Soha nem volt ennyi ócska fazonú és anyagú, elszabott ruha, mint manapság. A divatipar a majdnem legtöbb szemetet termelő iparággá lépett elő, a tömegmárkák új és még újabb kollekciókkal jelentkeznek. Tisztességes áron jó minőségű női ruhát kapni – ma már ritkaságszámba megy. Az internet pedig átrajzolta a rendszer működését.

A divatban nincs új a nap alatt... Lassan már ez a szlogen sem lesz igaz, a szakma saját magát szúrta szíven azzal, hogy öngyilkos tempót diktál a kreatívoknak. A divattervezők általában túlérzékenyek, ezért gyakori náluk az összeomlás, a mentális problémák.

mas-a-divat-kezdo.jpg

A divatvilág azelőtt nagyon egyszerűen működött. Fél évvel előre bemutatták a következő szezon kollekcióit, a bemutatók nagy sajtóvisszhang mellett zajlottak, a front row-ba, az első sorba csak a kiválasztottak nyerhettek belépést. Meg persze a titkos rajzolók, a nagy tömegmárkák megbízottai, akik titokban lemásolták a főbb szabásvonalakat, hogy később azok olcsóbb változatával elárasszák a piacot. A jó ízlésű és vastag pénztárcával rendelkező vevők pedig kivártak: a Chanel, a Burberry, a Dior újabb kollekciója ugyanis csak fél év múlva került az üzletek polcaira. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a kollekciókat megrendeljék, legyártsák és a vevőközönség szeme elé kerüljön.

Az internet tarol

Ez a rendszer azonban a számítógépek elterjedésével, mikor mindenki egyenes adásban figyelheti a legnagyobb márkák bemutatóit – és nem csupán a beavatott kevesek –, teljesen elavult. Ma már senki nem akar fél évet várni a bemutatott darabokra. Az idő sebes szárnyakon repül, fél év múlva már a kutyát sem érdekli a Dior legújabb fodros szoknyája: a divatmániások akkor már régen máson pörögnek. Hiába kell legalább fél év az új szezon darabjainak legyártásához, a mai divatközönség elkényelmesedett. Azonnal akarja azt, ami új! Egy féléves darab pedig már öreg, mint az országút. Arról nem is szólva, hogy a fast fashion-láncok addigra jócskán lekoppintották a bemutatott darabokat, és eladták sokkal olcsóbb kivitelben a világ minden szegletében jelen levő üzleteikben. (A fast food mintájára nevezték el gyors divatnak az olcsó tömegcikkeket produkáló nagy márkákat, mint például a Zara és a H&M.)

Az olasz Max Mara cég az egyik, ahol még őrzik a szabászat hagyományait. Adnak a minőségre, és nem spórolnakaz anyaggal. Üdítő kivételek! 

A nagy divatmárkák sorra bocsátják el a legnagyobb, eddig érinthetetlennek tartott couturier-jeiket. Hiába kreálnak azok szép és előremutató divatot – a menedzsment mást akar. Pénzt akar, még több eladott modellt, úgy, mint régen. Ám ma már nem úgy van, mint volt régen... Ma a nagy márkák üzleti képviselői arról beszélnek, hogy a nagy bemutatókat sokkal inkább fogyasztás központúvá tennék. A Burberry tette először nyilvánossá az interneten a bemutatóit, s mondta ki, hogy az új darabok a reklámkampánnyal egy időben kerülnek az üzletek polcaira és online áruházába.

Christopher Bailey kreatív igazgató nemrégiben ezt nyilatkozta: „A féléves rendszer egy másik korszak maradványa, nem működik úgy, mint régen. Rengeteg pénzt és energiát ölünk a bemutatókba, s ezzel nagy érdeklődést generálunk. Ám túl korán ahhoz képest, mikor a vásárló először kézhez veheti az új darabot.” A mai gyors világban nehéz ezt az érdeklődést fenntartani. Az amerikai Hilfiger márka is váltott tavaly tavasztól. „Lásd és vedd“ az új jelszó.

divat-belso.jpg

Ám a gyorsaságot nem minden üzletember üdvözli. Francois-Henri Pinault, a Guccit birtokló üzleti csoport elnöke arról beszél, hogy nem szabad elvenni a közönségtől „az álmodozás“ lehetőségét. Vele ért egyet a franica couture-föderáció elnöke is. Az haute couture a „magas szabászatot“ jelenti, a szervezet a legdrágább darabokat kreáló divatházakat tömöríti. Mindkét megjegyzés helytálló: a bemutatott kollekciók ugyanis egyre földhözragadottabbak, hiányoznak az új ötletek. Mindenki a könnyebb eladhatóság felé mozdult el.

A problémák mélyen gyökereznek: a gyors világ szó szerint kikészíti a kreatívokat és a harmadik világ munkásait is, akik a „fast“ tömegmárkák lekoppintott darabjait készítik lóhalálában.

A nagy divattervezők túlterheltek, Alexander McQueen például öngyilkosságot követett el, John Galliano pedig drogosan zsidózott, ami nagy botrányt váltott ki. Igaz, hogy túlérzékeny és szorongó alkatokról van szó. (Marc Jacobs például a drogok után fitneszfüggővé vált.) Ám mindannyian arról panaszkodnak, hogy évente túl sok kollekciót kell megalkotniuk. Arra, hogy ötleteiket igazán kibontsák, a rohamtempó miatt nincs lehetőség. A divatházak egyre gyakrabban cserélik tervezőiket. Az értékes hagyományok a nagy nevekkel eltűnnek, a fiatal kreatívok pedig kérészéletűek, hamar lecserélik őket.

A divat tehát átalakulóban van! A feltörekvő fiatal divattervezők, akik pénzügyileg nem állják a versenyt a nagyokkal (és nem bírnak nagybemutatót tartani Milánóban, Párizsban vagy Londonban), az interneten „bemutatóznak“, és árulják magukat. A divat egyre inkább demokratizálódik, ám mindez a kreativitás ellenében hat, amit a régi nagyok – a Dior vagy a Chanel – olyan jól képviseltek még nem is olyan régen.

hirlevel_web_banner_1_44.jpg

–nagyvendégi–
Kapcsolódó írásunk