a két fiú után már nagyon vágytunk egy kislányra, így aztán eleinte kicsit elkényeztettük.
– Mindez addig tartott, míg a fiúk fel nem lázadtak, és rá nem jöttünk, hogy nem jó úton járunk. Azóta mindhárman kiveszik a részüket a házimunkából. Nálunk ugyanis nincs férfi- vagy női munka: csak házimunka. Mindennap valaki más mosogat, törölget, porszívózik – attól függően, mikor mire van szükség.
A fürdőszobát már mindhárom gyerek gyönyörűen ki tudja tisztítani. Hogy ki mihez ért inkább? Azt hiszem, ez nem „nemi” kérdés, gyereke válogatja.
– Például Tamás az, aki a legszívesebben segít a főzésnél. Bence pedig – akárcsak én, nő létemre – mindent megszerel, amit kell. Ildikó pedig mostanában sokat süt a nagymamával, és el kell mondanom, egyre ügyesebb. Most, hogy már megnőttek, újra van különbség a fiúk és a lányom között: a fiúkat könnyebben kiengedem esténként. Ildikót sokkal jobban féltem. Szinte biztos, hogy egyedül nem fogom őt elengedni, csak megbízható társasággal vagy a bátyjai kíséretében.
– Meggyőződésem, hogy az, ki hogyan fog viszonyulni feleségéhez, illetve férjéhez, az elsősorban attól függ, milyen a viszonya az édesanyjához. Ha a fiú jó szívvel, melegséggel néz az édesanyjára, egészséges szeretet köti őket, akkor egyszer majd a feleségére is így fog tekinteni. Ezért az anyák felelőssége óriási. Nem az számít, mit tanítunk meg gyerekeinknek, hanem az, hogyan, mekkora szeretettel. Az sem mindegy, mit látnak a gyerekek az apjuktól. Szerencsére az én férjem segítőkész. Elsősorban akkor segített sokat, amikor a gyerekek kicsik voltak. Most, hogy vállalkozó, fáradtan ér haza, ezért nem kívánom meg tőle, hogy még a házimunkát is elvégezze.
GYEREKET NEVELÜNK: FIÚBÓL FÉRFIT, LÁNYBÓL NŐT
A születéstől kezdve ösztönösen másként neveljük a lányokat és a fiúkat. Az újszülött kislányra rózsaszín, míg a kisfiúra kék bébiholmit adunk, később a kisfiú nadrágot, a kislány pedig fodros ruhácskát és színes harisnyát kap, és hosszúra növesztik a haját. A játékok is fiúsakra és lányosakra oszlanak. Kisfiúnak nem szoktak babát vagy apró edényeket venni, a kislánynak pedig kisautót, kardot… Már az óvodában is elkülönül a két nem: külön sarkakban vannak a lányok és a fiúk játékai.
A fegyelmezésben és a büntetésben is különbségek mutatkoznak. Jellemző az is, hogyan viselkedünk, ha a gyerek megüti magát: az egyiket ölbe vesszük, vigasztaljuk, a másiknak azt mondjuk: katonadolog. A fiúknak viszont hamarabb elnézzük, ha összemaszatolják vagy kiszakítják a ruhájukat.
– Nem teszek különbséget a fiam és a lányom között – mondja Erika, két tizenéves édesanyja. – Egyiküket sem kényszerítem semmire, és megtiltani sem szoktam semmit, csak mert az „fiús” vagy „lányos” dolog. A lányom például percek alatt fenn terem a fa tetején, a fiam viszont soha nem akart fát mászni, mert félt, hogy leesik. A konyhában pedig a fiam segít szívesebben. Már süteményt is sütött egyedül. Ettől még nem kevésbé férfias, ahogy a lányom sem mondható fiúsnak. Őt azzal invitálom a konyhába, hogy előbb-utóbb majd neki is meg kell tanulnia főzni. Nem a férjhez menés miatt, hanem azért, hogy el tudja látni magát.
– A férjem nem keres annyit, hogy itthon maradhassak, így hamar visszamentem dolgozni – mondja a 30 felé közeledő Szilvia. – Nyolcórányi fizetett munka után, egy alig hároméves gyerek mellett persze nem tudom úgy ellátni a háztartást, mint korábban. De a férjemnek eszébe sem jut segíteni. Sőt, fintorog, ha nincs meleg étel. Szerinte az a természetes, hogy a nő végzi az összes házimunkát, és kiszolgálja az urát. Hisz otthon is ezt látta. (Csak az ő anyja nem járt munkába.)
Szerinte bármikor szó nélkül elmehet itthonról. Akár órákra is. Nekem persze mindenről be kell számolnom. Próbálom vele megértetni, hogy ez így nem megy, de ő nem érti, mit lázadozom, hisz ez a világ rendje.
– Nem csak a keresztény kultúráról mondható el, hogy a fiúkat preferálta (preferálja) a lányokkal szemben – mondja dr. Hunčík Péter pszichiáter. – Ázsiában, ahol egész más vallások az uralkodóak, ugyanez a helyzet. A fiút a születésekor megünneplik, a lányokat nemegyszer szó szerint kiirtják. A nőt egyértelműen alacsonyabb rendűnek tartják, és ez megnyilvánul a nevelés legkoraibb szakaszaiban is. A fiú az élet császáraként kapja meg a nevelést: tiéd minden, vedd el, ragadd meg, hisz megérdemled, mert férfi vagy. A fiútól aktivitást, kitartást, keménységet, az érzelmeik visszafojtását, a kislánytól passzivitást, szerénységet, türelmet várnak. A férfit „tigriséletre”, vagyis küzdelemre, kalandokra készítik fel, a nőt pedig „pálmaéletre” – ő képviseli a gyökereket, a stabilitást.
Olvass tovább: Gyereket nevelünk: fiúból férfit, lányból nőt
