Első pillantásra azt hihetnénk, hogy egy wellnesshétvégéről érkezik. Pedig mindez távolabb sem állhatna a valóságtól.
Németh Kosár Evelin (28, Csallóközkürt) ugyanis alig két hónapja hozta világra második gyermekét.
– Emlékszel, hogy mikor érezted először igazán nőnek magad?
– Amikor összejöttem az első barátommal, 16 éves koromban. Az elején nem voltam csajos lány, a bátyám révén inkább a fiúkkal lógtam. Később bandázni kezdtünk a csajokkal, együtt jártunk bulizni. Középiskolás korunkban már számított, hogy mit veszünk fel, hogy nézünk ki; persze, a fiúknak is tetszeni akartunk.
– Hogy élted meg, mikor nőiesedni kezdtél?
– Rosszabbul, mint az átlag. A mellem korán megnőtt, már ötödikben melltartót hordtam. Féltem, hogy cikizni fognak, bő fazonú pólókat viseltem, takargattam magam. Mikor először leborotváltam a lábam, apu megszólt érte. Irtó kellemetlen volt! De ahogy telt az idő, minden a helyére zökkent, elfogadtam magam.
– Volt valaki, aki vezetett a nőiség útján? Voltak például bizalmas anya-lánya beszélgetések?
– Inkább csak a csajokkal sugdolóztunk. Visszatekintve, nem ártott volna kis terelgetés, például nehezen tudtam kiválasztani a helyes melltartót. Kicsi, szűk melltartót hordtam, mindenhol szorított. Közben meg a barátnőim mondogatták, hogy milyen jó nekem! De én nemigen éreztem a nagy mell előnyeit...
Ám anyu nagyon ismer. Amikor terhes lettem Samuval, azonnal észrevette. Ültünk a konyhában, rám nézett, és azt mondta: „Neked valami bajod van!” Rávágtam, hogy nincs, mire visszaszólt: „Akkor terhes vagy!” Nem volt szükség nagy bejelentésre meg kis cipőcskére. (Nevet.)
– Mindig is fiatal anyuka szerettél volna lenni?
– 18 éves koromban azt írtam, hogy 23 évesen szeretnék szülni. Nemrég találtam meg a bejegyzést. Tényleg akkor szültem! A barátnőim előre megmondták, hogy én leszek az első a sorban; gondoskodó, törődő típus vagyok.
– Másképp tekintesz a nőiségedre, mióta anya vagy?
– Büszkébb nőnek, nőiesebbnek érzem magam. Jó érzés, hogy már van két szép fiam. Az anyaság más szerepet is hozott az életembe. Már nemcsak én és a férjem vagyunk: ott van két gyerek is, akikről gondoskodni kell. Mindig azt kérdezem, mit tehetek azért, hogy nekik a legjobb legyen. Ha rajtuk kívül nem lehetne másom kerek e világon, én akkor is boldog lennék! Persze, próbálok úgy élni, hogy ne szűnjek meg Evelin lenni. Nem adtam fel magamat sem.
– Szánsz időt magadra?
– Nemcsak magamra, a férjemre és a barátaimra is. Amikor megszületett Samu, a szüleim bekategorizáltak az anyaszerepbe: most már otthon a helyem. Miközben egy 23 éves lány voltam, aki még habzsolni akarta az életet. Egy-egy program rákészülést igényel, de megéri. Ugyanúgy eljárunk a férjemmel vacsorázni, moziba, randizni, és utazunk kettesben is, mint a gyerekek előtt.
– Mit gondolsz: az anyaság nélkülözhetetlen egy nő kiteljesedéséhez?
– Az én kiteljesedésemhez mindenképp. Van, akinek a házasság sem fontos, van, akinek a gyerek sem. Nekem fontos volt, mégsem gondolom, hogy mindenki számára ez a helyes út. Minket sok nehézségen átlendített, hogy összeházasodtunk. Enélkül talán hamarabb feladtuk volna. Nem azért, mert nem szeretjük egymást, hanem mert az ember mindig a kisebb ellenállás felé mozdul el. A másik oldalon: ha mindig a megfelelő alkalmat fogjuk várni, elmegy mellettünk az élet! A barátnőimnek is ezt szoktam mondani: „Csajok, döntsétek el végre! Ha nincs mire várni: bele kell vágni!” Persze, nem mindegy, kihez kötjük hozzá a kis csónakunkat. A szülés után fontos a férji támogatás, mert ilyenkor nemhogy nőnek, de embernek sem érezzük magunkat...
– Megterhelő volt a gyermekágyi időszak?
– Nemrég még negyvenfokos lázzal feküdtem, mert begyulladt a mellem. Peti, a férjem sokat segített, de jólesett, hogy anyu is ott volt mellettem. A végén azt mondta, hagyjam a csudába az egészet, és adjak cumit a kicsinek. Én erről hallani sem akartam, mert szoptatáskor erős kötődést élek át a gyerekemmel. Így hát kitartottam.
– Mennyire tudod elengedni a gyeplőt, amikor nem te vagy a gyerekekkel?
– Jaj! Néha százszor megkérdezem: Vacsorázott már a gyerek? Peti dühös is szokott lenni, mert neki ez úgy jön le, mintha ő nem tudná ellátni a gyereket. Pedig nem erről van szó. Csak azt tartom, hogy a gyerek „jólléte” az én felelősségem. A gyerekekkel kapcsolatban anyatigris vagyok, néha a falig is elmegyek. Máskor meg teljesen ellágyulok. A szerelemben ugyanez a helyzet. Anyának lenni könnyebb, mint apának, mert a gyerek bennünk fogan, mi szoptatjuk, babusgatjuk.
Apává válni nehezebb, a férfinak „ki kell találnia” a saját apaságát. A kicsi sír, apa próbálja megnyugtatni, de nem megy. Átadja az anyának, a baba elalszik. Néha elgondolkodom rajta: „Mit érezhet ilyenkor az apa?” Az anya van többet a gyerekkel, jobban is ismeri. Azt érzem, Peti jól tudja, ha gond adódik, azt én pikk-pakk elintézem. Másrészt, emiatt nagy nyomás alatt vagyok. Szóval, nem könnyű.
– Fontosnak tartod, hogy hangot is adj ezeknek az érzéseidnek?
– Persze! Ha valami fáj, azt ki kell mondani. Még akkor is, ha kellemetlen. Őszinte leszek: az első szülés után volt egy krízisünk. Mindketten hibásak voltunk. Alig, hogy hazajött Peti, minden bajomat rázúdítottam. Ő meg a vitát sokszor úgy zárta le, hogy becsapta maga mögött az ajtót. Nagyon fájt, hogy ott hagyott, karomon a gyerekkel: tudta jól, hogy én nem szaladhatok el. Azóta azt mondom: beszélni kell, mert a hallgatásból sértődés, kétely születik, önérzetünk is csorbát szenvedhet.
– Mit gondolsz, mi a helyes, hogyan osztódjanak meg a háztartási feladatok?
– Nem gondolom, hogy a házimunka csak a nő dolga. A férjem is főz, mindenből kiveszi a részét. Például ma fél hattól már Henriket ringattam, kicsit nyűgös volt; Peti meg kiment a konyhába, és készített pár melegszendvicset. A nagymamám erre azt szokta mondani: „De jó neked!” Ő a mai napig kiszolgálja a papát. Ilyenkor visszakérdezek: „Mama, miért is ne?” Nálunk is a férjem a családfenntartó, mert a gyerekekkel én vagyok otthon, de nekem is van egy vállalkozásom, esténként szorgosan jár a kezem – szárított virágokat készítek és árulok. S imádom a kis üzletemet!
– Végezetül: mi a véleményed, milyen legyen egy nő?
– Legyen önbizalma! Az nagyon fontos. Hisz az élet rengeteg területén helyt kell állni. A nő legyen okos, szép, szexi; legyen karrierünk, neveljünk gyerekeket, de közben a háztartásunkat is tartsuk rendben... Ennyi szerepben csillagos egyesre teljesíteni lehetetlen. Ezért az a legfontosabb, hogy felállítsunk egy értékrendet, ami szerint aztán élni fogjuk az életünk. Én családanya vagyok, most ezt a szerepet raktam az első helyre; de ez nem azt jelenti, hogy az én háztartásom makulátlan. Néha hegyekben áll a mosatlan, mert a lelkemnek kell egy kis megállás. Lássuk csak, ma reggel is lefőztem a kávémat... Igaz, hogy már hidegen ittam meg, de az élet olyan, hogy minden másképp történik, mint ahogy az ember eltervezi! (Nevet.)
