Istenkém, olyan buta voltál! Minek mentél férjhez olyan fiatalon? Ezt Lívi mondta Esztinek, aki ott ült mellette a konyhaszéken, összetörve, kócosan, nyugtatóval a gyomrában.

Már vagy egy órája meg se szólal, csak bőg és bőg. Vajon honnan jön belőle annyi könny? Lívi már igazán nem tudja, mit mondjon, és talán nem is kell mondania semmit. Eszti házassága végérvényesen tönkrement; ezzel nincs mit tenni. 16 év mehet a kukába, a baj csak az, hogy itt van a két gyerek – meg a tetemes adósság a lakásra. Ja, és a magányos éjszakák; de ez már igazán mellékes, potomság, mert először azt kéne megoldani, hogy hol fognak lakni.

mi-lett-volna-ha-kezdo.jpg

– Hogy rohadna meg ez a szemét! – dohog Lívi, miközben már vagy a századik papírzsebkendőt nyomja Eszti orra alá. – Jaj, drágám, megmondtuk neked, hogy ne menj hozzá! Senki sem értette, hogy mit keresel mellette! Mindenki csak állt, mikor bejelentetted, hogy hozzámész. 22 évesen, életed virágjában. A legjobb női korban! Még ezer buli állt előtted, annyi jó pasas! De te csak azt hajtogattad, hogy Dávid milyen rendes. Az ám, Hazám!

„Igen, igen” – gondolta magában Eszti. Tényleg hülye volt! Miért nem választotta inkább azt a helyes fotóst? Sokkal izgalmasabb, cukibb és intelligensebb volt. De ő mindenáron férjhez akart menni. Gyerek kellett neki, igazi családot akart, „a rendes fiúval”. Egy fotós sosem megbízható, ez általános tény. Ezért tetszett neki a csendes laboráns. És tessék: a csendes laboráns a háta mögött szépen becsajozott. Úgyhogy Eszti egyedül maradt a 39 évével meg a rengeteg gondjával. Hogyan fog ebből kimászni?

Bezzeg Lívi, ő okosabb volt! Kibulizta magát, randizgatott, majd harmincévesen megtalálta az igazit. Most boldogan élnek egy szép házban, anyagi nehézségek nélkül.

Azóta eltelt öt év. In medias res, vagyis vágjunk a közepébe! Eszti összeszedte magát, a gyerekek is túlélték a válást. Barátja nincs, de azért nincs kétségbeesve: majd eljön annak is az ideje. Kiegyensúlyozott, nem úgy, mint régen. Dávid a múlté, jó helyen van, egy másik nő mellett, most azt idegesíti. Lívi életének a kereke viszont rosszra fordult: házassága a szakadék szélére került. Szeretett volna még egy gyereket; de végül olyan sokáig várt vele, hogy már nem lehetett. Lívi életében egyetlen napocska van: a szeretője, Csaba. Aki szintén házas, többgyermekes apuka. Mindkét család élete fenekestül felfordult, mindenki kínlódik. „Elcsesztem, Eszti, annyira elcsesztem!”

Lívi nem sír, ő nem az a típus. Csak zsinórban szívja az IQOS-t (elektromos cigaretta).

– Rosszul választottam. Az én hibám, tudom. Az én nagymenő, bulis, izgalmas férjemről kiderült, hogy egy bunkó. Az is lehet, hogy valami súlyos lelki zavarral küzd, narcisztikus lehet, mert mindig csak magát nézi. Egy önző hólyag. Már rég tudom, hogy gond van vele, de mióta otthonról dolgozik, megőrülök tőle. Azt hiszi, én csak azért születtem a világra, hogy őt kiszolgáljam. Két hónapja csöpög a csap, az autó olajcserére vár, eldugult a csatorna a háztetőn; azt hiszed, intézett valamit? Nem, csináljam meg én. Kizabálja a hűtőt, elszórakozza a fizetése felét. Munka, gyerek, háztartás: ha így folytatom, tényleg szétesek, miközben neki egy jó szava sincs hozzám. Mások előtt beszólogat. „Mi az a kis hurka a hasadon?”, és nem akar velem lefeküdni.

elofizetes_uj_no_74.png

– Csoda-e, hogy beleszerettem Csabába? Csaba kedves hozzám, értékes embernek tart. Annyira szerelmes vagyok, Eszti, de annyira... Nem is tudtam, hogy létezik ilyen, hogy a lelked elhagyja a tested, s ott kering valahol fölötted, a levegőben. Te tudtad, hogy ez ilyen?! Nem tudom, mitévő legyek. Váljunk el? Az már két család lenne, három gyerekkel. Mozaikcsalád. Hány embert tegyek tönkre? Mi lesz a gyerekekkel? Nincs mese, elrontottam az életem. Éjjel-nappal csak ostorozom magam. Nem is kellett volna férjhez mennem, de ha már férjhez mentem, nem kellett volna Csabával kikezdeni... Ha nem kezdek el szeretőzni, hanem szülök még egy gyereket; akkor most két gyerekem volna. Talán még a házasságomat is megmentette volna az a második gyerek. Jaj, annyira vágyok egy pici, illatos babára!

Vajon ki rontotta el? Eszti vagy Lívia? S vajon mikor és hol? Ki tudhatja előre a konzekvenciákat, hogy melyik döntésünknek milyen következménye lesz? Lívi élete krízisben van – de nincs rá biztosíték, hogyha annak idején megszüli a második gyerekét, most nem kaparja a falat.

Mindig jöhet egy életközépi válság. És vajon: ha mindent jól csinálunk az életünkben, akkor valóban boldogok leszünk? Jó életünk lesz?

Itt van például Marika. Marika ötvenéves. Tisztesség és jóindulat jellemezi. A szíve vajból van, mindenkinek segít. Talpraesett, felépített egy kicsi, de jól menő kézműves pékséget. Makulátlan életében csak egy makula van: az idegbeteg férj. Zoli nem rossz ember: nem iszik, nem veri el a pénzt, törődik a gyerekekkel. Munka után a kertben dolgozik, a szorgalom mintaképe. Csak állandóan üvöltözik, minden apróság kihozza a sodrából, mindenkit szidalmaz. Csupa rossz ember van körülötte: a szomszédja, a főnöke, a kormány, az MKP... Marika szóhoz sem jut mellette, befogott füllel hallgatja a szitkokat. „Leejtetted a kést? Hülye vagy! Kihűlt a leves? Már főzni se tudsz!? Hisztizik a gyerek? Meghúzta a fiú a kocsit? A te hibád!“ 

Zoli nem szenzitív ember; már csak azért sem, mert egy szenzitív ember nem csodálkozna azon, hogy az idegbeteg jelenetek után este már nem lesz kedve hozzá a feleségének... Hat éve nem élnek szexuális életet. Persze, Zoli ettől még frusztráltabb, még hangosabban ordít. A kérdés: Miért nem válik el tőle Marika?

– Elrontottam az életemet – mondja leszegett fejjel. – Még 14 évvel ezelőtt, mikor megszültem a harmadik gyereket. Azt hittem, ő majd rendbe hozza a házasságunkat. Hát nem így lett.

– Hogy tudod ezt elviselni? – kérdezem felháborodva. – Jogod van a boldogsághoz. Hogy tudsz szex nélkül élni? Miért nem válsz el, vagy kerítesz magadnak egy szeretőt? A szerető lehetne a szelep, ami kiengedi a fazékból a gőzt...

mi-lett-volna-ha-garden-party.jpg

– Megbolondultál? – néz rám megütközve Marika. – Másnap nem tudnék a tükörbe nézni. Azt hiszed, egy szerető megoldaná ezt a gubancot? Inkább imádkozom, és azt választom, ami a leghelyesebb. Tűrök. Csaknem 30 évet kibírtunk egymás mellett, és azért akadtak szép pillanatok is. Erre gondolok mindig, mikor besokallok.

Vajon igaza van Marikának? Vagy álljon végre a sarkára, s legyen főszereplője a saját életének – mint mondjuk Diana, aki magára gondolt, csakis magára, amikor elvált Pétertől. Pedig Péter a tenyerén hordozta, mindent megtett érte. Milyen az élet: Diana nem szerette. Azért ment hozzá, mert Péter gazdag volt. Ennyire egyszerű. Diának nem kellett munkát vállalnia, mindene megvolt, amiről más nő csak álmodik. Talán ez volt a baj, nem volt célja az életének. Lélektelennek érezte a hétköznapokat, nem volt miért felkelni. Ekkor robbant be az életébe Sanyi. (Aki, nem mellékesen, még gazdagabb, mint Péter.)

Fellobbant köztük a szenvedély, az ég összeért a földdel. Diana nem habozott, nem gondolkodott: átcuccolt Sanyihoz, gyerekestül, mindenestül. Nem érdekelte, mekkora fájdalmat okoz ezzel Péternek. Nem érdekelte, sérül-e a közös gyerek? Az sem érdekelte, mi lesz Sanyi gyerekével – merthogy neki is volt már egy gyereke. Csak a mindent elsöprő szenvedély éltette és érdekelte. Azóta eltelt pár év, az eget rengető szenvedély kihűlt. S mikor a föld kihűl, az éj sötét lesz... Sanyi éjszakákon át a haverokkal horgászik, Diana napjai lélektelenül telnek.

Nem szól semmit, csak magában rágódik: Merre járhat Sanyi? Érdekes hobbi ez az éjszakai horgászat... Vajon milyen hal akadt a horgára? Ha egyszer csalt, máskor is megteszi; csak most Diana a hunyó.

– Nem bántad meg? – teszem fel neki a kérdést egy csöndes pillanatban. – Nem tudom. Sokat gondolkodom azon, hogy mi lett volna, ha... Mi lett volna, ha Péterrel maradok, aki szeretett engem, de én kongtam mellette az ürességtől? Sanyi értelmet adott a mindennapoknak, még mindig beleremegek, ha ránézek. De nem vagyok boldog mellette. Azt hiszem, nincs helyes döntés. Bármelyik lépést lépem meg, megyek vagy maradok, a végeredmény ugyanaz. Mindig hiányzik valami az életemből.

Nem tudom, létezik-e egyáltalán jó döntés? Talán csak döntés létezik, ami sem nem jó, sem nem rossz – inkább valamilyen. A filozófusok is ezt mondják. Az élet egy hosszú út, gyalogolunk, gyalogolunk, majd elérünk egy kereszteződéshez, és akkor dönteni kell: jobbra vagy balra? Bármelyik utat is választjuk, sok szép és napsütéses napban lesz részünk, de sokszor viharba keveredünk. Lesznek emelkedők – de gazok, buktatók és gödrök is. Ha épp gödörben vagyunk, érdemes elgondolkozni azon, hogyan kerültünk oda.

De éveken keresztül búslakodni, gyötrődni amiatt, hogy „Jaj, akkor és ott rosszul döntöttünk!“, teljesen fölösleges. Akkor és ott arra volt benső lehetőségünk. Lásd a fenti történeteket! Ha jó valami, az is lehet rossz, s ha rossz valami, az is lehet jó.

mi-lett-volna-ha-belso.jpg

Nézzük meg ezeket a nőket: Eszti korán ment férjhez, Lívi később; Lívi bizonytalankodott, nem mert bevállalni még egy gyereket, Marika hármat is szült; Lívinek szeretője van, Marikának nincs. Marika nem válik, Diana új életet kezdett. Vajon melyikük élete jobb? Ahogy a sláger mondja, az egyiknek sikerült, a másiknak nem; de ez nem igaz.

Van, ami sikerült, s van, ami nem. Esztinek rengeteg barátja van, önálló, független nő; Líviát 45 évesen utolérte a szerelem, „most él csak igazán“; Marika sikeres pékséget vezet, Diana semmit sem csinál, mégis jólétben él. Egyik nő sem boldogabb, mint a másik. Egyik nő sem boldogtalanabb, mint a másik.

Az életre nincs recept. Túlságosan sokszereplős a játék, hogy csak rajtunk múljon. Nem horgonyozhatunk le egy csöndes kikötőben, nem maradhatunk egy helyben, mert mindig minden változik, és kétszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba... De egy biztos: minden nap felkel a Nap, és sokszor kisüt.

Dráfi Anikó