Petrik Szilárdot, a kassai Thália Színház színészét a Hamlet előadása után csíptem el, amelyben a főszerepet alakította. Mint mindig, most is feledhetetlen élményt nyújtott: ezúttal drámai oldalát mutatta meg.
De láthattuk már vidám Kakukk Marciként, lírai Néma leventeként vagy az Ármány és szerelem hősszerelmes Ferdinándjaként – hogy csak pár szerepét említsem.
– Ön szerint milyen az ideális férfi?
– Olyan, amilyen én nem: türelmes és sok pénzt keres.
– És az ideális nő?
– Az ideális nőnek elsősorban hatalmas humorérzéke van. Nem kezd ki minden férfival, és hűséges ahhoz, akivel éppen jár vagy él.
És persze nem tesz fel felesleges kérdéseket.
– Például?
– Hol voltál mostanáig? Vagy: mennyi pénzt kerestél?
– Ön sokáig kereste az „igazit”?
– Nem kerestem. Találtam! Egyszerűen csak úgy jött, magától. Gyöngyivel Pozsonyban csöppentünk egymás életébe.
– Azóta pedig már tíz éve házasok. Milyen férjnek tartja magát?
– Rossznak.
– Rossznak? És miért?
– Nem tudom. Végül is milyen kritériumok alapján ítéltetik meg a jó vagy a rossz férj? Azt hiszem, a férjek többsége rossz férj: nem tudja, hogyan kell jó férjnek lennie, mint ahogy a feleségek többsége sem ideális feleség. Lehet, hogy többet kellene foglalkoznom a két gyermekemmel és a feleségemmel. De ez egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy nekik éppen megfelel így.
– A felesége mit mond? Elégedett a kapcsolatukkal?
– Mostanában, azt hiszem, igen. Bár erről őt kellene megkérdezni... Jelenleg az életem nyugodt, kiegyensúlyozott periódusát élem, rendben mennek a dolgaim.
A közösen eltöltött évek során rájöttem: egy házasság akkor működőképes, ha a felek hűségesek, megbíznak egymásban, és képesek feladni valamit önmagukból a másik kedvéért.
– Például? Ön mit ad föl magából Gyöngyi kedvéért?
– Elsősorban az időmet! De én azt mondanám, nemcsak Gyöngyiért, hanem a családért. Hiszen a „mi” már nem csupán kettőnket jelenti! A gyerekeket, a négyéves Leventét és a kilencéves Csengét mindig én szállítom óvodába, iskolába, orvoshoz. Az otthoni munkák közül legfőképpen mosogatok és bevásárolok. Ha nagyon kell, akkor porszívózok is, bár bevallom, nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé.
– És mi az, amit a felesége ad föl az Ön kedvéért?
– Azt hiszem, a feleségem nálam nagyobb önfeláldozásra képes. Inkább ő az én hátterem, mint fordítva. Ha rossz napom van, és nyűgös, hisztérikus vagyok, bármikor képes megnyugtatni engem. El kell ismernem, én erre nem mindig vagyok képes. Egyébként az én szememben már önmagában az a tény, hogy kétszeres anya, tiszteletet érdemel. Családunk érdekeit ugrásra készen védi, képes a legvégsőkig harcolni értünk. És hát naponta látom, milyen erőbedobással igyekszik, hogy jusson belőle mindenkinek: a gyerekeknek, a munkának – tanárnő –, a férjnek... Nekem erre nem lenne erőm! Azt hiszem, a nők tényleg szívósabbak. És végül, de nem utolsósorban: nagyon hálás vagyok a bölcsességéért, ahogy az én mindenkori botlásaimat kezeli. Elsősorban a megbocsátás képessége az, amire csodálattal tekintek.
