Hogy éreznéd magad, ha valaki elzárná a telefonodat? Mi történne? Pánikba esnél, bestresszelnél, szorongani kezdenél? Ha igen, akkor nyakig vagy a bajban. Nálad is megjelent a FOMO-szindróma.

Mit csinálsz a következő egy órában? Fogadni mernék, hogy legalább ötször ellenőrzöd, hogy mennyi lájkot kaptál, és ki mindenki kommentelte a tökéletes képedet. Ha kevés a látogatás, azon töröd a fejed, hol rontottad el, milyen képet rakj fel legközelebb. Jaj, bárcsak feleannyira lenne sikeres, mint a barátnőd vagy influenszered legutóbbi fotója, akit követsz! Töröd a fejed, majd összetöröd, új és új pózokat, outfiteket, szűrőket próbálgatsz...

fomo-kezdo.jpg

És igen-igen szomorú vagy, mert semmi sem segít. Kisebbrendűségi érzés gyötör, ugyanakkor dühös is vagy. Mérges vagy magadra, utálod az egész világot! Magadra ismertél? Akkor baj van, mert hatalmába kerített a FOMO. (Fear of Missing Out: félelem attól, hogy lemaradunk és kimaradunk.)

Pontosan: mi is az a FOMO?

Szó szerinti fordításban azt jelenti: félek, hogy lemaradok valamiről. Egy eseményről, újdonságról, hírről, ami megmozgatta a világot, és amiről mindenki beszél. Mindig képben akarsz lenni, igaz? A szociális hálón lehet értesülni mindenről. Főleg most, amikor a koronavírus meg a lockdown miatt egész életünk felköltözött az internetre. Ezért folyton azt keressük, ki mit tett fel. Zsuzsa szabin van, Márta a tengernél nyaral, Mara föltett egy új sütireceptet, Dóri kislánya meg hihetetlenül megnőtt. A barátnőd biciklizik, Móni fürdik a tóban, még akkor is, ha jéghideg a víz. Esetleg még megnézed a régi fiúdat meg a barátait.

Mindent tudsz mindenkiről. Csakhogy amíg a többieket követed, rádöbbensz, hogy te egyedül ülsz otthon mobillal a kezedben... Egyetlen szórakozásod a profilok nézegetése. Nekem miért nincs olyan szuperjó dolgom, mint a többieknek? Engem miért nem hív ki senki futni? Kriszti miért piña coladát iszik, én meg ócska kofolát? Így hasonlítgatod magad másokhoz, és közben megesz a sárga irigység. Egyre mélyebbre süllyedsz az önsajnálatba, a kishitűségbe, a kételkedésbe, hogy a te életed nem cool.

A FOMO a közösségi háló figyelését jelenti – az állandó összehasonlítgatást másokkal, a sokkal szebbekkel és jobbakkal. Komoly diagnózis, amellyel ma már orvosok és tudósok foglalkoznak. Ugyanis egyre több embernél jelentkezik!

Mindent akarunk

Ha a fentiek miatt kétségbeesel, akkor életedben megjelent egy nagy piros felkiáltójel. Nem, nincs ez így rendben. Bekerültél abba a milliós csoportba, ahol mindenki a FOMO szindrómában szenved. A vizsgálatok szerint ez a betegség főleg a fiatalokat, a 15–33 év közöttieket támadja meg. Egy szer nélküli függőségről van szó. Ez valami olyasmi, mint a kábítószerfüggés, az alkoholizmus vagy a vásárlási szenvedély. Nem a testet támadja meg, nem is a bankszámlát, hanem az eszünket. Mindenkiben benne él a valakihez tartozás vágya, hogy valamilyen csoporthoz tartozzunk.

A FOMO nagy nyomást gyakorol a fiatalokra. Utazni, főzni, vásárolni akarunk, szívesen mutogatnánk az új ruhánkat, az ökoaktivisták, bioanyák csoportjába akarunk tartozni. Mindenhová tartozni akarunk, mindenhol ott akarunk lenni. De hiszen ez lehetetlen! Hogyan tervezzük meg a valódi életünket, ha minden időnket az interneten töltjük?!

A tünetek

Nagyon gyorsan idegesek, ingerlékenyek leszünk, ha mindig a közösségi hálón lógunk, és ugrálunk egyik posztról a másikra. A hírek pörgő spirálja beszippant, szép lassan elnyel bennünket. Egykettőre lelombozódunk, és napi dolgainkat alig bírjuk elvégezni. Ha olyan helyzetbe kerülünk, amikor nem tudjuk követni a hálót – például munkahelyi értekezleten vagy a szülőknél vasárnapi ebéden –, akkor elvonásos tüneteket produkálunk (szapora szívverés, izzadó tenyér, izgágaság, stressz). Pontosan úgy, mint az a kábítószeres, aki nem kapja meg a napi adagját.

hirlevel_web_banner_1_407.jpg

A mi esetünkben a napi információmennyiséget. Már nem akarunk a valóságos világban élni, nem akarunk találkozni valódi emberekkel. Belebolondultunk a virtuális világba, amely tele van tökéletes, sokszor megszűrt emberekkel, akik csak az életük szép oldalait mutatják. Pedig nekik is megvannak a maguk gondjai, néha pattanások virítanak az állukon, és a hajuk sincs mindig kivasalva. De hát azt miért tennék fel az Instagramra? Ne higgyünk el mindent, amit a szemünk elé tolnak! A travelbloggerek sem üdülnek mindig mesés tengerpartokon! Olykor nekik is jet lag-jük van, dagadt a szemük, arról nem is beszélve, hogy egy sokórás utazás nem igazán szórakozás: sokkal inkább felelősség, megoldásra váró probléma, becsomagolás, kicsomagolás...

Hasonlítgatás lépten-nyomon

A FOMO főleg manapság terjed. Dr. Dan Herman amerikai szakember azonban már 1996-ban elkezdett foglalkozni ezzel a függőséggel, amely mély depresszióig is vezethet. Ugyanis fölfedezett egy közös vonást azokban az emberekben, akik folyton vásárolnak. A legtöbb kényszeres vásárló attól retteg, hogy lemarad valamelyik akcióról, termékről, ami „nélkülözhetetlen” az életében. Lehet az élelmiszer, háztartási cikk, ruhaféle. Vágyakoznak utána, mert meggyőződésük: ha megkapják, boldogabbak lesznek. Ha átvetítjük ezt a szociális hálóra, észrevesszük, hogy a kettő ugyanaz.

Herman doktor a FOMO-ra is úgy tekint, mint olyan jelenségre, amely életünk minden területét érinti, nemcsak a virtuális világot. Tanulmányának megjelenése után sorra születtek a hasonló vizsgálatok. Például két kanadai egyetemen vizsgálódva a tudósok észrevették, hogy a megkérdezett első évfolyamos hallgatók, akik rendszeresen használják a szociális hálót, 48 százalékban úgy érzik, hogy az ő életük sokkal silányabb, mint a kortársaiké.

Mi bukkan itt elő? Az összehasonlítás. A szakemberek azt is észrevették, hogy a FOMO tünetei sokkal erősebbek este – és főleg a hétvégeken. Miért? Egyszerű a válasz. Mert este több a szabad időnk. Amikor a hallgatóknak nem volt kivel eltölteniük az estét, megnézték a szociális hálót, ahol mit láttak – hogy barátaik érdekes társaságban érdekes dolgokat csinálnak. A hétvégeken meg jöttek a fotók, amelyek különféle partikon készültek.

A kétségbeesett FOMO-szindrómások meg egyedül ültek a kollégiumban, és kirekesztettnek, eldobottnak, unalmasnak érezték magukat. Pedig a valóság egyáltalán nem ez! Önértékelésünk nem attól függ, hogy milyenek mások. Hanem hogy mi kik és mik vagyunk.

Mi lehet a kiút?

Felfigyeltél-e már arra, milyen gyakran kattintasz rá a mobilodon vagy a számítógépeden a Facebook-oldaladra, az e-mailjeidre, a YouTube-ra? Őszintén. Óránként többször is? Talán minden tíz percben? Nem lenne elég naponta egyszer, esetleg kétszer? Milyen fontos dologról maradsz le? Nem kell látni minden új fotót, süteményreceptet, esetleg hogy ki milyen szandált vett! Lehet, hogy fontosabbnak érzed magad, ha minden posztra vagy e-mailre perceken belül válaszolsz. 

fomo-belso_0.jpg

Az okostelefonoknak „köszönhetően” a nap minden pillanatában elérhetők vagyunk, a főnökünk, a barátaink bármikor bárhol megtalálnak bennünket. Éppen ez a bökkenő! Szüntelen online vagyunk, készen állunk arra, hogy válaszoljunk, valamit megoldjunk. Ám ettől még nem leszünk jobb alkalmazottak, jobb barátnők vagy feleségek.

Ha magunkon is fölfedeztük a FOMO tüneteit, próbáljunk ki egy dolgot: a szociális hálók közül válasszunk ki egyet, és csak azt használjuk. Esztelen dolog követni a WhatsAppot, Instagramot, Facebookot, Twittert, YouTube-ot vagy Snapchatet egyszerre. Nem egészséges dolog ennyi időt eltölteni fölöslegesen. Maradjunk meg egynél – és észre fogjuk venni, mennyire megváltozik a viselkedésünk, mennyire megkönnyebbülünk. Persze ez nem azt jelenti, hogy ezen az egyen fogunk lógni egész nap.

Csak talán jobb lenne arra figyelni, mi mindenünk van, nem pedig arra, ami nincs, és nem is tudjuk elérni. Azokra az emberekre legyünk kíváncsiak, akiknek az élete hasonlít a miénkhez. A folytonos posztolások helyett próbáljunk meg naplót írni. Ha pedig meg akarjuk osztani bánatunkat, örömünket másokkal, találkozzunk valódi, hús-vér emberekkel vagy beszélgessünk telefonon.

És ami a fő: legyünk hálásak mindazért, amink van. Olyan célokat tűzzünk ki magunk elé, amiket valóban szeretnénk elérni. Ne olyanokat, amiket mások akarnak. Ha ez sikerül, akkor legyőztük a mai kor egyik mumusát, a FOMO-t, ami annyi ember életét tönkretette már. Hiszen a való életet akarjuk élni, nem a virtuálisat, igaz?

Kitört rajtam a FOMO, ha:

  • negyedóránként megnézem a mobilomat, vagy felmegyek a közösségi hálóra,
  • leggyakrabban a virtuális térben vagyok együtt a barátaimmal,
  • azonosulok azokkal az emberekkel, akiket követek a szociális hálón,
  • kisebbrendűségi érzésem van, amikor összehasonlítom saját fotóimat másokéival,
  • elveszítem kapcsolatomat az emberekkel és a világgal, ha nem vagyok online,
  • állandóan azt figyelem az interneten, mit csinálnak a többiek.  
Varga Klára
Kapcsolódó írásunk