Szeretek hideg vízben úszni. Minden második-harmadik napon szoktam a közeli tó jeges vizében fürdőzni. De január elején úgy feltorlódtak a munkáim, hogy nem tudtam időt szakítani rá. És éppen ez volt a bökkenő. Nem mintha nem lett volna időm. Volt, csak másra kellett.
Elhatároztam, hogy most összeírom, mi volt az a „más”. Január 2-án két óra körül akartam kimenni a tóhoz, mert később már sötét van. Csakhogy amikor kezdtem összekészíteni a holmimat, amit majd magammal viszek, utam a mosógép mellett vezetett el. Éppen véget ért a program. Nem szeretem, ha a mosott ruha sokáig a gépben áll, ezért tudtam: még gyorsan ki kell teregetnem, mielőtt elmegyek.
Közben észreveszem, hogy a szennyeskosárban sok a mosnivaló. Ott van az a blúz is, amit másnap akarok felvenni, azaz még ma ki kell mosnom. Az csak egy perc. Gyorsan berakom a mosógépbe, és már megyek is teregetni a balkonra. Aha, mennyi itt a szemét! A madarak, amiket etetni szoktunk, szanaszét szórták a napraforgómagot meg a földet a virágtartókból. Fogom a söprűt, de ha már feltakarítom a szemetet, leszedem karácsonyi dekorációt a korlátról, szépen összecsavarom az égősort, hogy ne gabalyodjon össze. Már csak a dobozt kell előhalászni valahonnan, amiben a díszeket tárolom.
Az egész nem tart soká, a balkon tiszta, rendezett, milyen ügyes vagyok, ég a kezem alatt a munka! Végre kiteregethetek. Csak még bekapcsolom a robotporszívót, amíg nincs itthon a család. Ehhez fel kell rakni a székeket meg a többi holmit, hogy ne akadjon el. Gyorsan ezt is elintéztem. Aztán ott a vécé. Csak nem hagyom, hogy a koszos vécé szégyenbe hozzon! A nappaliban ott hever a kisebbik fiam hátizsákja. Fölemelem, belenézek – benne maradt az üvegpalack, persze a maradék meg nem ivott teával. Teljesen biztos, hogy az egész megbüdösödött már. Kiveszem, hogy elmossam.
A kupakon látom, hogy már gyűlik rajta a penész. Ki kell súrolnom. Fogom a kefét, és már csinálom is. Most már csak a porzsákot kell kicserélnem a porszívóban, és utántölteni a tartályban a vizet. Megyek a hálószobába, és meglátom a bevetetlen ágyat. Fölrázom a vánkosokat, elsimítom a paplant. Már kész is! Mindjárt máshogy fest a szoba, ha rend van!
Nem untatom tovább, kedves olvasó. Aznap persze már nem mentem úszni. Eközben a férjem, aki még a rendrakási maraton előtt elment a postára, sétált egy nagyot, mert élvezni akarta a szép, napos délutánt.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem segít a házimunkában. Pont fordítva – jó úton vagyunk afelé, hogy arányosan osszuk el a tennivalókat. Viszont van a férjemnek egy jó tulajdonsága, amit én csak most kezdek megtanulni: rá tudja zárni az ajtót a rendetlen lakásra.
Fogadjunk meg egy jó tanácsot. Néha az a helyes, ha nem akarunk mindent magunk elvégezni, hanem hagyjuk, hogy a család maga jöjjön rá, milyen következményei vannak, ha elhanyagoljuk a rendrakást. Valahogy a rendetlenség el nem takarítását a nőknek még tanulniuk kell.
Hiszen egy családban időről időre felfordulás keletkezik. Ezért mindjárt a kapcsolat elején tisztázni kell, kinek mire van szüksége a lelki nyugalomhoz. Nem lehetetlen az együttélés, ha csak a pár egyik tagja mondja azt, hogy szereti a rendet. De határozottan azt jelenti, hogy ezzel a kérdéssel az egyik legkényesebb pontra tapintottunk rá, ami akár a kapcsolat felbomlását is magával hozhatja...
