Világszerte működnek hospice-házak végstádiumban lévő betegek számára. Szlovákiában az ilyesfajta intézmények még mindig az újdonság erejével hatnak. Bártfa után Nádszegen nyílt meg a második hospice-létesítmény az országban, 17 évvel ezelőtt.

Októberben volt a hospice-ellátás világnapja. Mi történik azzal a beteggel, akinek gyógyíthatatlan daganatos betegsége van? Milyen ellátást kap az, aki visszautasítja a kezelést?

meltosaggal-elmenni-kezdo.jpg
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)

Tudjuk, hogy a végstádiumban levő betegek összetett, nem pusztán fizikai fájdalomból álló szenvedést élnek át. Ezt nevezte az angol Cicely Saunders nővér, az első modern kori hospice megalapítója „totális fájdalomnak”. A fizikai szenvedésen túl beletartozik a kiszolgáltatottság érzése, az elmúlás fölötti fájdalom és szomorúság, a magány érzése, az eltávolodás az otthoni környezettől.

A hospice célja az élet minőségének megőrzése az élet végén is – de nem tartozik bele a halál siettetése, sem pedig lassítása (a beteg újraélesztése). A hospice kifejezés a latin „hospitiumból” ered; menedékhely a jelentése.

– Amikor megszületünk, egy szép helyre jövünk világra: a szülészetek vidám színekkel, falfestményekkel üdvözlik az újszülöttet és a kismamát. Amikor utunk a végéhez ér, miért ne érdemelnénk meg ugyanezt? – teszi fel a kérdést Juhos Ferenc, a nádszegi idősotthon és a hozzá tartozó hospice-részleg vezetője. A hospice a betegségük végstádiumában levő, főleg daganatos betegek összetett ellátását jelenti. Már a középkorban létesültek ilyen házak a nagyon öregek és betegek számára. A hospice-ellátás élharcosa Magyarországon Polcz Alaine írónő volt, aki több könyvet is írt a hospice-ról.

juhos-ferenc-portre_0.jpg
Juhos Ferenc

Végig békében

– A hospice-szal az volt a célunk, hogy méltó környezetet teremtsünk azok számára is, akiknél már feltételezett az élet időbeli korlátja – folytatja Juhos Ferenc. – Életkortól függetlenül fogadunk betegeket, tehát fiatalabbakat is. Elsősorban olyanokat, akiknek aktív kezelését az orvosok már nem javasolják; ugyanakkor állapotuk nagyon is indokolja az ellátást.

Szakszerű szolgáltatást nyújtunk a kezelés során: enyhítjük a fájdalmat, és nem engedjük el sem a beteg, sem a család kezét. Megteszünk mindent, hogy a beteg békében menjen el – és azért is mindent megteszünk, hogy végig békében éljen.

Praktikumok: a biztosító az úr!

Az ellátást negyed évig állja az egészségügyi biztosító, Nádszegen azonban három hónap elteltével sem küldik el a pácienseket.

– Senkit nem teszünk ki. Őszintén szólva hová küldhetnénk a pácienst? Mondjuk azt a családnak, hogy vigyék haza, holott a beteg állapota igényli a bonyolultabb ellátást? Hospice-házat működtetni felelősséget jelent – magyarázza az igazgató úr. Kiderül, hogy induláskor az egészségügyi biztosító mindössze 14 napnyi kezelési időt állt. Tárgyalást kezdtek az illetékes miniszterrel, mire az időkorlátot kivették a rendeletből. Pár évvel később azonban a biztosító úgy döntött, hogy csak három hónapot térít – éber kóma esetében fél évet, de nem többet.

juhos-ferenc-konyv.jpg
Juhos Ferenc A derékba tört fák között című könyve (Kép forrása: onkormanyzat.sk)

Ahol a szeretet is gyógyít!

A hospice-ban végstádiumú betegeket látnak el. Kérdezhetjük, hogy mégis milyen hosszúra nyúlik az utolsó stádium? Úgy tetszik, csak a jóisten tudja, kinek mennyi adatik… Nádszegen eddig 1500 beteget ápoltak a hospice-ban: 30 százalékuk a végén hazament, vagy áthelyezték az idősotthonba. A hospice ugyanis az a hely, ahol a szeretet is gyógyít!

Juhos Ferenc azt mondja: vannak nehéz pillanatok, de bízni kell a csodában. A halál egyszer mindenki életében elérkezik, viszont félelemben élni maga a gyötrelem. Szükség van a végső szorongás és a bizonytalan érzések feloldására.

minden_reggel_ujno.sk_37.png

 – Egyszer egy néni érkezett a hospice falai közé nagyon rossz állapotban. A lánya hazarepült miatta Johannesburgból, ő kísérte be a nénit, és itt maradt vele pár napig. Pár héttel később aztán érdeklődött édesanyja állapota iránt, pont én vettem fel a telefont. Megkérdeztem tőle, hogy odahívjam-e a nénit a telefonhoz. A lány szóhoz sem jutott a csodálkozástól, azt hitte, tévedésről van szó. Édesanyja ugyanis lassan felépült, újra megtanult járni és beszélni, két hónap elteltével pedig hazamehetett. Bízom a csodában! Nem szabad hagyni, hogy az emberi méltóság csorbát szenvedjen!

Ezekkel a sokatmondó szavakkal zárja mondandóját az igazgató úr.

M. Ando Krisztina