Ebben a korban a nő életútjának feléhez érkezik. Már nem csak azzal szembesül, hogy mi vár rá, övé az élet, s milyen jó lesz. Ekkor már visszatekint, s inkább nézi a kudarcokat, mint a pozitívumokat.

Még mindig a gyerekkori vagy a házasságbeli sérüléseivel foglalkozik, pedig azokban is volt jó, hogyne! Hisz szerelmes volt, mint az ágyú, csak aztán ez-az összetört.

milyen-az-elet-es-a-szex-40-felett-kezdo.jpg
A szexuális energia a legnagyobb energia az életben. (© Patrizia Burra)

A női lelkek nagy ismerője Mórocz Magdi (54, Pozsonyeperjes), aki évtizedek óta a Kriston intim torna oktatója. Tanfolyamain rengeteg nő – és egyre több férfi – fordul meg. Ahogy a nevében is benne van, ezeken a tornákon az intim testrészekkel foglalkoznak: felfedezik, hogy ott lent is lehet olyan rejtett izom, melynek edzésével javulhat a szexuális élet. De ennél sokkal többről van itt szó. Az ember rájön, hogy törődnie kell magával, s rajta múlik, mit hoz ki abból, ami előtte áll. 

– Hogy tapasztalod, mitől függ, hogy milyen a szexuális élet 40 éves kor felett?

– A kezdetektől. A megfoganástól, hogy akarták-e azt a gyereket vagy nem. Vagy szeretetben, szerelemben várták-e? Milyen volt az anyuka, ringatta, babusgatta-e a babáját? Ez lenyomatot hagy; még akár a későbbi felnőttkorban a szexualitáshoz való hozzáállásra is kihathat. Vagy a kamasz sokszor tapasztalja, hogy lepattintják, ő nem kell, nem értékelik. A végén aztán azt gondolja, ő nem elég jó, senkinek sem elég jó. Márpedig olyan nincs, hogy a gyerek ezt érdemli – a rossz bánásmódot egyetlen gyermek sem érdemli meg. Volt egy hölgy az egyik tanfolyamon, akit az apukája kamaszkorában úgy hívott, hogy kis k...a. A két lánytestvérét szintén ezzel a jelzővel illette. Gondoljunk bele, mi történik, mikor egy apától ezt kapjuk: pont az ellentétét annak, hogy szeret bennünket és elfogad. Így hogyan lehet majd bizalmat szavazni a férfinemnek? Felnőttkorában mind a három lány elvált, kapcsolati problémáik voltak. Persze, egy érett apuka sem garancia a tökéletes életre, de aládúcolhat az önbecsülésünknek.

Munkám során azt tapasztaltam, hogy az ember életében akkor kerül elő a szexualitás témája, ha gond van vele. Ez nem jó. Szakemberekre kellene bízni a szexuális nevelés oktatását, akik történetekkel tanítanának. A történet a legősibb tanítási mód. A mesék sem a gyerekeknek lettek valamikor kitalálva...

– Miért jók a történetek?

– Az állatok nem sokat moralizálnak, viszik őket az ösztöneik, szaporodni kell és kész. Tudják, mi a dolguk, de az ember más. Hisz csak az ember tud szerelmes lenni! Gondolkodó lény, keretet ad a szexualitásának. A fiatalokat éppen ezért fel kell világosítani. Minél többet titkolódzunk, annál nagyobb ügy lesz belőle – s a gyerek nem is sejti, milyen veszélyeknek van kitéve. Mert csak kell mondani valamit arról, hogy a filmekben a kétperces etyepetye egyszerre okoz orgazmust a lánynak és a fiúnak is. Ehhez képest mi a realitás? A nők nagy része a hüvelyben nem tud kielégülni... Sok szülő csak arról gondolkodik, nehogy a lánya terhes legyen vagy a fia elkapja a HPV-t, s nem azt teszi fókuszba, hogy mitől magasabb rendű az emberi szexualitás, mitől lényegül át, illetve mitől nő a nő és férfi a férfi. Ha fiatalon hallunk ezekről a dolgokról, az sok tévhitet eloszlathat, és felkészíthet a buktatókra.

milyen-az-elet-es-a-szex-40-felett-morocz-magdolna.jpg
Mórocz Magdolna (© Horen)

– S mit kellene tudnunk 40 évesen? Mit akarunk, mit akarhatunk?

– Elmondok egy friss élményt: egy céges udvarba nemrég behajtott egy negyvenes nő, bömbölt a kocsijában a zene, úgy, ahogy a tinédzsereknél szokás. Csinos, tip-top nő volt, de látszott rajta, hogy nincs szinkronban a korával: ő most éppen a csitris korszakát éli. Soha nem dolgoznak olyan erősen a hormonok, mint 14-16 éves korban – és 40 év felett. Ilyenkor lehet újra fülig szerelmes a nő, olyan vágyak támadhatnak fel benne, amelyeket kizárólag a hormonok irányítanak. A szexuális energia kémia, s nem sok köze van a józan észhez. A szerelem és a szex sem jár mindig kéz a kézben. A nőnek persze ez teher is lehet, mert a hormonok játszadoznak vele. Olyan ez – egy férfi fogalmazta meg így –, mint amikor kimegyünk a kutyával sétálni, és a kutya mutatja meg, hogy merre menjünk. Persze, ez nincs kőbe vésve, hisz szexuális téren sem vagyunk egyformák. Vannak bővérű emberek, s van, akinek alacsonyabb a libidója. Mint ahogy az sem igaz, hogy a férfiak mindig készek az érzelmek nélküli szexre. Sőt, a túlzottan aktív nemi élet sem mindig azt jelenti, hogy valakinek jó a libidója. A rendszeres nemi élet azonban mindenképpen egészséges. Aki a menopauzában is aktív nemi életet él, az sokkal jobban viseli a tüneteket, s boldogabb ember lesz. Ezért ne lepődjünk meg azon, ha az endokrinológus megkérdezi, hogy van-e libidónk.

A nő és a férfi akkor kiegyensúlyozott hormonálisan, ha rendszeresen ébred benne nemi vágy, vagyis libidó. Az is megeshet persze, hogy valaki ezt elolvassa, és azt mondja, hogy rá ez nem jellemző.

– Vagy csak nem őszinte magához. Ez nem lehet?

– Mi, nők úgy voltunk nevelve, hogy mindig jó kislányok legyünk. Egész életünket az határozza meg, hogy elég jók vagyunk-e. Kellünk vagy nem kellünk, elég vonzóak vagyunk-e? Ezer tanulmány leírja, hogy a 40-50 éves nőre ez nem vonatkozik, ő már tudja, hogy mit akar, őt már nem érdekli, hogy más mit mond. Ez félig igaz, félig nem, mert nem mindenkire igaz. Tény és való, hogy amikor a nő belép a változókorba, már nincs kitéve a hormonok kénye-kedvének. Ez viszont azt is jelenti, hogy megszűnik a hormonok védőhatása, kialakulhatnak a betegségek. Szerintem mindig az szolgálja leginkább az egészségünket, ha a saját természetünket éljük meg. Amúgy meg mindig a nő személyesíti meg a szexuális erőt és a sugárzó érzékiséget. Minden életkorban!

– A nő negyvenéves kora után ereje teljében van, csodás magabiztosság önti el. Mégis rávetül az árnyék, hogy többé már nem lesz fiatal, csak fiatalos...

– Manapság már a huszonéves lányok is panaszkodnak, hogy változnak, már nem olyanok, mint mikor tizenévesen kirúgták a ház oldalát. Ezért mindenfélét magukra kennek; szájat, orcát töltetnek, műhajat rakatnak. Pedig ha tudnák! Hisz az évek múlásával nagy rombolást tud végezni a női testen a gravitáció... Egy huszonévesnek még bársonyos a bőre, és a mellformája is tökéletes. Ám nem örül ennek 25 évesen, mert csak később jön rá, hogy milyen jó volt neki akkor! Butuskák vagyunk, mert soha nem annak örülünk, ami van. Meg aztán: sokkal többet mosolyoghatnánk, amivel sokkal szerethetőbbé tehetnénk magukat...

milyen-az-elet-es-a-szex-40-felett-belso.jpg
(© Patrizia Burra)

– Ez mit jelent?

– Kifejezhetnénk a férfi felé, szóban és gesztusokban, hogy igenis fontos számunkra a törődés és a figyelem. Az igazi nő ad arra, hogy finom legyen a bőre, finom legyen a hangja, vagy megteremtse az otthon melegét. És ez nem azt jelenti, hogy neki alárendelt szerepe van. Dehogy! A tornáimon néha viccesen azt mondom: Ha lerobban az autóm, s arra jön egy férfi, hát nem fogom leszidni, hogy ideje, hogy jött, eddig hol maradt... Hanem azt mondom: Uram, lenne kedves ezt nekem megcsinálni? Miért nem tudjuk ezt így mondani otthon is? Ezt tudnunk kellene már fiatalkorunkban is. Nagyon fontos az együttérző kommunikáció. Nem tudjuk ezt mindig tökéletesen csinálni, de nekünk, nőknek sokkal nagyobb képességünk van a beszédre. Ha a nő picit is törődik magával, máris nincs az arcára írva az önutálat. Vannak idős asszonyok, akiknek nagyon kedves, barátságos mimikájuk van. És van olyan nő, akinek minden gyanús, és ez a sok rossz – mély barázdák képében – rávésődik az arcára. A nemi szervekre ugyanúgy, csak azok el vannak takarva. Amúgy meg nem a gravitáció a testi szépség legnagyobb ellensége, hanem a tunyaság és az unalom. Eljön az a kor a nő életében, amikor nem a feszes bőrével hívja fel magára a figyelmet. Kisugárzással, eleganciával is lehet hódítani. Elmúltam ötven, észreveszem, hogy kevesebb férfi fordul meg utánam. Nem hiányolom, mert a hangsúlyt a kivillanó bokámról a belső értékekre helyeztem át. (Nevet.) Az egészségem végett pedig fontosnak tartom megőrizni az energiámat; ezért is kezdtem el gyalogolni, sőt már oktatom is a nordic walkingot.

– Mit szólnak ehhez a férfiak? Hisz azok is járnak hozzád...

– Férfiak is jönnek a Kriston intim torna alkalmaira, és sokat beszélgetek velük. Úgy látom, nekik az a fontos, hogy a nő megértést tanúsítson irántuk. Sok férfinak tudomása sincs arról, hogy van olyan, hogy érzelmi élet. Pedig ennek a kapuján keresztül juttatom el őt oda – ezért is keres meg –, hogy férfiként jól tudjon működni. A férfiak zöme azt hiszi, kötelessége merevedést produkálnia mindig, minden helyzetben. Ugyanígy gondolkozik a nő a vágykeltésről. Pedig csak akkor tud reagálni a teste-lelke, akkor vágyik csak a testiségre, ha erre neki okot szolgáltatnak. Ezzel nem azt mondom, hogy hárítsuk a férfira a feladatot, mert ehhez is két ember kell. Együtt tudják csak fejleszteni és felépíteni a saját szexualitásukat.

Sajnos a rohanás, a stressz itt sem használ. Persze tudatosítani kell, hogy a szex nem életcél, hanem a fajfenntartás eszköze. Ezért működik másképp a testünk 20 évesen és 40 évesen. Amíg egy férfi szégyelli, hogy nem tudja azt nyújtani, amit „illene”, addig nem lesz javulás.

– S mikor lesz?

– Ha a párja megértő lesz, és elfogadja, hogy van ilyen – időnként szex nélkül is lehet intim a kapcsolat. Akkor a férfi megnyugszik, és nem kergeti magát önutálatba. Sőt, utána elkezdhet ugyanúgy teljesíteni az ágyban (vagy ahhoz megközelítőleg), mint azelőtt.

– S mi van akkor, mikor 40 éves kor felett a nőnél beindulnak a hormonok – ahogy említetted –, és szexelni akar? Ilyenkor bizony kapcsolatok, életek mehetnek tönkre...

– Ha házasságban él a hölgy, akkor otthon is virgonckodhat. Egy kapcsolatban mindig erre kell törekedni. Ki kell mondani, ami bánt, tudtára kell adni a másiknak azt, ami fáj. Nem szabad rébuszokban beszélni, célozgatni, duzzogni és arra várni, hogy a férfi majd magától rájön, hogy mit akarunk. Mert nem fog. Zsákutcába jutunk, és a távolság csak nőni fog köztünk... Ha pedig kicsúsznak alólunk a tartópillérek, akkor vége. Ezért is válnak el életük derekán az emberek.

– Hogy látod, mi a legtöbb, amit magunkért tehetünk?

– Ahogy említettem: éljünk a saját természetünk szerint, s maradjunk meg azon az úton, ami a miénk. Ha pedig azt érezzük, hogy valami nagyon nem jó, változtassunk! Jogunk van abba az irányba menni, ahol örömök várnak ránk. Örömök, melyek nekünk örömök – és nem másnak. Nem a mamának, a szomszédasszonynak, a bennünk levő képnek magunkról, hanem nekünk. A humor is segít. S nem igaz, hogy mindig az új kell. Hiszem, hogy új tartalommal tölthető fel a régi kapcsolat is. Egyszer egy párocska megbeszélte, hogy szerepjátékot játszanak. De a férfi egy idő után csak vissza akarta kapni Katit, a feleségét, aki a szerepjátékban átvedlett Piroska titkárnővé... Mert jó beülni más és más luxusautókba, de az a legjobb, amihez hozzászoktál, hisz azzal tudod biztonságosan venni a kanyarokat, szelni az utat! 

elofizetes_uj_no_0.png

– Tehát 40 és 50 éves kor között úgymond kiéljük magunkat, és aztán jön valamiféle megnyugvás. Jól értem?

– Igen. Akkor már át tudjuk adni magunkat nyugalmasabb tevékenységeknek. Azt az energiát, amit addig úgymond arra pazaroltunk, hogy menstruáljunk, át tudjuk csoportosítani gyerekeink megsegítésére az unokák körül. Ez is egy nagyon szép időszaka lehet a nőnek, csak el kell idáig jutni egészséges testtel és lélekkel.

– Tehát lecseng az az időszak, hogy tetszeni akarok?

– Az igényes nő továbbra is törődik magával, csak már nincs meg benne az a fene nagy szexuális feszültség. Csak az értheti ezt meg, aki már átélte.

– Mit tehetnek azok, akik több mint húsz éve élnek együtt házasságban, és már nem vonzódnak egymáshoz?

– Először is tisztában kell lennünk az igényeinkkel és vágyainkkal. Ez az első lépés, ezenkívül még nagyon fontos a jó kommunikáció. Aki éveken keresztül ott van mellettünk, azt már úgy látjuk, mint egy megszokott bútordarabot. Ez csökkenti a vágyat. Egyébként meg hatalmas szexuális feszültség lehet akár a nőben, akár a férfiban, csak nem egymás iránt. Romantikázás, új helyszínek keresése, kísérletezés – ezek hozhatnak új izgalmat a kapcsolatba, de ne legyen semmi erőltetve. Az a helyzet, hogy elhitették velünk, hogy mint mindennek, a szexnek is tökéletesnek kell lennie, és csakis jól működhet. Pedig nem. Egyszer működik, egyszer meg nem annyira. Házépítés van, sok a munka, minden egyszerre pörög körülöttünk – nem csoda, ha az ágyban nem tudunk annyira pörögni... Ha megértjük, hogy mi zajlik bennünk és miért, az már fél gyógyulás. Vannak időszakok, mikor nem az a legfontosabb, hogy menetrendszerűen hetente kétszer-háromszor szerelmeskedjünk. Jó tudni, hogy a házasság kimondottan a szövetségről szól. Ott és akkor azt is meg kellene fogadnunk: ígérem, hogy csak te okozhatsz nekem csalódást, és nem szórom szét magamat kapcsolatok sokaságában. A vállalkozást sem lehet sikerre vinni, ha az egyik agyondolgozza magát, a másik meg csak heverészik. Mindkettőjüknek bele kell tenni a munkát, csak akkor vehetik ki belőle a hasznot. Ha sok az elfojtott düh, és csak felrakjuk a polcra a problémákat, az romokat hagyhat maga után. Ha viszont sok kellemes élményt gyűjtöttünk a párunkkal az évek során, van mibe kapaszkodnunk. Akkor krízis idején feltehetjük a kérdést: érdemes vele folytatnom? Igen, érdemes.

Novák Zita
Kapcsolódó írásunk 
Cookies