Jakab Irénkének Szirénfalváról csodás élményei vannak. A világ egyik legédesebb szegletében él, a keleti végeken, Szirénfalván. Ott volt csak igazán hideg a tél és éles a korcsolya...

Éden télen
Gyerekkorunkban Szirénfalván úgy éreztük magunkat, mint a földi paradicsomban. A sok víz és erdő változatossá tették az életet. A lassan csörgedező Szirén kitérőt tett a Latorca folyóból, hogy üdvözölje a falunkat. Vagy ott volt a Pallagcsa tó, amiben nyáron lubickoltunk, télen korcsolyáztunk rajta. Nem is vágytunk innen sehová.
Akkoriban kemény telek voltak. A tavak vize hamar befagyott. Amikor a kert alatt a Pallagcsa jege már a nagyfiúkat is elbírta, kezdődhetett a hokiszezon. A hokipálya kimérése volt az első feladat, a fiúk aztán egész télen a gondját viselték. Mindig a simább felületű jégre igyekeztek, ahol a korcsolya jobban csúszott. Mindig akadt hangos szurkoló a pálya szélén. A hógolyózók ricsaja sem zavart senkit, hozzátartozott a tél hangulatához. Ha éjszaka havazott, akkor már kora reggel leseperték a pályáról a havat, hogy előkészítsék a délutáni hokizáshoz. Kezdetben konzervdoboz szolgált korongként, és faágból volt az ütő, ám később a fiúk már igazi koronggal és ütővel játszottak. Az iskolában is csak ez volt a téma: Délután jössz hokizni?
Mi, lányok a fűzfák alatt korcsolyáztunk, a vastag törzsű, öreg fák alatti kis szigeteken. Olvadáskor az ágakról lehulló vízcseppek tették érdessé a jeget. Élveztük, hogy ott játszhatunk, ahol nyáron soha: a vízzel elárasztott, megközelíthetetlen helyeken. Kikapargattuk a tenyérkagyló házait a hó alól, még jég közzé fagyott kishalakat is találtunk. Megmásztuk az alacsonyan ágazó öreg fűzfákat, aztán körülnéztünk a magasból. Közben arra gondoltunk, hogy milyen jó lesz, ha egyszer végre nagyok leszünk, mert akkor mindent felülről fogunk látni.

A Latorcáig lekorcsolyáztunk!
Később, amikor már a Szirén folyó is befagyott, a nagyfiúk lekorcsolyáztak egészen a Latorcáig, a lányok meg egymást huzigálták a jégen. Az egyik leguggolt, és hátra nyúlva megfogta a kezét a mögötte állónak, aki húzta. Akkoriban a lánygyermeknek még nem vettek korcsolyát, a fiúknak is csak bakancsra szerelhető, kurblis korcsolyájuk volt. Nekünk, lányoknak nem volt bakancsunk, mi a cipőnkkel hosszú „sikárkókat” csiszoltunk ki a jég felületén. Messziről nekifutva jó pár méterre elcsúsztunk. Ha pedig ezt meguntuk, a Koleszár gödör partjáról ereszkedtünk le, ám a legszívesebben a Matyi-dombon szánkóztunk, mert az sokkal magasabb volt és meredek. Sokszor négykézláb másztunk vissza, mert a jegesre taposott havon minduntalan hasra estünk. Ha meg nagyon akartunk korcsolyázni, akkor kölcsönkértük a bakancsot a fiúktól. Szegények zokniban dideregtek a parton, miközben osztogatták nekünk a tanácsokat, hogyan egyensúlyozunk, hogy le ne fenekeljünk. A barátnőmmel így tanultunk meg korcsolyázni! Bátrak voltunk és merészek, mert a halászok itt-ott léket vágtak a folyón, hogy a halaknak legyen levegő, az odaúszó halakat meg kifogták. Ám mi nem féltünk! A fiúk persze nem ülhettek az idők végeztéig zokniban a parton, így nemsokára már cipőben sétáltunk tova barátnőmmel a befagyott Szirénen. Óh, boldog telek!

korcsolya.jpg

A határon túl már Ukrajna kezdődik, mert a háború után pikk-pakk, a falu határának háromnegyedét az oroszokhoz csatolták. Azóta nincs elég hal a Szirén patak vizében, se édesvízi kagyló, mert az oroszok a tavat lezárták, s nem ad elég vizet.

karacsony.jpg

A bakancsra csavarozott korcsolyának az elődje még igazi kézi munka volt. A szirénfalviak vastagabb fából háromszögű hasábot készítettek, ezt két helyen átfúrták. Az éle hosszában drótot húztak végig, majd rögzítették elől és hátul a sarokrészen. A két átfúrt lyukba madzagot húztak, ezzel a korcsolyát a cipőjükhöz kötötték. Ezzel persze még nem csúszkálhattak, ezért egy söprűnyélbe szeget ütöttek: ez volt a gösztöny. Terpeszben állva, a gösztönyt mindig maguk elé vágva hajtották magukat. Ment ez gyorsan.

 

Minden évszaknak megvan a maga illata. Aki természetjáró, az tudja, milyen illata van az erdőnek télen. Milyen illata van a frissen kivágott, felfűrészelt fának, a felkavart havas avarnak. Milyen hangja van az elszáradt gallynak, mikor rátaposunk, és az roppan egyet a talpunk alatt...

 

Jakab Irénke (Szirénfalva a szlovák–ukrán határ mellett fekszik).
Irénkével interjúnkat itt olvashatják: Szirénfalva

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg