Az akceleráció jelensége arról szól, hogy előbbre tolódik a nemi érés. Az utóbbi másfél évszázadban látványosan előbbre tolódott az első menstruáció időpontja, méghozzá nagyjából  3 évvel. Azelőtt 14-16 évesen értek meg a lányok, most a többség 12-13 éves korában menstruál először – sőt, nem ritka a 9-10-11 éves kor sem (Feltehetően a gazdagabb táplálkozás, a jobb egészségi állapot, valamint a környezet hormonterhelése miatt alakult ez így).

Éppen ezért rendkívül fontos, hogy a gyerekeinkkel kiskoruktól kezdve beszélgessünk ezekről az intim kérdéseikről! A serdülő lányok általában izgalommal, szorongással várják az első vérzés jelentkezését. Nagyon sokat jelent az első menstruáció testi-lelki megélésében, hogy a  kislány milyen felkészítést, útravalót kap az anyukájától.

menstruacio-festmeny.jpg
(Kép forrása: instagram.com/artistwonders)

Ez az intim beszélgetés már csak azért is fontos, mert lerakja az anya és lánya közti ősbizalom további építőkövét.  Az így megosztott higiéniai és biológiai alapismeretekre a lánynak később, középiskolás korában még nagyobb szükség lesz! Hisz ne feledjük, hamarosan a szex-téma is be fog gyűrűzni az életébe, akár szeretnénk, akár nem. Nem mindegy, hogy ilyenkor mekkora bizalommal fordul felénk a lányunk és a fiunk!

10 + 1 tanács menstruáció idejére

  • Menstruáció idején ajánlatosabb a betét, mint a tampon, különösen éjszakára. Ennek használata során ugyanis a menstruációs vér nem marad a hüvelyben, így kisebb a fertőzések kockázata is. Testalkatunknak, életmódunknak, valamint vérzésünk erősségének megfelelő méretű és nedvszívó képességű betétet válasszunk. A betétet négy-hat óránként ajánlatos cserélni.
  • A tampont csak akkor válasszuk, ha legalább négyóránként, tiszta körülmények között ki tudjuk cserélni. A tampon ugyanis magába szívja a vért, és ha ritkán tudjuk kicserélni, a vér bomlásnak indul, ami fertőzéshez, gyulladáshoz vezethet. A tampon felhelyezése és eltávolítása előtt minden esetben mossunk kezet szappannal!
Menzesz idején ajánlatos naponta kétszer lezuhanyozni, vagy ha erre nincs lehetőségünk, alulról bő vízzel mosakodjunk meg. Ilyenkor ne végezzünk hüvelyöblítést!
  • Menzesz idején a legjobb intimtusfürdővel mosakodni. Kerüljük az erős szappanok használatát, mert ezek megbonthatják a hüvely flóráját, és védtelenné teszik a (gombás) fertőzésekkel szemben.
  • Cseréljünk többször alsóneműt, és inkább pamutanyagból készült bugyit viseljünk.
  • Szexelni ezeken a napokon is szabad, de ajánlatos ugyanúgy védekezni. Egyrészt nincs teljes garancia arra, hogy nem eshetünk teherbe, másrészt pedig magasabb a fertőzés kockázata. Ilyenkor mind a nő, mind a férfi helyezzen a szokásosnál is nagyobb hangsúlyt a tisztaságra!
  • A menstruáció alatt különösen figyeljünk a végbéltájék tisztán tartására. Ha tehetjük, székelés után zuhanyozzunk, használjuk a bidét. Nem lehet elégszer elmondani: a törlés mindig a hüvelynyílástól a végbélnyílás felé történjen!

minden_reggel_ujno.sk_198.png

  • Ha nem muszáj, a menzesz idején ne menjünk uszodába, fürdőbe! Amennyiben mégis elmennénk, használjunk tampont, melyet azonnal cseréljünk le, ha kijövünk a vízből.
  • Sem a betétet, sem a tampont nem szabad a WC-be dobni  – az iskolaiba se! Egyszerűen azért nem, mert eldugul tőle a WC. A használt darabokat csomagoljuk be valamibe (újságpapírba, WC-papírba vagy a következő betét csomagolásába, és dobjuk a kukába.
  • A tampont, betétet tartsuk olyan helyen, ahol nincs kitéve pornak, piszoknak. Ezzel a fertőzések kockázatát tudjuk csökkenteni. 

+ 1. Mindig hordjunk a táskánkban egy betétet, és ha szükséges, fájdalomcsillapítót is, a kellemetlen meglepetések elkerülésére. A betét ne hányódjon össze-vissza a kulcsok és a toll mellett, hanem tegyük egy jól záródó neszesszerbe, hogy ne piszkolódjon össze.

Dráfi Anikó
Kapcsolódó írásunk 
Cookies