Előveszem a telefonom, és megnézem az ismerőseim képeit. Vannak köztük bőven olyan férfiak és nők, akik „vetkőznek”. Ők nyilván nem követőtábort építenek, ők csak azért osztanak meg ilyen képeket, mert ők is ilyenekbe futnak bele. És látják, hogy micsoda elismeréscunami érkezik a fotók alá.

„Gyönyörű vagy” – írja egy kommentelő egy kigombolt blúzos ismerősömnek, kisgyerekes anyukának, vidéki könyvelőnek, aki feltöltött magáról egy agyonretusált, agyonfilterezett képet, és ha nem lenne ott a neve, nem ismerném fel.

vetkozes-kezdo.jpg

Derzsi Réka Nagyszarváról származó, jelenleg Prágában élő színésznő azt mondja:

– A mezítelenségről, legyen az színpadon vagy kamerák előtt, itt a cseh színészi körökben is nagyon megoszlanak a vélemények. Bár velem konkrétan nem történt meg, de nem zárom ki, hogy megesik, hogy egy mellvillantós jelenet vagy egy szexi karakter egy másik munkát hoz a házhoz.

Réka még hozzáteszi, hogy ő maga is aktívan jelen van a közösségi oldalakon:

– Ma már nem elég egy plakát vagy egy szórólap. Ahhoz, hogy mondanivalónk a fiatalokhoz is eljusson, más eszközökkel kell kommunikálnunk nekünk, színészeknek is. Viszont mezítelen fotókat magamról csak azért, hogy tíz emberrel több néző üljön be a nézőtérre, nem posztolok. Ez viszont nem azt jelenti, hogy elítélem azokat, akik így hívják fel magukra a figyelmet.

Nem biztos, hogy kifizetődő a közösségi oldalakon bármit is szexi nőkkel reklámozni. A marketingguruk szerint a termékmegjelenítés lehet, hogy széles rétegekhez eljut, de csak a kilógó nagy mellet, a csipkebugyit nézik, az asztalra letett üdítőt már észre sem veszik. A „sex sells”, azaz a szex elad frázis a kilencvenes években kifutott! Fűnyírót, autót nem a nagy mellek miatt veszünk. És annyira megszoktuk, hogy már nemhogy nem botrányos, hanem a „semmit nem mozgat meg”, „már megint?”, „egy újabb unalmas reklám” kategóriába esik.

A közösségi oldalakon élünk, feltesszük a gyerekünk fotóját, és örülünk, hogy kommentben sokan írják, hogy „milyen aranyos”. A szilveszteri bulik előtt szelfizünk, a jól sikerült sütemény fotóját is megosztjuk, ahogy azt is, ha lediplomáztunk, gyerekünk diplomázott le, vagy kivirágzott a karácsonyi kaktusz.

Lehet legyinteni, hogy az online világgal a vesztébe rohan az emberiség, de még a károgók is fenn vannak. Ők főleg kukkolni és bosszankodni járnak fel. Erős emberi igény a vágy az elismerésre, a dicséret után. Ha valami jót teszünk, szeretnénk, hogy azt ország-világ lássa, és küldje a szívecskét, a lájkot, és kommenteljen. A meztelenkedő szelfik is ilyen céllal készülnek. Van, aki azt teszi fel, hogy milyen kantáros nadrágot varrt a gyerekének, és van, aki frissen mosott hajjal és erősen sminkelve csücsörít.

Pár héttel ezelőtt megkérdeztem a Facebook-oldalamon, hogy ki mit szól az ilyen fotókhoz. Pillanatok alatt érkeztek a kommentek. Csak nőktől. „Szerintem undorító!!! Pláne meg, ha családos anyák teszik, egyszerűen szánalmas!” „Pasik számára biztos, hogy nyálcsurgató, mert ők, ugye, először a melleket kidobó nőket meg a szájfeltöltős, csücsörítős szájat nézik meg, és lájkolják, mint a bolondok!” „Ezek a nők feltűnőségi mániában szenvedhetnek! Lehet pszichikai oka is, pl. az állandó megfelelési vágy.” „Sajnos, nemhogy nem szépek, de szánalmasak is.”

Megkérdeztem férfi ismerőseimet is. Letöltöttem pár csücsörítő női szelfit, és az orruk alá dugtam. Kérdezgettem, hogy mit szólnak. Nem szóltak semmit. Mosolyogtak, kinagyították a fotót, mondták, hogy „hűha”. De több nem történt. Egy találó hasonlat szerint a világ olyan, mint a lóverseny, ahol nők versenyeznek egymással. És a férfiak, akik a szabályokat gyártották, néznek a lelátóról. Egy nőismerősöm azt mondta, hogy az egyik unokatestvére szinte naponta készített magáról melltartós szelfit. Egy idő után úgy megundorodott tőle, hogy már nem keresi, és nincsenek kapcsolatban. Egy másik barátnőm szégyelli a nagynénjét a faluban.

web-bannerek-instagram.jpg

Mi a divat?

Fotókat keresek az Instagramon. És jönnek a képek: az egyik lánynak mínusz egy fokban a válla villan ki a pulóverből, a másiknak a feneke. Meztelen bőr mindenhol. Civil nők fotók százain, kilógatott mellekkel. Hétköznapi nők, akik bejglit sütnek karácsonyra, és kirakodnak a helyi Tescóban. Már megint csak ennyi egy nő? Megint nem hisz magában, nem hiszi el, hogy meztelen bőr nélkül is szép lehet? Itt az újabb abroncsszoknya, amit magunkra vettünk. Önként és dalolva.

Pár hónapja készítettem magamnak Instagram profilt. A  regényeim promózására hoztam létre: feltettem pár képet a borítóról, lefotóztam a magazinokban megjelenő kritikákat, és követni kezdtem pár ismerősömet és számomra érdekes közszereplőt. A fotóimat a világ különböző pontjain élő emberek kezdték lájkolgatni. Egy Los Angeles-i kozmetikus, aki bikinis, szinte erotikus fotókkal reklámozza a szalonját, vajon mi a fenének lájkolja, vagy egyáltalán minek nézi meg egy magyar író regényét? Valószínűleg azért, mert az instagramozás is egy foglalkozás. Az olyan sztárok, mint Dwayne „The Rock” Johnson, Taylor Swift, Robert Downey Jr. vagy, mondjuk, a magyarok közül Sarka Kata, Vajna Timi felismerték, hogy ha a Facebook vagy Instagram profiljukra feltöltenek napi 1-2 fotót, és melléteszik a szponzoraik termékét, ami az üdítőitaltól kezdve ruha, parfüm, cipő, bármi lehet, ezért busás összegeket kapnak.

Minél több lájkot kap egy kép, és ezáltal minél több emberhez jut el, annál jobban tetszik a szponzoroknak és a marketingeseknek. Már jelen vannak olyan, milliós követő bázissal rendelkező celebek, akikről nem tudjuk, mit csinálnak, mi a foglalkozásuk, hogy mitől sztárok, csak azt tudjuk, hogy azok.

Szinte bárkiből lehet Instagram-sztár, aki időt és energiát nem sajnálva kitanulja a stratégiákat. Célcsoportot határoz meg, minőségi fotókat készít, figyeli a sikeres online sztárok szokásait, és az egészet úgy kezeli, mint egy munkát. Vagyis napi 10 – 12 órát foglalkozik vele. Bárkinek lehet ez a megélhetési forrása. Itthon elég több százezres követőbázist felépíteni, és jönnek is a hirdetők, hogy „300 euróért tedd ki ezt a sampont, és írd mellé, hogy ettől ilyen dús a hajad”. Vagy „gyere el a szállodánkba egy hétvégére, posztolj róla sokat, és fizetünk 500 eurót”. Áloméletnek tűnik. A kérdés csak az, hogy a manóba tud valaki több százezer követőt összeszedni. Hát állandó online jelenléttel. Sok olyan fotóval, amit sokan megosztanak. És ennek a legegyszerűbb, legjobban bevált módja a meztelenkedés és a csücsörítés.

Mit mondanak a feministák?

„A rendszerváltás után az a téves elképzelés alakult ki, hogy a szocializmus alatt tiltott pornó most végre a szabadság része” – mondja Antoni Rita, a magyar Nőkért Egyesület elnöke. – Alig gondolkozott el azon bárki, hogy a nőket nem igazán szabadítja fel, ha az újságosstandokon ott figyelnek a pornómagazinok explicit borítói, és még a taxik is tele vannak meztelen modellek képeivel. Azóta a tiltakozások nyomán valamelyest sikerült a nőket tárgyiasító reklámokat ha nem is visszaszorítani, de legalább egyöntetű elfogadottságukat csökkenteni. Ami a szépség- és soványságkultusznak megfelelő nők képeit illeti, én azt látni, hogy az ő félpucér fotóikon nyilván senki nem tiltakozik, viszont esetükben megjelenik a „slut shaming”, azaz a ribancozás. Azaz ugyanúgy dehumanizálás lesz a dolog vége.

– Ráadásul a gyakorlatban, ha nyitottak alkalmi szexuális kapcsolatokra, azért szólják meg őket („ribanc”), ha pedig nem, akkor meg azért („minek kelleti magát”). Önmagában nem kellene, hogy megbélyegzést vonjon maga után, ha egy nő ilyen módon kísérletezik a megjelenésével, de a gyakorlatban sok nő is egyetért azzal, ha ennek „következményei” vannak. Ennek az az oka, hogy így biztonságban tudhatják (érezhetik) magukat a „rendes nők” körében, akiket nem fog senki lekurvázni. (De. Egy nő a patriarchátusban nem tud úgy viselkedni, hogy maradéktalanul megfeleljen, aki akar, úgyis „van rajta sapka, nincs rajta sapka” elven beleköt.)

elegans-no_0.jpg

A szakirodalom szerint a nők (és a férfiak is, gondoljunk csak az izmos kockahasról készített fotók tucatjaira) elismerésre vágynak. Mivel a nőket kiskoruktól a külsejük alapján értékelik, ők azt várják, hogy mondja már valaki, hogy szépek, kívánatosak, lehengerlőek. Arra vágynak, hogy a környezetük is megerősítse őket ebben, hiszen azt látjuk mindenhol, hogy az a jó nő, aki nőies. Az az igazi nő, aki vetkőzik, domborít és villant. A szórólapoktól kezdve a sör-reklámon át az olcsó padlóburkolatot kínáló katalógusokig.

A sikeres nők szépek, még 50 felett is – hirdetik a magazinok címoldalai. Ám azt senki sem teszi hozzá, hogy míg a férfiakat a médiában alig-alig retusálják, a nőket szinte felismerhetetlenségig. Az óvodákban a fiús jel a rakéta, a tűzoltó és a vitorlás, a lányos jel a hercegnő, a pillangó és a korona. Míg a kisfiúkat arra buzdítjuk, hogy „menjél, fiam, mutasd meg nekik”, addig a lányoknak azt mondjuk: „Jaj, de gyönyörű vagy ebben a ruhában, vigyázz, be ne piszkold!”

Túl egyszerű lenne persze azt írni, hogy a csücsörítő nők önbizalomhiányban szenvednek, ferdén látják a világot, és pszichés zavaraik vannak. Bezzeg mi, rendes nők, mi sose posztolnánk ilyen képeket.

Ha pucsítós képeket nem is, mást azért bevállalunk, hogy megkapjuk a férfiak elismerését. Egy esküvőn találkoztam egy rég nem látott barátnőmmel, aki szinte derékig kivágott, piros ruhát viselt. „Jaj, ne is mondd, olyan rosszul érzem magam benne, de Joci ragaszkodott hozzá, hogy ezt vegyem fel” – mondta. Egyszer egy több helyszínes tárgyalássorozatra mentem, magas sarkúban. Rohangáltam a termek közt, estére teljesen elzsibbadt a lábam. Miért is? Mert a magas sarkú nőies és elegáns.

A lóversenyen, ahol a szabályokat a férfiak alkották, ez a szabályos női üzleti viselet. Gyantáztatunk, műkörmözünk, a pasijaink szeretőivel veszekedünk – ahelyett, hogy a pasijainkat tennénk ki egy laza mozdulattal. A csücsörítő nőkre haragszunk – ahelyett, hogy a normákat kérdőjeleznénk meg.

Ďurica Katarina