Egyik ismerősöm mesélte, hogy a húszéves lányával valami nincs rendben. Sikeresen elvégezte a középiskolát, ám a koronamumus keresztülhúzta a terveit. Főiskola fuccs, munkája azóta sincs. Nem tudja, merre, hogyan legyen tovább. Otthon ül, pedig nem az az otthonülő típus, mert szeret utazni, jönni-menni, de a karantén idején hónapokra a négy fal közé szorult.

Bogi azóta otthon ül és vár. Várja az égi jelet, ami utat mutat neki, mit kezdjen az életével. A fiatalnak komoly lelki megrázkódtatás egy ilyen időszak, pláne ha korlátok közé szorítva kell élnie az életét. Azt meg tudjuk, ha valami nincs rendben legbelül, az egy idő után szomatikusan is megmutatkozhat. Sajnos, a lánnyal is ez történt…

tetania-kezdo.jpg

Roham, mentő, kórház! Az anyuka meséli

– Szerda délelőtt irgalmatlan mennyiségű munka közepette egyszer csak megcsörrent a telefonom. „Szia, anya! Rosszul vagyok. Úgy érzem, hogy megfulladok. Kérlek, siess haza!”

Bogi egyedül volt otthon a nagy házban, a férjem egész nap dolgozik. Bezártam a boltot, és ahogy csak bírtam, futottam haza. Közben telefonáltam a férjemnek is, hogy valami nincs rendben a lányunkkal. Fuldoklott, szó szerint kapkodta a levegőt, amikor felhívott. Racionális alkat vagyok, nem pánikolok azonnal. Amikor hazaértem, alaposan megvizsgáltam a lányomat. Allergia? Nem. Magas vérnyomás? Nem. A pulzusa viszont nagyon magas volt, nehezen szedte a levegőt, szúró fájdalmat érzett a mellkasában, és remegett. Már-már az ájulás felé haladt az állapota, amikor betoppant a férjem.

– Hová vigyük? Orvoshoz? A sürgősségire? – kérdezte.

– Nem. Rohammentő. Az lesz a leggyorsabb – válaszoltam.

A mentő elég ügyesen kiérkezett. A gyermekem állapota rohamosan romlott. A fuldoklás mellett egyéb tünetek is jelentkeztek. Zsibbadt a keze, szúrt a mellkasa, hevesen dobogott a szíve, szaporán szedte a levegőt... Ez valóban sok mindenre utalhat.

Még infarktusra is, szóval mindenképpen életveszélyes állapotba került. Míg beértünk a kórházba, levert a víz. Minden rendben lesz: nyugtatgattam a lányom. Mindenféle vizsgálatot elvégeztek rajta. Kalcium- és magnéziumszint-csökkenést állapítottak meg, ami a tetánia nevű betegségre utal.

– Mi a fene… Tetanusz? – kérdezgettük értetlenül az orvosokat.

– Nem, dehogy! Ez tetánia. Erre a betegségre utal minden tünet, amelyet a lányán észleltünk. Először fuldokolni kezdett, majd szédülni, amitől pánikba esett, a pánikrohamtól meg csak rosszabbodott az állapota – magyarázta az orvos.

– És mi a teendő? – kérdeztem.

– Az előírt kezelést tartsák be, és ha megint jelentkezik egy ájulásszéli roham, akkor a lány orrát 10-30 másodpercre be kell fogni. Vagy más módon, például szatyorba lélegzéssel kell megakadályozni a vérben levő szén-dioxid túlzott mértékű távozását. Ezzel a problémát gyakorlatilag meg is oldották! – világosított fel az orvos.

hirlevel_web_banner_2_384.jpg

Egy ismeretlen betegség

Mit tesz egy édesanya, amikor új betegség jelentkezik a lányán? Kutatni kezdi a betegség okát... Miért pont velük történt mindez? Keresi a gyógymódot, hogyan tudnának megszabadulni ettől a fura nyavalyától.

Bevallom, nagyon megsajnáltam a lányt, így hát én is beleástam magam a témába. Igaz, fél füllel már hallottam a tetániáról, amikor parlamenti házelnökünk a karantén alatt a Miss Universe Slovakia egykori döntős lányát szolgálati limuzinjával vitte gyógyszertárba, mert a lánynak kifogyott a vitaminkészlete. Az újságok azt írták, elhíresült szépségünk szintén a tetánia nevű betegségben szenved. A sztori nagy port kavart, de most nem ez a lényeg.

A tetánia szindróma a fiatalok betegsége. Újkori betegség, s főleg a fiatal generációt sújtja, azokat, akik képtelenek lassítani a tempón. Ritkán előforduló idegbetegségról van szó, amely hirtelen támadja meg az embert. A stressz, az idegesség túlfeszíti a szervezetet, és a fiatalnál ájulásra utaló tünetek lépnek fel. A legjellemzőbb az erős szívdobogás, a szapora légzés, a hirtelen fáradékonyság, a migrén és a görcsök. A tetánia szindróma magnézium-, kalcium- és káliumhiánytól alakulhat ki. A betegség tünetei nagyon hasonlítanak a szorongás és a pánikbetegség tüneteihez – de magnéziumbevitellel megszüntethetők.

Ha a páciens kezelés nélkül marad, a tetániás állapot hosszú távon szívbetegséghez vezethet. Ezért nem árt odafigyelni, és rendszeresen pótolni a magnéziumot és a kalciumot a szervezetben.

Néhány fontos tudnivaló

Kiváltó okok: a leggyakoribb az alacsony kalciumszint (1,57 mmol/l vagy 7 mg% alatti), az alacsony magnéziumszint a vérben (0,6 mmol/l), a hiperventilációs alkalózis (amikor az ideges beteg fizikai nyugalom közben szaporán veszi a levegőt) és a súlyos mértékű hányás.

A tetániás roham felismerhető

A leggyakoribb tünetek: nehézlégzés, az ajkak, a nyelv, a végtagok zsibbadása vagy remegése, erős szívdobogás, magas pulzusszám, alvászavar, legsúlyosabb esetben öntudatvesztés. A roham idején a tünetek ritkán jelentkeznek együtt, inkább külön-külön. A roham alatt a beteg mellkasi szorításról is panaszkodhat, ilyenkor különböző EKG-eltéréseket lehet kimutatni.

Életveszélyes is lehet a roham

Legsúlyosabb esetben hirtelen szívhalálhoz, szívritmuszavarhoz, heveny szívelégtelenséghez, légzőrendszeri betegségekhez (tüdőgyulladás, gégeszűkület, tüdővizenyő), várandós anyukáknál pedig vetéléshez is vezethet. A tetánia megelőzése érdekében kulcsfontosságú a megfelelő táplálkozás, a rendszeres és változatos ételbevitel, a megfelelő folyadékpótlás, amely által elkerülhető az ásványi anyagok hiánya. Sajnos, a tetánia krónikus, hosszan tartó betegség – így nem lehet számítani gyors gyógyulásra. Nagyon fontos az egészséges életmód, kerülni kell a stresszhelyzeteket, mivel a rossz lelkiállapot súlyosbíthatja a panaszokat.

A tetánia kezelhető! A kalcium- és magnéziumszint normalizálásával, valamint az esetleges kiváltó alapbetegség kezelésével...

Nem szirénázott a mentő

Rendszeresen találkozom a lány édesanyjával. A múltkor Bogi is velünk tartott. Nem szeret a betegségéről beszélni, így hát egy kis mosolyt próbáltam csalni az arcára, amikor szóba került a rosszulléte.

– Hallom, kipróbáltad a mentőautót! – szóltam hozzá.

– Igen, menő volt a mentőben – válaszolta a lány.

– Szirénázva vittek? – kérdeztem.

– Nem, azt azért nem! – szólt vissza nevetve.

– Ez hallatlan. Pedig a párodat azzal vitték, amikor foci közben eltört a lába… Neked is kijárt volna a kellő figyelem. No de azért rendszerességet ne csináljatok a mentőzésből! – válaszoltam.

– Ne aggódj, nem fogjuk versenyszerűen űzni – kacagott fel Bogi a végén. Én pedig reménykedni kezdtem, hogy miután tudja, mi a baj, felveszi a kesztyűt, és csak megküzd ezzel a fura modern betegséggel.

Varga Henrietta
Cookies