A CoV-2 vírus egyszer s mindenkorra megváltoztatta a világot. Gazdasági hatásaival naponta találkozunk, bár vannak olyanok is, akik kerestek rajta. Ám léteznek furcsa hatásai is, amelyek mindenkit – szegényt és gazdagot, egészségest és beteget – egyaránt érintenek. Mert a koronavírus az emberek belső világát is megváltoztatta. Sokan azóta szó szerint értelmetlennek találják az életet.
A koronavírus mindenkire hatással volt, hiszen világjárványt okozott. S nem csupán vírusos járványt, hanem lelki betegségeket is. Emberek százezrei, akiknek még egyszerű influenzájuk sem volt, egyszeriben rossz alvásra és fokozott izzadásra panaszkodtak; időről időre erős szívdobogás, érthetetlen emésztési zavarok, gyomorsavhiány jelentkezett náluk, vagy megváltozott a testsúlyuk (anélkül, hogy túl sokat ettek volna). Sokaknak legyengült az immunrendszere, ma szinte megszokott az „általános” fáradtság. A többség pedig lelkileg ment rá a járványra: azóta értelmetlennek találja az életet... Erről lesz szó írásunkban.
(© Tanaka Tatsuya)
Mi történik velem?
Az utóbbi időben egyre több embernek fáj a lelke. Nem kell sok idő, és a teste is fájni kezd. Főleg akkor, ha nem tesz ellene semmit. Mi történt velünk, hogy rosszul alszunk, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, feszültek, idegesek és gyanakvók vagyunk? A SARS-CoV-2 vírus hatása az emberi szervezetre még nincs pontosan tisztázva – de a koronavírus hatását az emberi lélekre és a testi egészségre már részletekbe menően feltérképezték. Még anno 1936-ban. A felfedezést a világhírű osztrák–magyar származású kanadai kutatóorvosnak, Selye Jánosnak köszönhetjük. Ő volt az, aki a stressz hatására létrejövő lelki betegségek tünetcsoportját „általános adaptációs szindróma” néven összefoglalta. (Angolul ez a General Adaptation Syndrome, a GAS.)
Ez a tünetcsoport azokra az emberekre jellemző, akik olyan problémával vagy veszélyhelyzettel szembesülnek, amelyet nem tudnak befolyásolni. Ilyen veszélyhelyzet az, mikor kidobnak egy vizsgáról vagy a munkahelyünkről, véget ér a kapcsolatunk, megbetegszik a gyermekünk, meghal egy közeli hozzátartozónk, súlyos járvány fenyeget bennünket... Ebben a helyzetben a testünk és lelkünk készenléti állapotba kerül. Ennek első fázisa a riadókészültség. Testi megjelenése pedig a sokk, a teljes kábultság, ami néha életveszélyes is lehet a szervezetben lejátszódó gyors kémiai reakciók miatt. A sokkot követő antisokk folyamán nagy mennyiségű stresszhormon szabadul fel a szervezetben: ez előkészíti a testet arra, hogy reagálni tudjon a veszélyhelyzetre.
A koronavírus-járvány „tönkrevágta” az emberiséget: vannak olyanok, akik azóta mérföldes léptekkel közelednek a Függőségek jelzésű célszalaghoz. Leginkább az alkohol vette át a hatalmat az emberiség felett, szó szerint bekerültünk egy halálos mókuskerékbe – anélkül, hogy valami rendkívüli történt volna velünk...
A tehetetlen emberből beteg ember lesz!
Avagy ok és okozat! Testünk nem volt felkészülve arra a nagy mennyiségű stresszhormonra, amit az utóbbi két évben a járvány kiváltotta sokk okozott. Márpedig tartós stressz esetében csökken a kortizolszint a vérünkben (a kortizol egy szteroid, ami a mellékvesekéregben termelődik, a stressz hormonjának is nevezik). Tudnivaló, hogy a kortizol megváltoztatja a cukrok anyagcseréjét, ezért tartós stressz esetén megnövekedhet a testsúlyunk; emellett gátolhatja az immunrendszer működését, ami súlyosabb fertőzésekhez – és közvetve daganatos betegségekhez vezethet. Az adrenalin pedig összeszűkíti az ereket, miáltal emelkedik a vérnyomás, és megváltozik egyes szövetek vérellátása... Sőt, megváltoztathatja a gondolkodásunkat, amikor is gondolataink egyetlen dolog körül forognak majd; s hiába is szeretnénk, nem tudunk kijönni az egérfogóból.
Valahogy így.
A veszélyhelyzetek többsége általában rövid ideig tart. Ilyen lehet egy kockázatos közlekedési helyzet, egy veszekedés, esetleg egy kéztörés, amellyel azonnal kórházba kell menni. A pillanatnyi tehetetlenség után keresni kezdjük a módját, hogy újra urai legyünk az autónknak, elsimítsuk az ellentétet a párunkkal, elrohanjunk a sebészetre... Amivel a GAS véget is ér. A koronavírus-járvány alatt azonban sokan nem találták meg a kiutat, tehát azt, hogy mit tehetnének azért, hogy jobban legyenek. Vagy legalább kicsikét is jobban érezzék magunkat.
S nem csoda, hogy bekövetkezett a második fázis, a rezisztencia, vagyis a kimerülés. Ekkor folytatódik a stresszhormonok előállítása, működésbe lép a vegetatív idegrendszer. Esetenként megfájdul a gerinc alsó vagy felső szakasza (az izmok összehúzódása következtében). Ebben a szakaszban nagyon fontos lenne kitalálni valamit... Tenni valamit, elérni, hogy valamiképpen jobban legyünk. Testünk ehhez energiákat szabadít fel – ezt az energiát azonban máshonnan veszi el, onnan, ahol jobban kellene.
Ha nem sikerül megoldást találnunk, akkor a források néhány hét vagy hónap alatt elapadnak. A végén az ember elfárad, koncentrációs készsége csökken. Ez már a kimerülés szakasza. Erre a szakaszra jellemző a lelki és testi betegségek megjelenése, a krónikus fáradtság, a depresszió, a szorongás jelenléte; az a kellemetlen érzés, hogy hiába, nem tudom elvégezni a feladataimat. Mindezekhez emésztési zavarok társulhatnak (rejtett vérzések, székrekedés, hasmenés), szív- és érrendszeri betegségek (magas vérnyomás, szapora szívverés, gyors pulzus), és néhány év múlva megjelenhet például a II. típusú cukorbetegség, illetve felüthetik a fejüket bizonyos autoimmun betegségek, az immunrendszer különféle zavarai. S a kör bezárul, a kígyó a saját farkába harap.
Nyugodtan egy nyughatatlan korban! A SARS-CoV-2 vírus hatása az emberi szervezetre még nincs pontosan tisztázva, de a koronavírus hatását az emberi lélekre és egészségre már részletekbe menően feltérképezték, még anno 1936-ban. A felfedezést a világhírű osztrák–magyar származású kanadai kutatóorvosnak, Selye Jánosnak köszönhetjük....
Mit tehetünk ma?
Ha úgy érezzük, hogy más a közérzetünk, mint például fél évvel ezelőtt, vagy felismertük magunkon a GAS néhány tünetét, akkor eljött az ideje, hogy cselekedjünk. Mi segíthet rajtunk? Legelőször az, ha újra urai tudunk lenni az életünknek.
- Ura vagyok az időmnek? A legtöbb ember, főleg a szülők számára jelentősen lecsökkent vagy teljesen eltűnt az az idő, amelyet magukra fordíthattak: mert el kellett végezniük a munkahelyi feladataikat, a bevásárlást és a háztartási munkákat, és mindeközben napi huszonnégy órában nevelniük kellett a gyerekeket.
- Ura vagyok a közérzetemnek? A koronavírus megjelenésével nagyon sokan rettegni kezdtek. Ennek a rettegésnek a legfőbb oka a veszélyérzet és a folytonos stressz volt. Lehet, hogy mindnyájan meg fogunk halni, mindnyájunkat elvisz az ördög? A félelmeket a mifelénk szokatlan szájmaszkviselés csak fokozta... Ha egy mód van rá, meditáljunk vagy foglaljuk el magunkat számunkra kellemes cselekvésekkel (kertészkedjünk, kössünk, főzzünk, ejtőzzünk, kávézzunk, beszélgessünk, cseverésszünk, heverésszünk, utazzunk: ki mit szeret). A tanulmányok szerint ezeknek a tevékenységeknek van a leginkább „lélekemelő” hatása.
(© Tanaka Tatsuya)
- Ura vagyok a testemnek? A saját magunkról való gondoskodás része testünk és lelkünk ápolása. Vegyük be napirendünkbe a mindennapos sétát (a családot is magunkkal vihetjük). A sétaidő legalább 30 perc legyen (más orvosok szerint heti 150 perc). Nagy segítség lehet valamilyen egyensúlytorna, pilates, jóga, de jó a szauna vagy az úszás is, a fürdőzés, vagyis végtagjaink áztatása a meleg termálvízben. Legalább heti kétszer!
- Megszűröm az információáradatot? Ha valami igazán fokozza a rettegést és szorongást, akkor az a ránk zúduló töméntelen rossz hír. Próbáljuk meg legalább egy időre korlátozni az internethasználatot, és ne „tévéhíradózzunk”: hiszen a híradások a rossz hírekre épülnek. Inkább olvassunk – folyóiratokat és könyveket, Új Nőt például (print változatban), mert ezen állapotunkban csak a kézzelfogható dolgok tudnak igazán örömet szerezni.
- Segítséget kérek! A kimerülés veszélye, hogy felüthetik a fejüket a lelki bajok vagy a rettegett depresszió. Ha úgy érezzük, hogy már nem tudunk segíteni magunkon, s tehetetlenek vagyunk a lelkünk árnyaival szemben, ne féljünk szakembertől segítséget kérni. Ha ilyen nincs a környékünkön, egy tapasztalt „jósnő” vagy egy kineziológus is segíthet. (Sajnos, a hazai ellátórendszerből vészesen hiányoznak a klinikai pszichológusok és a tapasztalt lélekgyógyászok.) Sokszor azonban csak az orvos tud rajtunk segíteni: vagy pszichoterápiával, vagy gyógyszerekkel – általában depresszió elleni szerekkel. Néha az altató vagy a szorongásoldó is megteszi... Az alvás fontos, felnőttnek napi 7–9 óra ajánlott. Kiadós alvás nélkül ugyanis nem hatnak a gyógyszerek sem.
