Az emberek különféle technikát vetnek be annak érdekében, hogy megszabaduljanak a munkától. Az egyik kifogásokat keres, a másik totojázik, a harmadik lóg … A negyedik meg szőke nő.

A lustaság
 Az ember természeténél fogva lusta. Egyetlen dolog van, amivel foglalkozni szeret: kifogásokat keres, hogy mit miért nem lehet megcsinálni. A szorgalmas hatékonyan dolgozik, hogy minél előbb maga mögött tudja a feladatot. Bezzeg a lusta: totojázik, lóg, a fejét vakarja, e-maileket gyárt arról, hogy a munkát miért nem lehet elvégezni… A célja: minél kevesebbet kelljen aznap dolgozni… Vannak, akik megvárják, míg a munkát elvégzi valaki más, esetleg semmit sem tesznek abban a naiv hitben, hogy úgyis közeleg a világvége, és már úgysem lesz szükség arra, hogy vessünk-arassunk, dolgozzunk…

A férfiak taktikái
 Legelőször is szögezzük le, hogy a pasik könnyebb helyzetben vannak, mint a nők. A női munkákat, a főzést, a szoptatást vagy a mosást nem lehet későbbre halasztani olyan kifogással, hogy rossz az idő, nincs hozzá szerszám vagy alapanyag.
A férfimunkákat viszont el lehet halasztani. Ha olyan munkát bízunk egy pasira, amihez nincs kedve, készüljünk fel a következő válaszokra. „Nem tudom megcsinálni, mert nincs anyagom hozzá.” Ha megkérdezzük, mi hiányzik, bármit felelhet, például azt, hogy rossz az idő, jó az idő, meleg van, hideg van, nincs segítsége, ami nélkül nem megy, nincs alkatrész, és a bolt már bezárt... Esetleg azt mondja, túl korán van, vagy túl későn, most éhes, vagy éppen most lakott jól.
Nem kevésbé közkedvelt a válasz, miszerint nem érzi jól magát. „Talán valami súlyos betegségem van.” Ez a gyanú akkor támad fel a férfiban, ha kissé megfázik („veszélyes influenzám van”), hőemelkedése van („már 36,8 a lázam”), vagy kétszer egymás után volt nagyvécén („rám tört a hasmenés”). A nők az ilyenfajta tüneteket észre sem veszik, és dolgoznak tovább. A férfiak ellenben ágyba fekszenek (2-10 napra), és mozdulatlanul várják a legrosszabbat. Egy kicsit jobban érzik magukat, ha leülünk melléjük, megfogjuk a kezüket, és a kedvenc csemegéiket rakjuk az ágy melletti asztalkára. Még azt is tegyük hozzá, hogy a tünetek elmúltával a pasik – biztos, ami biztos alapon – további 2-3 napig ágyban maradnak.
Kedvelt kifogás ez is: „Szívecském, azonnal nekifognék, tudod, de előbb még meg kell csinálnom ezt vagy azt.” Bizonyára valami sokkal fontosabbat, sürgősebbet – kellemesebbet.
A férjek rendkívül találékonyak a kifogások keresésében. Takarítás közben nyugodt lélekkel összetörik a herendi porcelánt, ami a fiatalasszony kedvét örökre elveszi attól, hogy házimunkára fogja őket. A gyakorlatban ez így fest: „Ezt ne kívánd tőlem, tudod, milyen ügyetlen vagyok. Emlékszel, a múltkor is eltörtem azt a csészét, ami a nagymamádtól maradt ránk.” De azért, asszonytársak, fel a fejjel! Erős akarattal, kitartással és következetességgel le lehet szoktatni a pasikat egy sereg rossz szokásról. (Sajna, mindről azért nem.) 

Mit tesznek a gyerekek?
Szerencsére – már csupán a gyerekek és a szülők testi-lelki egészsége érdekében is – az együttélés a közös fedél alatt nem szokott tovább tartani húsz-huszonöt évnél. De még így sem felhőtlen ez a viszony, nem bizony. Sőt! A szülő nemegyszer magánkívül van a kamasz tartós munkaundorától. Mit szoktak mondani a tinédzserek, ha nem akarják elvégezni azt, amit a szülő rájuk bíz? „Meg kell írnom a házi dolgozatot történelemből (el kell készítenem a szemináriumi munkát, a bemutatkozó előadás szövegét, ki kell cserélnem a vizet az akváriumban, meg kell sétáltatnom a kutyát).” Rögtön a mondat elhangzása után a kamasz eltűnik a színről, becsukja maga mögött a szobája ajtaját, lehúzza a rolót, fülére helyezi a fülhallgatót, és attól a perctől kezdve se testben, se lélekben nem elérhető. Vagy eltűnik a Facebookon, zenét hallgat, filmet néz…
Vannak szülők, akik felírják egy papírdarabra, mit kell a gyereknek elvégeznie – abban a naiv hitben, hogy mire hazajönnek, a gyerek azt el is végzi. A szemrehányó szavakra a flegma utódok ezt szokták válaszolni: „Nem vettem észre a papírt.” Vagy: „Nem tudtam kibogozni, mit körmöltél arra a cetlire.”

nem-dolgozunk.jpg

Munkaadó kontra beosztott 
A főnökök előszeretettel rázzák le magukról a beosztottak lelkes, ésszerűsítő kezdeményezéseit. Kedveltek az alábbi kifogások: „A nagyfőnök úgysem egyezik bele.” „Erre nincsen keret.” „Várja meg vele a következő félévet.” A beosztottak is hihetetlenül találékonyak a kifogások keresésében. Ma ebben nagy segítség az e-mail! Képesek oldalakat teleírni az objektív akadályok felsorolásával, hogy miért lehetetlenség elvégezni a feladatot… Pedig a képzeletbeli akadályok összeírása tovább tart, mint amennyi idő alatt végeznének a munkával. A leggyakoribb kifogások: „Ezt egyszer már kipróbáltuk, és semmi eredménye sem volt.” Hatékony hárítási technika az is, ha a feladatot egy ideig az íróasztalon vagy a fiókban hagyják heverni, azután pedig kijelentik: „Nem tudtam, igazgató úr, hogy ez a dolog ennyire sürgős.” Ha a főnök egyértelműen a beosztott tudtára adja, hogy valóban itt az ideje, hogy elkezdjen dolgozni, a következő válaszokra számíthat: „Arra várok, hogy a tervezői (v. más) osztály ideadja a szükséges adatokat. Ha ez meglesz, azonnal hozzákezdek.” „Még nem érkezett meg az anyag a pénzügyi osztálytól.” Ezek sokkal körmönfontabb válaszok, mint az egyszerű hazugságok, mert időigényes lenyomozni, csakugyan igazak-e.

Női trükkök
 A nők mindent elviselnek. Vállukon hordozzák a világ minden terhét, ég a kezük alatt a munka, hegyet lehet velük elhordatni, hihetetlen teljesítményekre képesek. (Csak csodálkozni lehet rajta, hogy ezek után bennünket tartanak a gyengébbik nemnek.) Egy csekély számú kivételt leszámítva, a nők a munkában kevesebbet lustálkodnak, mint a férfiak. Ellenkezőleg: a rájuk bízott feladatot szó nélkül elvégzik. 

 

„A szőke nő csak a legvégső esetben kel fel a heverőről. Például akkor, ha egyedül van otthon, és nincs kinek nyafognia"

 

Hogy miért? Hát, mindez nevelési hibából ered
 A megfelelési kényszert, az igyekezetet és szorgalmat még az anyjuk nevelte beléjük, mégpedig a saját példájával. Hiszen szemléletesen bemutatta, hogyan kell egyedül hazacipelni a hétvégi bevásárlást, hogyan kell festés előtt összetolni a bútorokat, utána felsúrolni a padlót, felásni a kertet. Ezt a sok munkát mind a nők maguk végzik el, segítség és nyafogás nélkül, ráadásul mindent gyorsan, a maga idejében.
A történelem folyamán csupán a nők kis csoportjának, az ún. „szőke nők”-nek sikerült elsajátítani a megfelelő hárítási taktikát. Nem szükséges persze, hogy a „szőke nő” valóban szőke legyen. Gyakorlatilag sose természetes platinaszőke nőről van szó. A „szőke nő” empirikus tapasztalataiból leszűrte, hogy rendkívül eredményes taktika, ha nyafog. Ha letagadja az eszét és fizikai rátermettségét, ha megrebegteti kunkori szempilláit – és úgy viselkedik, mint egy dáma, akinek az erényeit veszély fenyegeti. Megtanulta, hogyan kerekítse tágra a szemét, és nézzen védtelen őzikeként reménykedőn a másik nemre. A megfelelő pillanatban mindig el tudja hitetni, hogy képtelen eligazodni ebben a zűrzavaros világban. (Azonkívül jól megtanulta a következő mondatokat: „Tanácstalan vagyok, és erre teljességgel képtelen.” „Józsi, te olyan okos és erős vagy”! ”Boldog vagyok, hogy rátaláltam magára.” „Nekem ez sok. Nekem ez nehéz. Nekem ez bonyolult. Még a pincébe sem merek lemenni, hogy felhozzam a krumplit.”)
Noha ezek a mondatok egy józan ítélőképességű ember fülében nevetségesen csengenek, és az emancipált nők többsége soha a szájára nem venné őket – a pasikra gyakorolt hatásuk frenetikus. Valószínű, sőt nyugodt lélekkel állíthatjuk: biztos, hogy a fenti mondatok elhangzása után a pasik feltűrik az ingujjukat, lerohannak a pincébe a burgonyáért, összetolják a bútorokat, sőt sokkal nehezebb és abszurdabb feladatokat is lelkesen elvégeznek. S a „szőke nő” élete további részében bátran lustálkodhat, manikűröztethet, fodrászhoz járhat, olvashatja a divatos regényeket, a munka mégis el van végezve. Persze, nem az ő szép két kacsója által. Ő csak a legvégső esetben kel fel a heverőről. Például akkor, ha egyedül van otthon, és nincs kinek nyafognia, vagy olyan esetben, ha a férje hazatelefonál, hogy nyertek egy wellnesshétvégét. Ilyenkor a szőke nő elfelejti, hogy ő „szőke nő”, nekiáll, és azonnal elrendez mindent, becsomagol – mert tud ő mindent, ha akar. Mert nála is csak eggyel van baj: az akarattal.

Varga Klára