A Somorját átszelő 63-as főút mentén a beiratások előtt óriásplakátok jelentek meg, melyeken a város ismert polgárai kampányolnak az anyanyelvi oktatás és a...
A Ringató Magyarországról induló zenés gyerekfoglalkozás, mely a Kodály-módszerre épül. A füleki Ringató program vezetőivel: Nôtáné Farkas Gabriellával, Botos Tímeával és Némethné Bozó Andreával beszélgettünk.
Mindannyian élénken emlékszünk arra, milyen volt a kényelmetlen ünneplőben, izzadó tenyérrel, feszengve várni, hogy ránk kerüljön a sor. Nem is gondoltuk volna...
Nincs két egyforma gyerek – szoktuk mondogatni. De nemcsak a gyerekek különböznek egymástól, hanem a családok is. Mindnyájan kicsit másképpen csináljuk...
Sok gyerek szeret táborozni, a szülő pedig gondban van, mert nem tud választani a kínálatból. – Mitől jó egy tábor? – kérdeztem Szabó Csillát, az aranyosi magyar alapiskola pedagógusát, az aranyosi iskolai nyári táborok egyik vezetőjét.
A parlament május végén új közoktatási törvényt fogadott el, amelyet már szeptemberben be is kellett vezetni. Mindez szépen hangzik, ám a gyakorlat mást mutat. Az új törvény elkapkodott, sok szempontból átgondolatlan, és néhány pontjában veszélyes a magyar iskolákra.
Nem mindegy, hogy milyen óvodába kerül a kicsi, kötődik-e majd az óvó nénihez, csoporttársaihoz. Az óvodai tapasztalatok nagymértékben befolyásolják az elkövetkezendő éveket. Hogy mire figyeljünk?
"Karácsony előtt bizony kukucskáló angyalkák szállnak le a Földre, bekukucskálnak minden ház ablakán. Azt lesik, hol laknak a jó kisgyerekek, akik megérdemlik a karácsonyi ajándékokat."