Így a nyolcadik hónap végén, a 36. hétben nehéz összefoglalni, hogy is érzem magam. Az állapotosságot valóban „állapotnak” érzem – lassan megértem, hogy lesz az „áldott állapotból” „terhesség”.
Míg az előző hónapban azt írtam, nem tudok aludni, most mintha minden visszájára fordult volna: csak aludnék, aludnék és aludnék.
A gyomorégésem mintha csillapodott volna. Nehéznek, súlyosnak érzem magam, de szerencsés vagyok, mert még képes vagyok a hosszabb sétákra és a munkára, bár minden egyre nehezebben megy. Furcsa érzés bekötni a cipőmet, furcsa, hogy már nem emelgethetem a fiam, hogy már nem tudom felemelni a vizesruhás-kosarat – bár néha elfeledkezem, és meglepődöm, ha valamit nem bírok megcsinálni. A baba köszöni szépen, jól megvan a hasamban. Hatalmasakat rugdos, ami igencsak szórakoztató.
Esténként őt nézzük a tv helyett: hol itt, hol ott dudorodik ki a pocakom, sőt, a dudor néha ide-oda vonul. Mondják, ilyenkor már mindent hall, ezért sokat beszélünk hozzá. Állítólag ha már most világra kívánkozna, életben maradna.
A fiam őrülten féltékeny, rendszeresen kijelenti, hogy ő nagyon meg van elégedve a saját barátaival, és hogy neki egyáltalán nincs szüksége kistestvérre! A hasamat is bizalmatlanul méregeti, annál is inkább, mert eddig nagyon szerette gyömöszölni fodrocskáimat. Most meg nem tud mit kezdeni a nagy, kemény, igen-csak mozgékony pocakkal, amelyben ráadásul az „ellenség” lakik. Mindennek ellenére már nem aggódom miatta. A barátnőm kisbabája ugyanis szintén néhány hónapos, és Miki fiam előszeretettel puszilgatja, ringatja, sőt, dörmögő hangján még énekelget is neki.
Az orvos szerint nagy valószínűséggel lányunk születik. Igyekszem nem beleélni magam, mert hátha mégse... És akkor nagy lesz a csalódás. Gondban vagyunk a lánynevekkel. (Ha fiú lesz, egyértelműen a Matyi nevet kapja.) Mi legyen? Virág? Mostanában minden harmadik lányt annak keresztelnek. Anna? Szép név, de túl komoly, a Hübschsel együtt pláne. Kedves, vidám, egyszerű nevet szeretnénk. Így végül a Maja mellett tettük le voksunkat, a család őszinte rémületére...
Az ismerőseink többsége furcsán néz ránk, másoknak viszont (és természetesen nekünk is) nagyon tetszik. Szóval a kis Maja vagy Matyi nem nagyon engedi, hogy már másra koncentráljak. Ha mégis elfeledkeznék róla, jókorát rúg belém, jelezve, hogy bizony most már tényleg mindent el kell készíteni...
