Tudta, hogy Közép-Európa legnagyobb erődje Komáromban van? S mi mégis alig ismerjük (amiről persze az orosz katonák is tehetnek). Az emberben ősidőktől fogva ott a vágy, hogy idegen helyeket fedezzen fel. Ahogy mi is örömmel és lelkesen csomagolunk, és csodálattal szemléljük a távoli városok palotáit, úgy jönnek évente egyre többen megnézni a komáromi várat.

Az Öregvár, Újvár, a Nádor- és Vág-vonal alkotta erődrendszer szerepel az UNESCO Világörökségének várományosi listáján, és felújítását a kilencvenes években Europa Nostra díjjal jutalmazták.

komarom-kezdo_0_0.jpg

Komárom jelképe, a fügét mutató kőszűz. Az 1848-as szabadságharc idején Klapka György sikeresen visszaverte a császári hadak rohamait és blokádjait. Bevehetetlenségét hirdeti az Újvár Korona-bástyáján található Kőszűz felirata is. Nec Arte, Nec Marte (Sem csellel, sem erővel).

A kezdet – Népvándorlás az Aranykertben

Réges-régen, még időszámításunk előtt nagy volt a népvándorlás mifelénk, az Aranykertben. Jöttek is a vándorló törzsek, trákok, kelták, dákok, és amikor megérkeztek a Csallóközbe – vagyis a mai Komárom területére és környékére –, vadakban gazdag erdőket, zsíros termőföldet, halaktól hemzsegő vizeket találtak. S minden bizonnyal úgy gondolták, hogy ők már ebből a tündérkertből soha ki nem mozdulnak.

Itt húzódott a limes

Talán maradtak is volna, ha nem kalandoznak erre a rettenthetetlen katonák hírében álló germánok. Leigáztak mindent és mindenkit, szerencsére a rómaiak a pannon tartomány határait egyre jobban kitolták. Kiépítették például híres határvédelmüket, a Limes Romanust.

Komárom mellett is kőfallal körbevett előretolt helyőrségeket és hídfőket helyeztek el, mégpedig a Duna partján... Tudnivaló, hogy évszázadokkal később eleink ezeket a mesélő köveket beépítették a komáromi Öregvár falába.

Vége a kalandozásnak: a magyarság hazára talál

A IX. század végén törtek be a magyar törzsek a Kárpát-medencébe. Mikor aztán elérkeztek a Csallóközbe, úgy érezték: vége a kalandozásnak. Hazaérkeztek. Földkunyhókat és tárológödröket építettek, a mai Öregvár területén például földvárat emeltek, amit sáncokkal erősítettek és vizesárokkal vettek körbe.

omarom-terkep.jpg
Korabeli térkép Komáromról

Ennek köszönhetően a földvár kiállta a próbát, és megvédte a vár alatt elterülő Komáromfalva, Keszifalva és Szentandrásfalva lakosságát Dzsingisz kán hadaitól – és a tatárjárás pusztításától. Az 1265-ben IV. Béla által városi rangra emelt Komárom ettől kezdve ugyanolyan jogokkal büszkélkedhetett, mint Buda vára. Az uralkodó pedig – egy újabb tatárjárástól tartva – országszerte kővárak építését szorgalmazta. Igazából ekkor kezdték meg a komáromi vár átépítését és körbekerítését kőfallal.

Lőporfüst helyett kenyérillat

Száll a frissen sült kenyér illata... Miután a tatárjárás a múlt homályába mosódott, a komáromi magyarságra békés mindennapok köszöntöttek. A várvédő katonáknak köszönhetően élénk élet folyt az utcákon, virágzott a dunai kereskedelem. A várfalakon belül lévő hatalmas konyhát – ahol több száz, néha több ezer katona számára rotyogott hatalmas üstökben az ebéd – el kellett látni minden földi jóval. Ekkor még nem is sejtették, hogy városuk kitörölhetetlenül bekerül a történelemkönyvekbe és a Szent Korona krónikájába.

hirlevel_web_banner_2_311.jpg

Meghalt a király, éljen a király!

A XV. században Komáromtól nem messze (Neszmélyen) vérhasban meghalt Albert magyar király. Várandós felesége, Luxemburgi Erzsébet a trónkövetelő magyar rendek elől Komáromba menekült. Magyarország megkoronázott királynéja anyaoroszlánként védte még meg nem született gyermeke érdekeit: pontosabban vakmerő tervet eszelt ki, hogy bebiztosítsa számára a királyi trónt.

Udvarhölgyét, Kottaner Ilonát elküldte a visegrádi várba, ahol egy lepecsételt helyiségben őrizték a Szent Koronát. Kottanerné éjjel, gyertyafény mellett feltörte a zárat és a pecsétet, elrabolta a koronát, majd bevarrta egy vörös bársonyvánkosba. Reggel az udvarhölgyekkel (színleg értük érkezett) szánra ült, majd a Duna recsegő-ropogó jegén át velük együtt megérkezett Komárom várába, útipoggyászában a Szent Koronával. Másnap pedig – mintha csak erre a jelre várt volna – megszületett a remélt trónörökös, V. László magyar király.   

A hedonista Mátyás komáromi palotája – Édes élet

Az igazi aranykor Mátyás király eljövetelével köszöntött a várra, aki beleszeretett a Duna bal partján lévő városba. Itt ugyanis kedvére vadászhatott vadra és a helyi szép lányokra. A kor legjobb olasz építészmestereinek tervei és felügyelete mellett – ahogy arról Bonfini is beszámolt – a vár tágas udvarán csodálatos reneszánsz palotát építtetett. Vidám és hangos volt az élet a pompás és biztonságos palotában, amit a vár erős falai védtek.

Udvartartásának egyik kedvenc időtöltése az aranykacsás játék volt. Tatán egy fából készült aranyozott kacsát tettek a megmaradt, nagyjából 20 km hosszú római vízvezetékre, majd lóra pattantak, és végigvágtattak, le a Duna jobb partján. Aki elsőként kiemelte az aranykacsát, az volt a játék győztese...

Mindeközben a vár alatt békésen ringatózott Mátyás király Bucentaurus nevű dunai hajója, amelyet a velencei díszgályák mintájára építtetett. Akkoriban a várból még egyenest ki lehetett sétálni a Duna-partra... (Az Újvár megépítése óta már csak a méltóságteljes tölgyfa kapun át lehet kijutni.) Vagy esetleg a várfal tetején lévő kilátóból, ahonnét annak idején őrszemek kémlelték a Duna túlpartját. A Duna folyó kötötte össze ugyanis a magyar királyságot Európával.

Sajnos, Mátyás halála után a természeti csapások erősen megrongálták a várat. Átépítése során pedig földig rombolták a reneszánsz építészet egyik gyöngyszemét, a gerendás mennyezetű komáromi palotát. Manapság csak képzelődhetünk, hogy nézhettek ki csodásan kidíszített termei...

matyas-kiraly.jpg
Mátyás király egy csodaszép palotát tartott fenn Komáromban, s ott múlatta az idejét...

A végzet neve: Szulejmán

Mátyás király halálával a vár fénykora lezárult, ettől kezdve vészterhes idők köszöntöttek a várvédő katonákra, a város lakosságára és az egész magyarságra. A világuralmi ambíciókat dédelgető I. Szulejmán vezetése alatt kétszázezer főt számláló török sereg indult hódító útjára. A középkori vár parancsnoka több ízben is segítséget kért a királytól. Hiába. A török katonaság már a Duna partján járt, mikor is a császári várőrségnek inába szállt a bátorsága...

komarom-terkep_0.jpg

Először is megsemmisítették a vár élelmiszer- és lőszerkészletét, majd az éjszaka leple alatt szégyenszemre kisomfordáltak a várból. (Előrelátó módon a csallóközi mocsarakban húzták meg magukat. Oda a török már nem ment utánuk, hisz lehúzta volna őket a láp.)

Másnap a törökök erős ágyútüzet zúdítottak a várra. Amikor látták, hogy még egy fazék szurkot sem kapnak a nyakukba, nemhogy puskagolyót, biztosra vették, hogy a magyarok már megint valami furfangos csellel próbálkoznak. Majd barbár módon szitává lőtték a közel egy méter széles várfalat, és a réseken keresztül rohamra indultak...

A várban azonban a toronyban láncra vert komáromi bírón kívül – akit a törökökkel való lepaktálás gyanúja miatt veretett vasra a várkapitány! – nem találtak egy élő lelket sem. Sokáig nem időztek, mert a szultántól parancsba kapták, hogy vonuljanak fel Bécs ostromához.

Ferdinánd magyar király a visszavétel után helyreállíttatta a sérült részeket, majd megbízta a kor legzseniálisabb várépítészét, Pietro Ferraboscót, hogy készítse elő a terveket egy nagyszabású átépítéshez.

1546 márciusában kezdtek neki az öt védőbástyával megerősített Öregvár újjáépítésének... Az erőd kiállta a próbát, amikor ötven évvel később Szinán basa százezres seregével körülzárta, és egy teljes hónapig ostromolta. Bevenni azonban nem tudta.

Csapás csapás után

Először az árvizek, majd a tűzvész, végül 1763-ban és 1783-ban a térség legpusztítóbb földrengései rongálták meg súlyosan a várat. Az akkori uralkodó, II. József nem akart költeni a felújításra. Elvezényeltette a katonaságot, és ezzel sorsára hagyta a magyarság történelmével egyidős építményt.

Sem csellel, sem erővel!

Szerencsére, még mielőtt teljesen omladozni kezdett volna a vár, trónra lépett I. Ferenc. Ő nagy gondot fordított a hadsereg újjászervezésére és a katonai erődítmények állapotára. Hamarosan nemcsak a három és fél hektáron elterülő Öregvár nyerte vissza régi szépségét, de az Újvár területén is nagyszabású építkezések kezdődtek. A napóleoni háború idején az erőd udvarán egy hatalmas laktanyát, valamint egy impozáns parancsnoki épületet emeltek – ezek ma szinte uralják a vár udvarát.

Tudnivaló, hogy a laktanya árkádjai a legtűzőbb napsütés idején is hűvösen tartották a hálótermeket. Két évtizeddel később pedig az Öregvár falaiban egy új kazamatarendszert alakítottak ki, melynek hossza közel 5 km. A legendák szerint az Öregvárból el lehetett jutni a külső védelmi rendszer bármely pontjára a föld és a Duna medre alatt. Ekkortájt épült a lőporraktár is, amely ma vármúzeumként szolgál.

Sisi királyné magyar földön! A császári pár Adler nevű gőzhajója 1857. május 3-án kötött ki a dunai rakparton, a tiszti pavilon és a vár közötti szakaszon... Itt lépett a magyarok közt igencsak közkedvelt Sisi királyné először magyar földre.

Egy kis érdekesség

Erzsébet királyné és Ferenc József császár 25. házassági évfordulójának tiszteletére az Újvár tiszti kápolnájában ünnepi misét tartottak. Emlékére később márványtáblát helyeztek el a kápolna bejárata fölé. Ezt azonban a később itt szállásoló katonák, akik a helyiséget kantinnak használták, több réteg vakolattal és festékkel befedték. A táblát csak 2016-ban, az épület restaurálásakor fedezte fel Ozimy Andrej muzeológus, az erődöt kezelő nonprofit szervezet jelenlegi igazgatója. 

tiszti-pavilon_0.jpg
A tisztipavilon épülete

A vérzivataros XX. század!

És jöttek a háborúk... A XX. században a komáromi vár hol a magyar királyi hadsereg kötelékének, hol a csehszlovák hadsereg állományának adott helyet. A szocializmus éveiben az orosz katonaság (már ahogy Komáromban szokás őket hívni) az Öregvárat lőszerraktárnak, az Újvárat pedig laktanyának használta. Ekkoriban az addigra már jócskán elhanyagolt, lepusztult erődbe még a madár sem juthatott be. Sőt, még a térképeken sem volt feltüntetve, ugyanis a NATO-országok támadásának visszaverésére elegendő lőszert és fegyvert raktároztak el ott a szovjetek. A szovjet „testvérek” 8339 nap után vonultak ki a komáromi várból. Eztán nem hangzott fel többé este fél tízkor a menetgyakorlaton lévő katonák orosz éneke. Csend lett. Végre csend!

A műemlékvédelem nyomozni kezd

A szlovák honvédelmi minisztérium 2003-ban 40 millió koronáért eladta a komplexumot Komárom városának. A vár felújítását Gráfel Lajos grafikus, műemlékvédelmi szakmérnök irányította huszonöt éven át. A felújítási projekt kidolgozása csak egy alapos nyomozás után kezdődhetett el, ugyanis a különböző dokumentumokban sok hamis adat szerepelt. Végül Gráfel Lajosnak sikerült hozzájutnia a bécsi Állami Levéltárban porosodó eredeti építkezési tervekhez és a budapesti Hadtörténeti Intézet vonatkozó dokumentumaihoz. Elmondása szerint igazából csak ekkor tudatosította, hogy az elmúlt évszázadok során az erődöt mindenki úgy alakította, ahogy csak akarta. Toldozták és foldozták. Komoly feladat volt kidolgozni a felújítás terveit – ám ha végigsétálunk az erőd falai közt, láthatjuk ennek a hatalmas munkának az eredményét.

Az erőd teljes felújítása anyagiak híján még odébb van, így még láthatók a szovjet amatőr freskók, a búvármedence... De így legalább könnyebben el tudjuk képzelni, hogyan töltötték a szovjet katonák több ezer kilométer távolságra a hazájuktól békés szolgálatuk napjait.

 Nádor-vonal: védfal a város közepén!

A komáromi erődrendszer részét képezi a József nádor irányítása alatt emelt Nádor-vonal. 1847-ben épült süttői mészkőből és helyben égetett téglából: öt bástyája van, és azokat védelmi fal köti össze. A védfal anno a Kis-Duna partjától az Öregvár szomszédságában megbúvó hajdani lőszergyárig nyúlt.

rimske-lapidarium6162467.jpg

A jelenleg világi romemlék besorolású létesítmény VI-os bástyájában ma a római lapidárium található: itt Szlovákia legnagyobb római kori műemlékgyűjteményét csodálhatják meg az érdeklődők. Valamint egy finom ebéd mellett megpihenhetnek a hangulatos Bástya csárda étteremben....  

Janković Nóra
Kapcsolódó írásunk