Jelenleg a harmincegy-harmincket-tedik hétben járok. A hasamat már most óriásinak érzem, és úgy egy hónapja alig tudok aludni. Nehezemre esik mindenféle mozgás. Le vagyok lassulva – az útra, amit máskor tíz perc alatt megteszek, most tizenöt-húsz percet kell számolnom.
Úgy érzem magam, mint egy bálna, esetlennek, ügyetlennek. És Istenem, még két hónap van hátra...
Egyre nagyobb az étvágyam, ezzel egy időben egyre jobban ég a gyomrom. Válogatós lettem: sajnos, kezd letelni a dinnyeszezon, és a gyümölcsök közül csak az almát és a szőlőt tudom megenni; a paprika már régen égeti a gyomrom. Az ételekről még annyit: nagyon kívánom a kovászos uborkát (amit máskülönben nem bírok megenni), a nyers sárgarépát. Óvatos vagyok: a fehér kenyeret, péksüteményeket csak ritkán engedem meg magamnak.
Minden nehézség ellenére egyre boldogabb vagyok. Most már alig telik el olyan óra, hogy ne érezném a gyermekem mozgását – időnként hatalmasakat rúgkapál a pocakomban. Az ultrahang szerint egészséges, szépen fejlett babuci, aki titkolja kilétét. (Őszintén szólva annyira nem is érdekel, hogy fiú-e vagy lány. Nem hiszek abban, hogy egy gyerekkel – csak a neme miatt – könnyebb vagy jobb lenne.) Hihetetlen belegondolni, hogy már kész kis emberke, csak még egy kicsit gömbölyödnie kell: már hall, érez, mozgatja kezét-lábát, szopizza az ujját.
Nagy bánatom, hogy az orvos ismételten és nagyon határozottan császármetszést javasolt. A fiam ugyanis farfekvéses volt, ráadásul óriásbébi – ott egyértelmű volt a császár. A műtét utáni heg ott van a méhemen is, és ha a szüléskor erőlködni fogok, könnyen megszakadhat. Én még mindig reménykedek valami csodában: hátha megszülhetem természetes úton a gyermekem.
Szeretném átélni gyermekem születését – és a természetes szülés után könnyebb a felépülés.
Fotó: @Dömötör Ede
A nyolcadik hónapban már bármi megtörténhet: lassan mindent elő kell készítenem. A jövő héten ellenőrzöm a babakocsit, a kiságyat, megnézem, mi maradt az első gyermekemről. A nagy nyári kiárusításokat persze nem hagyhattam ki, néhány új kisruhát azért már beszereztem. Hányas méret is kell? 52-es? Vagy inkább 56-os? Ilyen pici? Olyan valószínűtlen... És mennyi minden fog kelleni még: pelenkák, pólya, speciális mosópor, kiskád, kis sapka, kesztyűcske stb. Úgy érzem, lassan mindezt alaposan át kell gondolnom, és meg kell szerveznem. Mostanában már tényleg minden gondolatom körülötte forog...
