Tisztelt Szerkesztőség! Amíg kicsi voltam, nem zavart, hogy duci vagyok, de amikor iskolás lettem, hamar megtanultam, hogy nem olyan vagyok, mint mások. Érzékenyebb is voltam, és sokszor megbántottak, ezért végül teljesen magamba zárkóztam.
Gyerekkoromban megjártam a fogyókúrás fürdőt is, végül azt mondták, semmi bajom. Egy szintén túlsúlyos doktornő azt tanácsolta, mozogjak többet. Kipróbáltam már mindent, tablettákat, akupunktúrát, de csődöt mondtam, mert nem vagyok elég kitartó.
Szeretnék lefogyni, másrészt viszont szeretném elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok. A tizennyolc évem azzal telt, hogy állandóan gyötört a lelkiismeret-furdalás, amiért nem vagyok olyan, amilyennek lennem kellene. Ezzel a szüleim is így vannak: egyszer azt mondják, elfogadnak, máskor azt szeretnék, ha tennék valamit magamért. Az önmarcangolás lelkileg tönkretett. Mert ugye, ki vállal fel egy kövér lányt? Senki. Én pedig napról napra elkeseredettebb lettem.
Aztán a születésnapomra kaptam egy mobiltelefont. Felfedeztem az SMS-fórumot az egyik teletextes oldalon, és bekapcsolódtam. Kaptam is egy kedves üzenetet. Egy hétig írogattunk egymásnak, de mivel a fiú hét évvel idősebb volt nálam, átadta a számomat az öccsének. Kis szünet után aztán ő jelentkezett. Először nem mertem komolyan venni, de nagyon ragaszkodott hozzám. Órákig beszélgettünk, és rájöttünk, hogy sok közös vonásunk van.
Megszerettük egymás hangját, és számomra máig hihetetlen, de egy hét ismeretség után már meg is érkezett a vallomás: szeretlek. Pedig még csak nem is láttuk egymást!
Még azon a héten el akart jönni hozzám, pedig nagyon messze lakik tőlem. Küldtünk egymásnak képet, és máris baráti hangnemre váltott az SMS-ezés. Szomorú voltam és letörtem, de a fiú egy hét után bevallotta, hogy csak azon gondolkodott, belevágjon-e. Végül rájött, hogy szeret engem, és eldöntötte, hogy meglátogat. Először csak méregettük egymást. Félénkek voltunk, hiszen mindkettőnknek ez volt az első kapcsolata. Aztán séta közben megfogta a kezem, búcsúzáskor pedig adott egy puszit. Alig akartam elhinni, hogy tényleg akar engem, hogy kellek valakinek!
Ennek már két éve. Azóta, ha tud, eljön hozzám. Nehéz életben tartani a kapcsolatot, hiszen több száz kilométer választ el bennünket egymástól. De találtam valakit, akinek én vagyok a mindene, aki mérhetetlenül szeret, és akiben teljesen megbízom. Pedig duci vagyok, de ő mégis büszke rám, mert olyan lány vagyok, akivel lehet beszélgetni. A tanulság: nemcsak a vékony lányoké a világ, és nemcsak a szép, de üres fej számít, hanem az emberi értékek is! A duci lányok csak fölösleges komplexusokat táplálnak magukban. Én vagyok az élő példa arra, hogy létezik SMS-szerelem, akár nagy távolságra és kövéren is.
Üdvözlettel: Réka
Kedves Réka!
Egyetértek a megállapításaival: létezik chat-szerelem, és a világ nemcsak a vékony lányoké. Mindenkié – és ez rendkívül tág fogalom. Ha körülnézünk, láthatjuk, hogy nemcsak a sovány lányok mennek férjhez, hanem a ducik, sőt a kifejezetten kövérek is. És vannak sovány egyedülállók is. Az ember ugyanis nem testsúly alapján választ párt, és az igazi szerelem sem ezen alapul. A lányok többsége azt hiszi, azért nem tetszik a fiúknak, mert kövér vagy nem szép. Pedig lehet, hogy csak nem jár társaságba. Sajnos sok lány küszködik önbizalomhiánnyal, pedig sokan egyáltalán nem túlsúlyosak.
Az ön esetében sem lehet tudni, mennyire „valódi” a kövérsége. Az öt-tíz kilogrammos súlyfelesleg még nem szépséghiba, sőt vannak kifejezetten csinos, duci lányok is. Az sem igaz, hogy a szerelem egy csapásra megoldja egy lány összes problémáját. Ha megtaláljuk a párunkat, attól még továbbra is küszködhetünk a túlsúlyunkkal. Ma a fiatalok chaten ismerkednek, szerelmeskednek és szakítanak. A mobiltelefonos üzengetés átformálta az ismerkedés szabályait: nem kell a másikra nézni, mosolyogni, kedveskedni, elég egy üzenet, és máris beindul a „gőzhenger”.
Gyakori azonban, hogy amikor aztán a párok „élesben” találkoznak, nem igazán tudják, mihez kezdjenek egymással. Az is előfordul, hogy a lányok és a fiúk egyszerre több SMS-viszonyt tartanak fenn párhuzamosan.
Az írás sok érzelemkeltő szót tartalmazhat, gyakran kevés valódi tartalommal. A reklámok szerint ugyan a nagy barátságok és az igaz szerelmek SMS-eken keresztül szövődnek, ám nem biztos, hogy ez igaz. Az ismerkedést persze megkönnyíti, de semmiképpen sem pótolja az élő kapcsolatot, az élő kommunikációt és a valódi érzelmeket. Üzengetés közben nincs metakommunikáció: nem látjuk a másik mimikáját és gesztusait, telefonálás közben pedig csak a hangját halljuk. Az ilyen kapcsolatban annyit árulunk el magunkról, amennyit akarunk – és azt hisszük el, amit akarunk.
Vannak helyzetek, amikor jobb, ha az ember személyesen intézi a dolgait a másikkal. Ilyen a párkapcsolat is. Igaz, hogy most nem érzi magányosnak magát, hiszen tart a mobilkapcsolat. De valóban ismeri azt az embert, akivel üzeneteket vált, telefonál, és csak ritkán találkozik személyesen? Mit tud a családjáról, a természetéről, a szokásairól és a szándékairól? Két év elég hosszú idő arra, hogy egy szerelmespár eldöntse, hogyan tovább. Az ön esetében azonban a levele alapján még mindig inkább csak SMS-érzelemről van szó. Ez pedig nem helyettesítheti az igazi, „tapintható” szerelmet.
Póda Erzsébet
