Most azoknak a háziasszonyoknak adunk főétel tippeket, akik naponta főznek a családjuknak, és sokszor már tanácstalanok, nem tudják, mit készítsenek, mert nem akarják mindig a megszokott ételeket feltálalni.

Bár sok ember ragaszkodik azokhoz az ennivalókhoz, amelyeket éveken át megszeretett, néha kell egy kis újdonság mind ízben, mind az elkészítés módjában. S ne hagyjuk figyelmen kívül a nők kísérletező kedvét sem – minden háziasszony szereti kipróbálni az új recepteket.

mit-fozzek-ma-malacsult.jpg

RÉSZEGES MALACSÜLT

Hozzávalók:

1,5 kg bőrös malachús vagy 80 dkg kicsontozott karaj
3 ek. olaj
75 dkg savanyú káposzta
2,5 dl fehérbor
2 ek. mustár
2 ek. méz
25 dkg hagyma
só, bors
babérlevél
Vegeta

Elkészítés:

A mustárt a mézzel, a sóval és a borssal elkeverjük, és a keverék felével bekenjük a húst. A hagymát apróra vágjuk, lábasban forró olajon megüvegesítjük, rárakjuk a húst, és együtt megpirítjuk. Kiszedjük a húst, a pecsenyelébe belerakjuk a káposztát, felöntjük a borral, és pár percig együtt pároljuk. Beletesszük a babérlevelet, összekeverjük, majd a káposztára rárakjuk a húst, és sütőben egy órát sütjük. Amikor kivesszük, a húst feldaraboljuk, és megkenjük a maradék mézes mustárral. Pirított burgonyát adunk hozzá.

elofizetes_uj_no_0.png

RAKOTT KEL

Hozzávalók:

1 nagyobb fej kel
1/2 kg sertéshús
2 fej hagyma
só, bors
paprika
25 dkg rizs
2 dl tejföl

Elkészítés:

A hozzávalókból pörköltet készítünk. A rizst megmossuk, és ugyanolyan mennyiségű vízben megpároljuk. Végül összekeverjük a pörkölttel, és egy negyedórára forró sütőbe tesszük. Amíg a rizottó készül, a kelt apróra vágjuk, sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, lecsöpögtetjük. A kel egyik felét egy tepsi aljára rakjuk, szétterítjük rajta a rizottót, és betakarjuk a maradék kellel. Végül a tetejére kenjük a tejfölt, sütőbe tesszük, és egy kicsit megpirítjuk.

mit-fozzek-ma-rakott-kel.jpg

SZÉKELYGULYÁS LIBAHÚSSAL

Hozzávalók:

60 dkg bőrös libamell
60 dkg savanyú káposzta
4 dkg zsír
1 kis fej vöröshagyma
2 dl tejszín
3 dkg liszt
egy kevés köménymag
pirospaprika

Elkészítés:

A felaprított vöröshagymát zsírban megpirítjuk és megpaprikázzuk. A libamellet megmossuk, kockára vágjuk, rátesszük a hagymára, megsózzuk, egy kevés vizet öntünk alája, és fedő alatt félpuhára pároljuk. A savanyú káposztát rárakjuk a húsra, meghintjük egy kis köménymaggal, és készre pároljuk. Végül a tejszínt összekeverjük a liszttel, ráöntjük a káposztára, és egy-két percig forraljuk.

mit-fozzek-ma-szekelygulyas.jpg

FINOM NYÚLPÖRKÖLT

Hozzávalók:

1 kg nyúlhús
3 nagy fej hagyma
só, bors
pirospaprika
egy kevés majoránna

Hozzávalók a gombóchoz:

1 kg liszt
1 db nyúlmáj
1 egész fej fokhagyma
só, bors
majoránna
Vegeta
1 csokor petrezselyemzöld
2-3 egész tojás
1 ek. zsír

Elkészítés:

A hozzávalókból nyúlpörköltet készítünk, a szokásosnál több lével. Míg fő, elkészítjük a gombócot. A nyúlmájat és a fokhagymát ledaráljuk, hozzákeverjük a liszthez, sóval, borssal, majoránnával, Vegetával és petrezselyemzölddel megfűszerezzük, majd hozzáadjuk a tojást és a zsírt. Az egészet jól összedolgozzuk, vizes kézzel nagyobb gombócokat szaggatunk belőle, amelyeket forró vízben kifőzünk. Amikor a gombóc megfőtt, belerakjuk a pörköltbe, és összeforraljuk vele. Nagyon finom!

mit-fozzek-ma-nyulporkolt.jpg

FOKHAGYMÁS PECSENYE

Hozzávalók:

8 szelet sertéscomb
2 dl tej
3 gerezd zúzott fokhagyma
2 evőkanál liszt

1 mokkáskanál törött bors
1 teáskanál pirospaprika
olaj

Elkészítés:

A hússzeleteket kiveregetjük, besózzuk, majd beletesszük a fokhagymával, borssal ízesített tejbe, és másnapig, lefedve hűtőben érleljük. Azután a hússzeleteket jól lecsepegtetjük, megforgatjuk a pirospaprikával elkevert lisztben, és bő olajban megsütjük. Tört burgonyával vagy párolt rizzsel tálaljuk.

mit-fozzek-ma-fokhagymas-pecsenye.jpg

BECHEROVKA HÁZILAG I.

Hozzávalók:

1 l finom vodka
2 evőkanál STOMARAN tea (patikában kapható)
4-6 ek. kristálycukor
1 kis db egész fahéj
1 cs. vaníliás cukor
16 szem szegfűszeg

Elkészítés:

A cukorból nagyon világos karamellt készítünk, felöntjük 1-2 evőkanál vízzel, és forraljuk, hogy a cukor felengedjen, majd a többi hozzávalóval egy 1,5 literes üvegbe öntjük. Az üveg tetejét kistányérral letakarjuk, és 4 napig állni hagyjuk. Fakanállal időnként megkeverjük. Vattán keresztül üvegbe szűrjük. Máris fogyaszthatjuk.

mit-fozzek-ma-becherovka.jpg

BECHEROVKA HÁZILAG II.

Hozzávalók:

1 l házi gyümölcspálinka (ha nagyon erős, 9 dl szükséges + 1 dl víz)
1 csapott evőkanál PALINA tea
6 ek. kristálycukor
16 szem szegfűszeg
1 darabka fahéj
1 cs. vaníliás cukor

Elkészítés:

A hozzávalókat üvegbe öntjük, 24 órát állni hagyjuk, néha megkeverjük. Ezután leszűrjük, azonnal fogyaszthatjuk.

Kapcsolódó írásunk 
Cookies