A krízis mindig egy olyan esemény, amely pillanatok alatt megváltoztatja a fontossági sorrendet: felborul a világ rendje, összeomlik minden körülöttünk. Fontos dolgok banálissá szürkülnek, a szorongató határidők elveszítik jelentőségüket.

A „paranormatív” krízisek jellemzője, hogy váratlanul sújtanak le. Például egy biztosnak vélt párkapcsolat felbomlik (rájövünk, hogy a férjünk megcsal bennünket). Vagy súlyos betegséget diagnosztizálnak nálunk (a nőgyógyászunk felhív: azonnal álljunk meg nála). 

krizis-kezdo.jpg

A „normatív” krízisek viszont az élet körforgásához tartoznak, mindnyájunk életében előfordulhatnak. Ilyen a kisgyermek érkezése, a serdülőkor vagy az üresedő fészek, mikor az ifjú felnőttek önálló életet kezdenek. Családonként teljesen más lehet a lefolyásuk, s némely ember könnyebben megoldja őket, mások kínkeservesen evickélnek ki belőle. 

Kapunyitási krízis

– 30 éves lettem. Sokat beszéltünk erről a barátnőimmel, mielőtt bekövetkezett. Mivel mind egykorúak vagyunk, mindenki átesett a tűzkeresztségen. Sorra jöttek a nagyis képek, a „fiesta helyett eztán csak siesta” posztok, a félig vicces fogadkozások, hogy mostantól nyugdíjtakarékot nyitok, intimtornára járok és szemránckrémet veszek. Aztán elmúlt a szülinap, majd a „szülihónap”, és lassan visszatértem a régi kerékvágásba. Azaz visszatértem volna, de nem ment. Valahogy szorított a cipő – meséli Zsani, aki egy nagy könyvelőcégben dolgozik. – Valahogy mindennel elégedetlen voltam: az unalmas munkahelyemmel, a tétova Zolival, aki még nem kérte meg a kezem, a parányi albérletemmel. Kezdett derengeni egy fogalom a pszichológiaóráról. A füzetemben szinte virított a narancs szövegkiemelőmmel kiemelt „kapunyitási pánik” kifejezés. 

Nem ismeretlen dolog az, amiről Zsani beszél. A szakirodalom szerint a kapunyitási pánik a 25-35 évesek problémája, akik főiskolások, vagy csak néhány éve dolgoznak. Jellemzői az olyan depresszív, szorongásos tünetek, mint a rossz hangulat, enerváltság, ingerlékenység, álmatlanság.

A leggyakoribb forgatókönyv, hogy a fiatalok a szakiskola vagy az egyetem végéhez közeledve elbizonytalanodnak. Félnek döntést hozni, elköteleződni egy állás vagy egy szakma mellett. Sokan halogatják a befejezést. Nem mennek el vizsgázni, az egyetemistáknál a szakdolgozat megszületése a távoli jövő ködébe vész. Halasztanak, külföldre utaznak, esetleg azonnal még egy diploma megszerzésébe fognak. 

– Ha egy felsőbb évest egy gyorsétteremben látsz kiszolgálni, elgondolkodsz: talán jó lenne még fél év lébecolás. Ezért tanultam ennyit?! – mondja Kati, aki második mesterképzőjére jelentkezett be. 

Az is előfordulhat, hogy időközben kristályosodik ki valakiben, hogy nem is azt tanulja, amit szeretne. 

A másik tipikus csoport a csak pár éve dolgozó, ám mégis kiégésközeli állapotban leledző fiatalok tábora. (Ez Zsani esete.) Sokan irreális elvárásokkal érkeznek a munkaerőpiacra: gyors, izzadságmentes előmenetel, exponenciálisan növekvő bevétel, konfetti, bikinis lányok, szálfa fiúk legyezővel. Aztán a meglepődés, hogy nem ez várja őket az életben.

– Én is azt vártam, hogy egy kicsikét azért meg tudok élni a fizetésemből, ami, sajnos, irreális elvárásnak bizonyult – teszi hozzá riportalanyunk.

web-bannerek-instagram.jpg

Sok fiatal, miután megtanulja a feladatait elvégezni, tépelődni kezd: „Ennyi az egész? Ezt várják tőlem a következő negyven évben?” Rájönnek, többet vártak a felnőtt élettől a dolgos hétköznapok monotóniájánál. Elkezdenek szorongani, hogy a pénz, amit keresnek, semmire sem elég, és sok-sok év szomorú robotolás vár rájuk. S nincs kedvük beállni a taposómalomba, kölcsönt felvenni, gyereket nevelni, lelkileg, anyagilag elköteleződni – inkább halasztanának, halasztanának a végtelenségig... Egy kicsit (sok kicsit) még szabadok akarnak maradni!

Orsi (25), aki három év egyetem után külföldre utazott au pairkedni:

– Elégedetlen voltam. Még többet akartam, izgalmas dolgokat csinálni, utazni, nyelveket tanulni. Nálam a külföldi munka hozott fordulatot. Új emberek, kultúrák, barátok és főleg új, más pasik… Szóval: rájöttem, hogy ezt szeretném folytatni, utazni, nyelveket tanulni, egyedül – S hogy mit üzenne a hozzá hasonló cipőben járóknak? – Szerintem nem kell túlagyalni a részleteket, például a pénzkérdést valahogy mindig meg lehet oldani. Fontos, hogy ne legyenek illúziók. Váltani nem egyszerű. Attól, hogy azt csinálod, amit szeretnél, nem fog varázslatosan minden a helyére kerülni.

Sokszor visszakívánod a kényelmet, de eljön a fordulópont, mikor már képes leszel a nagyobb képet látni. Úgy érezheted, hogy valamiért dolgozol, nem állsz egy helyben. Egy ilyen időszak még pár hónap alatt is többet ad emberileg, mint a „kényelmes” élet sok-sok év alatt.

Piroska (35), aki szintén külföldre készül, így jellemzi a saját érzéseit:

– Egyfolytában feszült vagyok, ki akarok törni. Ugyanakkor nem tudom, mit szeretnék. Rengeteg irány van, amerre elindulnék, de ezek abszolút nem összeegyeztethetőek. Például szeretnék nagyon masszőr lenni, ugyanakkor kimennék Afrikába vagy bárhova, ahol vadállatokkal foglalkozhatnék. Önéletrajzokat küldözgetek, állásajánlatokat nézegetek, remélem, rövidesen váltani tudok. Nekem sokat segít a sport, a séta, a bringázás!

Fontos a korrekciótól való félelem elengedése – mondják a pszichológusok. Mi van, ha három év után munkát váltasz? Semmi. Ajánlott listát készíteni a váltás utáni előnyökről és hátrányokról. Miután jól kiveséztük, mutassuk meg valakinek, akiben megbízunk! Kérdezzük meg, mit gondol erről, hogyan látja tételeink mérlegét. 

stressz.jpg

Itt fontos megemlíteni, hogy a család, a barátok támogatása elengedhetetlen. Fontos az elfogadó, türelmes, ugyanakkor realista környezet. 

A tanulóévek alatti szakmai gyakorlat is nagyon hasznos. Ha egy fiatal idejében megtapasztalja a realitást, biztosan könnyebben tud dönteni. Az élet mindenképp tartogat váratlan, hajmeresztő dolgokat számunkra. Könnyebben megbirkózunk velük, ha nemcsak sodródunk az árral, hanem mi magunk választjuk meg az utunkat. Fogadjuk el, hogy hibázhatunk. Ez is a játékhoz tartozik. Így mondhatunk nyugodt szívvel búcsút az aktuális krízisnek. A következőnek pedig állunk elébe!

Nagy Annamária