Mindennek a nő az oka, minden rossznak a világban. Keresd a nőt, és rájössz a baj forrására! – tudtuk meg egy beszélgetés során egy pszichológustól, akit arról faggatunk, hogyan látja a nőt.
Olyan korban élünk, amelyben a technikai fejlődés hihetetlenül magas szintet ért el, az emberek fejében azonban még mindig igen nagy a zűrzavar. Az egyenjogúság és -rangúság kérdésében is. Sokan állítják (köztük szép számban nők is), hogy minden elérhetőt elértünk. Pedig korántsem. Igaz, vezethetünk autót, ami a muzulmán államokban a nők számára egyenesen utópiának számít! Dolgozhatunk, de zseniális képességeink ellenére sem kapjuk meg az egyébként megérdemelt magasabb beosztást és több fizetést. Politizálhatunk, de garantáltan az utolsó helyeket kapjuk a választási listákon. Járhatunk templomokba, de még vannak egyházak, melyek nem engedélyezik, hogy a nők is gyakorolják a papi hivatást. Életet adhatunk, de ezt még mindig nem értékeli az állam, és nem becsüli meg a társadalom sem.

Nemrég valaki arról beszélt, milyen katasztrofális állapot uralkodik nálunk az iskolaügyben. A gyerekek neveletlenek, szemtelenek, csavarognak, kábítószereznek. A jelenség kialakulásáért pedig kategorikusan az anyákat vádolta. – A nők ma karriert akarnak építeni, csak dolgoznak, magukkal foglalkoznak, és nem törődnek a gyermekeikkel – mondta az illető, maga is egy sikeres, vezető pozícióban lévő nő (!), ráadásul két okos, jól nevelt gyerek édesanyja.
Ennél sokkal továbbment egy külföldön praktizáló tudor, klinikai szakpszichológus. Az alábbiakban a vele való beszélgetésből közlünk kivonatokat. Afféle kerekasztal-beszélgetésnek indult a találkozónk, melynek során arról szerettünk volna eszmét cserélni, mi a helyzet a nők szexualitásával, miért hisszük azt, hogy szex nélkül is élhetünk boldog házasságban?
A tudós férfiú a beszélgetés elején kijelentette: a pszichológia valójában természettudomány (!), és minden Darwintól és Freudtól vezethető le. A lelki betegeket, többet között a perverzeket is, az erőszakos és frusztrált anya „termeli” (és szinte minden anya ilyen). Kérdésünkre, hogy az apuka vajon mit csinál, kijelentette, hogy ő nem a gyereken vezeti le a feszültségét, hanem verekedéssel. (Elgondolkodtató. És kit ver az apuka?)
A szexualitással kapcsolatban megtudhattuk, hogy az emberek ilyennemű problémái a már említett erőszakosságból és az anyjuk frigiditásából erednek. A nők pedig azért frigidek, mert egyrészt azok akarnak lenni, másrészt az anyjuk is az volt. Ebből aztán már egyenesen következik, hogy a férfi impotenciájának mi más is lehet az oka, mint a nő frigiditása.
Az emancipáció semmiképp sem vezet jóra. Hiszen nézzük csak a skandináv országokat – mondja tudorunk –, ahol a nők domesztizálták a férfit, jámbor háziállatot neveltek belőle. De a dolog a visszájára sült el, mert most már kénytelenek a skandináv nők délre utazni (ahol a férfi még férfi maradt), ha forró szerelmi aktust akarnak átélni. Az egyenrangúság adok-kapok alapon működik. Éppen ezért, ha a nő elfogad egy vacsora- vagy kávémeghívást, az azt jelenti, hogy tartozik valamivel a férfinak. Egy kávéért nézegetheti a férfi a nőt, ebédért vagy vacsoráért már más jár neki, egy jachtutazásért meg pláne!
A házasság nem más, mint a férj és feleség játéka, amely arról szól, hogy mit tudnak elvenni egymástól. A nő pedig többet vesz el, ugyanis túl sok lett a hatalma. Hogy milyen hatalma – erről nem vázolt fel pszichológusunk átfogó képet. Vagyis mégis. A nő ugyanis ma már eldöntheti, hogy akar-e szülni vagy nem (állítja), ezért csökken a születések száma. Aztán mikor megszüli a gyerekeket, elhagyja a férjét, és tartásdíjat követel tőle. Éppen ezért a férfiaknak is elment a kedvük a gyerekcsinálástól. (Most akkor ki miatt csökken a születések száma?)
Ráadásul megtudhatjuk tőle, hogy a férfi számára nem tesz jót, ha gyerek születik a házasságba, mert a nő hatalmi helyzete ezzel messze megugrik. Sok férfi éppen ekkor kezdi el verni a feleségét, mivel nem bírja elviselni, hogy azontúl már nem ő – a férfi –, hanem a gyerek lesz a legfontosabb a nő életében. Hát ennyit tudtunk meg egy tartalmas és főleg tanulságos beszélgetés folytán a külföldön praktizáló lélekgyógyász úrtól.
Epilógus
Összegezzük tehát: ha a nő gyermeket hoz a világra, az a baj, mert ez nem tesz jót a férfi lelkiállapotának. Ha nem szül, az is gond, mert csökken a népesség, esetleg felmerül a férfiban a kétely, rendben van-e a nemzőképessége. A kétely pedig impotenciához vezethet. Ha dolgozni megy a nő, az a baj, mert elhanyagolja a családját – és a férjét. (Esetek milliói bizonyítják, hogy a nők egyaránt megállják a helyüket egyszerre több fronton is.) Ha nem megy dolgozni, az se jó, mert konyhaszagú és tájékozatlan marad, és másról se tud beszélni, csak az otthoni problémákról. És még oldalakon át folytathatnánk, mi mindent csinál rosszul a nő.
Kivívtunk magunknak az emancipációt, most rajtunk a sor, hogy bebizonyítsuk, mennyire tudunk élni vele – vetik oda a feminizmus ellenzői.
Igen ám, de egyvalamit nem szoktak tudomásul venni a női egyenjogúság megkérdőjelezői: hogy egyedül a nők képesek arra, hogy életet adjanak. És ez a képességük azzal jár, hogy a szülés után bizonyos időre kiszolgáltatottá, függővé válnak, hiszen a csecsemő és kisgyermek körüli teendők teljes embert kívánnak. A civilizált társadalmaktól elvárná a humánusan gondolkodó ember, hogy ezt a női képességet tisztelje (mint ahogy tisztelni kell az életet), és minden támogatást megadjon az életadók számára. Egyelőre azonban még nem tartunk itt – az életadó nő nem támogatást, hanem támadásokat kap.
Az egyenjogúság kérdései még mindig nincsenek megválaszolva. Pedig egyszerű: nő és férfi egyenrangú, de különböző. Már csak az a feladat, hogy megmutassuk egymásnak a világunkat, feltárjuk egymás előtt gondolkodásmódunkat. Egyszóval próbáljuk megismerni és megérteni egymást, és mindjárt átláthatóbb lesz a nemek közti különbség, és harmonikusabb a világ.
Póda Erzsébet










