Amikor a szeptemberi iskolakezdések alkalmával felcsendül (szinte minden rádióadón) az Iskolatáska című sláger, szülők és gyerekek együtt éneklik a refrént: „De nehéz az iskolatáska, ilyen szép, napos délelőtt!” És szülők és gyerekek ugyanúgy felvidulnak, megbátorodnak tőle, mint annak idején a kis Bergendy Peti (Bergendy István unokaöccse, aki ma már neves rendező), aki számára az iskolához való kedvcsinálónak íródott ez a dal. Ilyen és ehhez hasonló kulisszatitkokat osztott meg lapunkkal a Bergendy Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar vezetője, Bergendy István.
„Külföldön is gyakori vendégek vagyunk. Mint például most az Új Nő-bálon!”
– Amióta kitudódott, hogy Önök biztosítják a talpalávalót az idei Új Nő-bálon, sok ismerősöm rácsodálkozott: még megvannak?
– Egyszerű a magyarázat: ma mindenért pénzt kérnek. Ha valaki valamit el akar érni, akkor hatalmas pénzeket kell mozgósítania. Amióta bejöttek a multicégek, mint például a Sony vagy a BMG, a lemezkiadásban ők uralják a piacot. Mindent és mindenkit lesöpörtek, a rádióknak is ők diktálnak. A slágerkészítés koreográfiája is olyan, hogy valakik „megcsinálják” a fellépők imázsát, akiknek sokszor semmi közük az egészhez, sokszor nem is ők énekelnek. Manapság ilyen kreálmányok uralják a pályát: jönnek és tátognak. Mi hozzájuk képest idejétmúlt őskövületek vagyunk. Mi „csak” azért játszunk, mert szeretünk zenélni – ez a hivatásunk, a szerelmünk.
– Csakhogy a Bergendy-együttes már 1962 óta színen van. Erre a maiaknak nincs sok esélyük. Egyet-egyet felkap a média, hogy aztán alig halljunk róla többet. Mi a véleménye a Megasztárról, amelyet tehetségkutatónak harangoztak be?
– Sajnálom a mostani fiatalokat, hiszen alig van kitörési lehetőségük. Annak idején még volt klubélet, és voltak színvonalas zenés műsorok. Együttesünk mindig támogatta a fiatalokat: első felfedezettünk Zalatnay Sarolta volt, aztán jött Máté Péter, Katona Klári, Eszményi Viktória. Azóta is sok énekesnőnk szólókarriert futott be. A legismertebb közülük talán Janza Kata neve. Azt viszont nem nagyon tudom, miről szól a Megasztár. A tehetségek felfedezéséről vagy a nézettségről... Mert az ilyesmit nem lehet félévenként-évenként megismételni! Fontos a tehetségeket megkeresni, egyengetni az útjukat – de nem biztos, hogy így kell csinálni. Egy-két énekes felemelkedik, de mögöttük ott marad a sok összetört élet. Én, bevallom, nem nézem! Az induláskor még néztem, de annyira megalázzák a jelölteket! Egyetlen produkció alapján nem lehet megítélni az alkalmasságot.
– Többfajta stílussal próbálkoztak, több-féle felállásban zenéltek, ám a legismertebb slágerek tagadhatatlanul az 1970-77 közötti, Demjén Ferences időszakból származnak. Például a Sajtból van a hold, Iskolatáska, Hadd főzzek ma magamnak, Te is jársz néha tilosban, A ma lesz a holnap tegnapja.
– 1970 szilveszterén az együttes három perc alatt lett sztárrá. Már régóta zenéltünk ugyan, gyakran felléptünk a tévében, filmekben is játszottunk, de nem tartoztunk az igazán nagyok közé. Akkoriban az Illés és az Omega volt a sztár. Mi is rockzenét játszottunk, de külsőségekben elütöttünk a többiektől. Hosszú külföldi turnénkról más imázzsal érkeztünk haza. Fúvósokkal játszottuk a rockzenét, és fontosnak tartottuk a rendezett megjelenést. Ismert zenekarok gyakran meghívtak előzenekarként a koncertjeikre. Szerettek bennünket, mert jó hangulatba hoztuk a közönséget. Tévéfelvételek alkalmával gyakran kísértünk önálló előadókat, így felkértek bennünket az 1970-es szilveszteri műsorra. Csak azzal a feltétellel vállaltuk el, ha egy saját számot is eljátszhatunk. Mindjárt kettőre is engedélyt adtak! Négy helyszínről közvetítették a hét és fél órás műsort, minden egyenes adásban ment. A fő helyszín a rádió hatos stúdiója volt, ott voltunk mi meg az Expressz zenekar, kísértük az énekeseket. Közben kapcsoltak az Operettszínházba, az Erkel Színházba és a tévé stúdiójába.
Közeledett az éjfél, és nekünk még mindig nem volt alkalmunk eljátszani a saját számunkat. Fél 12-kor felkonferálták a Hofi–Koós párost – és mindenki tudta, hogy most már éjfélig ők lesznek. A többi helyszínen a tévések elkezdtek pakolni. Mi elkeseredtünk, úgy éreztük, már megint bepaliztak bennünket. Igen, de a humorista páros műsora három perccel rövidebb lett – és a többi helyszínen már kikapcsolták a kamerákat. Csak mi maradtunk készenlétben! És akkor intettek nekünk, hogy játszhatunk.
Így három perccel éjfél előtt, amikor minden szem és fül a tévére, illetve rádióra tapadt, eljátszottuk a Mindig ugyanúgy című dalt.(Elfeleded majd, hogy zajos a világ, elfeleded majd a hétköznapok búját, bánatát.)Ez a dal három perc alatt sláger lett, Rózsi három perc alatt az ország legnépszerűbb énekese, mi pedig a legnépszerűbb zenekar.
– Az együttes nevéhez számtalan gyermekműsor fűződik. Sokan talán nem is tudják, hogy a népszerű Süsü, a sárkány, Süsüke, a sárkánygyerek, valamint a Sebaj Tóbiás és a Szervusz, Szergej sorozatok mögött is Önök állnak. Az pedig hatalmas meglepetés volt számomra, hogy a Walt Disney-rajzfilmek magyar változata is a Bergendy-zenekar hírét dicsőíti.
– A Kis hableány óta, 12 éven keresztül a zenekart kérték fel a Walt Disney-rajzfilmek magyar szövegű változatának elkészítéséhez. Ezt csak kevesen tudják, hiszen nem szokás elolvasni a stáblistát a filmek végén. De ez a hazai műsorokkal sincs másképp. Múltkoriban éppen a kutyámat, Bandit sétáltattam a közeli parkban, amikor megszólított egy anyuka. Lelkendezve mesélte, hogy most tudta meg: én írtam a Süsü zenéjét. Amikor gyerekkorában látta a bábfilmet, még nem tudott olvasni, így csak most vette észre, amikor a gyerekeivel közösen újra megnézte. De ezeket legalább gyakran sugározzák!
A Szervusz, Szergej sorozatnak szomorúbb a története. Talán a kedves olvasók még emlékeznek az orosz bohócra, Szergejre. Szergej Kurekov egy magyar lánnyal kötött házasság révén került Budapestre. Neki íródott ez a sorozat: más volt, mert az orosz bohóc egy szomorú bohóc, aki mindig pórul jár. Mi voltunk a cirkuszi zenekar, megzenésített közmondásokat és tanmeséket adtunk elő. Ám nem sokkal utána Szergej disszidált Kanadába, ami miatt a sorozatot letiltották. A változások után bementem a tévéhez, de visszautasítottak: „Éppen kiraktuk az oroszokat, hogy nézne ki ezek után egy orosz bohóc a tévében?” – érveltek. 2005 őszén vették csak elő a filmet, az m2-es sugározta.
– A nyolcvanas évek tinédzserei körében népszerű volt az Én táncolnék veled című tánciskolai sorozat. Barátnőimmel vasárnap délelőttönként ez volt a fő programunk: a tévé előtt roptuk a táncot.
– A tánciskola az én ötletem volt. A fiam úgy 13 éves lehetett, amikor egyik nap felháborodva jött haza az iskolából. Lehetőségük nyílt tánciskolába jelentkezni, de egyetlen fiúnak sem akaródzott. El volt keseredve, hogy mi lesz vele: most már soha nem fog megtanulni táncolni?! Ekkor született az ötlet. Gondoltam, más kiskamaszoknak is hasonló a gondjuk: szégyellnek tánciskolába menni, mert a haverok előtt túl cikis lenne. Bementem hát a televízióba...
– Több együttesnek van állandó klubja.Önöket hol találhatják meg a rajongók?
– A nyolcvanas évek végén gondoltunk arra, hogy kellene keresni egy állandó helyet. De már akkoriban is olyan árakat kértek a közönségtől, hogy azt mondtuk: inkább nem. Volt egy ötletünk, hogy jó lenne az utcán játszani. Térzenét szerettünk volna, úgy, ahogyan a 19-20. század fordulóján játszottak a zenekarok a parkokban. Hiszen annak idején, 1983-ban pontosan ezzel a céllal alakult meg a Bergendy Koncert, Tánc, Jazz és Szalon Zenekar! Két évvel ezelőtt sikerült csak ebbe belekóstolni, amikor 15 másik zenekarral együtt pályázatot nyújtottunk be a kulturális alaphoz. 210 előadásunk volt. De pihenésre nincs időnk! Évente 10-15 koncerten lépünk fel, számtalan bálon és rendezvényen zenélünk országszerte, külföldön is gyakori vendégek vagyunk. Mint például most a dunaszerdahelyi Új Nő-bálon!
– Köszönöm a beszélgetést!
Bernád Emese
