Alföldy Anna (24) egy szép dunaszerdahelyi lány, aki Budapesten modellkedik. Milyen egy modell élete, aki úgy jár fotózásra, mint a másik ember munkába? – kérdeztük tőle.

Mi a véleményed a mai vetkőzős trendről? 

– Sok lány mindent bevállal. Kivetkőznek, csücsörítenek, felkínálkoznak. Nekem nincsenek fehérneműs képeim. Bár a fehérnemű-fotózások között is van különbség. Ám én nem igazán szoktam bikinis fotózásokat vállalni. A szelfiző lányok elsősorban a külföldi, dúsgazdag, eltartott, luxusban forgó csajokat próbálják majmolni. Azóta dívik ez, mióta az Instagram felpörgött. Azonnal be akarják szerezni azt a ruhát, a rúzst, a cipőt, amit a megosztásokban látnak. Azt nézik, ki hogyan néz ki, ki hogyan szabatta át magát – a műmellek, a műajkak hódítanak. Ritka a természetes lány. Mi az alapiskolában még nem sminkelhettünk, a körmünket sem festhettük ki. A mai tizenévesek előtt egy álomvilág képe lebeg. Az interneten azt látják, hogy az egyiknek havonta új autója van, a másik meg kéthetente utazgat, hát miért ne élhetnének ők is így? Bármibe belemennek a pénzért, hogy jobb életük legyen. Nincs kedvük elmenni dolgozni, azt hiszik, munka nélkül is megy majd. 

Hát nem ezt sugallja az Instagram?

– Az Instagram a marketingről szól, mindenki ott reklámoz. Engem több mint 10 ezren követnek. Ezért sorra kapom ímélekben a felkéréseket az együttműködésre: vitaminos ital, hajvitamin-kapszula, téli sapka… Olyan összegeket fizetnek a reklámért, hogy néha már elgondolkodom: fotózni járjak vagy promotáljak? Ami a hasznomra válik, azt elvállalom. Nagyon sok étterem megkeres. Felajánlanak egy nagyobb összegű utalványt, amit az étteremben kihasználhatok, és cserébe két fotót várnak el tőlem. Az egyiken az étellel vagyok lefotózva, a másikon magát az ételt fotózom le. Itt fordul a kocka, mert a képeken úgy tűnik, hogy mindent megeszek, de modellként ezt nem tehetem meg, mert a súlyomra ügyelnem kell. Ezért jön velem a párom, és ő eszik helyettem. Az ismert modellek – mint Zimány Linda, Dukai Regina – 150 ezer forint alatt nem posztolnak ki semmit. Ők ebből élnek. 

Modellként milyen felkéréseket kapsz? 

– Portréfotózásokat. Az arcomat fotózzák. Ezenkívül vállalok glamour képeket, ruhafotózásokat, utcai fotózásokat. Azt mondják, hogy kifejező az arcom. És hogy sok arcom van: tudok szenvedélyes lenni, de visszafogott is. Kaptam már a Playboytól is felkérést, ám nem minden a pénz. 

Egy modell ezt megválogathatja? Mekkora döntési szabadságotok van? 

– Az úgy működik, hogy a modell beregisztrál egy ügynökségbe. Én a Dream Media Budapest ügynökségnél vagyok, ahol folyamatos munkák vannak posztolva. Ebből mi magunk válogatjuk ki, hogy mit vállalunk el. Az ügynökségek hoszteszmunkát, divatbemutatókat és fotózásokat kínálnak. Sok kínai és indiai cég jön Budapestre, és ők nem a mindent megmutató modelleket keresik: azt kérik, hogy a szem és a smink legyen a hangsúlyos. Sokan magánúton keresnek meg. Itthon sok fotós és modell magánúton keres munkát, mert az ügynökség 60-70 százalékot levesz a megrendelésről. Csak a maradék megy a modellnek. 

web-bannerek-hirlevel-02_5.jpg

Mit kérnek tőled a komolyabb modellügynökségek?

– Fontos a természetesség. Nem lehet műköröm, festett haj. Addig nem adnak munkát, míg le nem növeszted a festett hajszínt. A köröm pedig vagy testszínű, vagy francia manikűr. Letisztultan akarnak megkapni. A tetoválások is korlátozzák a megrendeléseket. Külföldön a kifakult, sápadt bőr dívik: szinte az az állapot, ahogyan megszülettél. A szerződésben rögzítik a feltételeket, hogy nekik mire van joguk, aztán két hét múlva, lehet, hogy átfestetnek szőkére. Divat lett levágatni a hajat: Cara Delevingne kezdte, és őt sokan követik. Akik magasak és csontosak, azoknak sok külföldi munkájuk van: Peking, Milánó, Thaiföld. A 180 cm magas modellek lefogynak 46 kg-ra. Sokan önsanyargatásban élnek, vattát, hajat esznek, hogy legyen valami a gyomrukban. Párizsban szerencsére már betiltották a csontkollekciók foglalkoztatását, pedig előtte éppen ott keresték a legbetegesebb kinézetű lányokat. Én például ott egy bálnának éreztem magam. Nekem nincs rá energiám, hogy este tíz órakor még konditerembe menjek. 3-5 kg-os ingadozásom van, de ha van rá két hetem, hogy leadjam, akkor minden este futok. Ez úgy néz ki, hogy kapok egy ímélt, hogy engem képzelnek el egy márka arcának, de mindig vannak feltételek, kilóban megadva. Nekem szerencsés a genetikám, mert feszes a bőröm. Ha esetleg meghízom, az arcom ugyanúgy néz ki: deréktól felfelé még tudnak fotózni. Nekem van fenekem, mellem, a ruhák jól állnak rajtam. Egy fiataloknak szánt ruhát is el tudok adni, és egy 30 pluszosat is, mint a kosztümök, az ingek. Havonta egyszer járok haza, olyankor a házi ételek, a húsleves vannak terítéken, és megkapom a mamacsomagot: a házi lekvárt, a befőttet. Attól mindig kitelek.

Milyen munkát szeretsz a legjobban? 

– A 172 cm magasságommal divatbemutatóra alacsony vagyok. A kifutós modellek 180 cm-től kezdődnek. Ezért a fotózások az én profilom, de szoktak hívni esküvői kiállításokra is. Imádom az előkészületeket, a korán kelést, majd a smink és a fodrász következik. Az egész hetem be van ütemezve. Keddenként van ruhaérkezés a márkánál, amelyiknek dolgozom. Ilyenkor fotózzuk az új modelleket. Szerdától péntekig kozmetikában dolgozom (szempillázom), és a hétvége, illetve a hétfő az, amikor fotózásokat vállalok. 

Látom, hogy van tetoválásod. Mit jelképez?

– Az unokahúgom lepett meg vele szülinapra, maradandó emléket szeretett volna. Születési dátumot cseréltünk: együtt nőttünk fel. A vállamról retus által leszedhető, ha a fotó úgy kívánja. Egy másik a csuklómon van, tinikoromban szereztem, mára megbántam. A „Dad” felirat története az, hogy elvált szülők gyereke vagyok, és apu nem élt velünk. 15 évesen a dackorszakomat éltem, és amikor az anyukámmal összezörrentünk, apuhoz szaladtam. Igazából 17 éves korom óta a magam útját járom. A nagyszülők neveltek igazából, anyu nagyon fiatalon szült engem. Büszke vagyok arra, hogy nem keveredtem rossz társaságba. 

Miért a modellkedést választottad? 

– 16 éves korom óta modellkedem. Még itthon kezdtem. Már kiskoromban a divatújságokat lapozgattam. A kitörés lehetőségét láttam benne. 

Hogyan kerültél Budapestre?

– Egy közösségi oldalon kaptam egy felkérést, hogy menjek sorozatba szerepelni. Kiderült, hogy az Éjjel-nappal Budapest valóságshow-ról van szó. Úgy gondoltam, majd két hónapra, a forgatás idejére Budapestre költözöm egy ismerősömhöz. Ám utána sorra jöttek a felkérések, például attól a ruhacégtől, amelynek ma is dolgozom. Végül azt vettem észre, hogy ténylegesen a magyar fővárosban lakom. Kiépült a kapcsolati hálóm: egyik megbízás hozta a másikat. A páromat itt ismertem meg. Volt 3-4 hónap, amikor alig kaptam felkérést, ám ekkor sem tétlenkedtem. Elmentem egy műszempilla-tanfolyamra, majd kerestem egy kozmetikai szalont: ma már az arca vagyok a szempillamárkának, amellyel dolgozom. Van, amikor túlpörgetem magam, de azért ügyelek az egyensúlyra.

Egy modellnek állandóan oda kell figyelnie a küllemére. Te ezt hogy éled meg? 

– Én a természetben relaxálok: a dunai csónakázástól a Kékes tető megmászásáig mindenben benne vagyok. Szeretek kirándulni. Tavaly a Viasat 3 tévé egyik műsorának keretében 12 napon át 5 országban barangoltunk, számos feladattal. Hatalmas élmény volt. Hat csapatra voltunk osztva, térkép segítségével kellett eljutni az egyes állomásokra, ahol aztán külön feladatok vártak, mint a bungee jumping, szurdokmászás, osztrigaevés, és sorolhatnám. 

Meddig szeretnél a szakmában maradni? Vannak más terveid?

– Kevés modell olyan világhírű, mint Kate Moss vagy Palvin Barbi, akik 35-40 évesen is Rimmelt vagy L’Oréalt reklámozhatnak. A kishalak számára 26-27 évesen vége. Mostanság szerencsére van lehetőségük a kismamáknak is fotózásra. Viszont a harminc fölötti modellek, mint Dukai Regina, Zimány Linda, már csak az Instagramból élnek. Modellként már megunták őket. Páran, mint Horváth Éva, Szorcsik Viki, műsort vezetnek, színészkedésbe kezdtek. Nem félek a jövőtől, bízom benne, hogy megtalálom az utam. A későbbiekben jó volna családot alapítani. A párommal igyekszünk kialakítani a hátteret, hogy majd ne szenvedjünk hiányt semmiben. 

Hogy éled meg a szépségedet? 

– A szépségnek átka is van. Az erős karakterű és szép nőktől félnek a férfiak. A páromnak is csak aztán jött meg a bátorsága, hogy jobban megismert. Mindenki azt mondja, hogy aki ilyen szép, az könnyen talál magának párt. Pedig nem igaz. Sokszor dicsérték meg már a neten a szépségemet, de egy kávéra nem mertek elhívni. Emellett egy szerelmes férfi nem szívesen látja a barátnőjét fehérneműben plakáton. Nekem fontos a munkám, de nem szálltam el. Mikor Ádám hazajön, van ebéd, és ki van takarítva a lakás. 

Ért-e már a külsőd miatt kellemetlenség?

– Volt egy nagy törésem. Miután betöltöttem a 18-at, egy hazai fotós felkért, hogy készítene rólam művészi fotókat. Nem voltak aktfotók, hanem árnyékolt művészi képek. Majd jelentkeztem az első felvidéki szépségversenyre, ahol szembesítettek a fotókkal, és kizártak. Ebből tanultam. A magyarországi szépségversenyekre szívesen jelentkeznék, de állampolgárságom miatt nem engedik. A fotózások hangulata pedig változó. Van, mikor jó társaság jön össze, de van, amikor alig várom, hogy már szabaduljak. Függ a megrendelőtől és a stábtól is. 

Mi jellemző a stílusodra?

– Rám a letisztultság és a minimál jellemző. A fekete, fehér és a szürke színek találhatók meg a ruhatáramban. A kiegészítőm egy óra és fülbevaló. Magas sarkút csak fotózásra vagyok hajlandó felvenni. Amúgy a sportcipő, a saru nálam a nyerő. A hétköznapokban sokszor nem is sminkelek, és ha mégis, akkor kis alapozó, egy vékony tus. Fotózáskor sok smink van rajtam, és színes ruhákat adnak rám. Ott kiélhetem magam.

Ando Krisztina

web-bannerek-hirlevel-01_6.jpg

A modell másik ARCA
A modell másik ARCA
A modell másik ARCA
A modell másik ARCA
A modell másik ARCA
A modell másik ARCA