Miért vonzódunk a rosszfiúkhoz? Mellettük miért nincs esélyük a rendes srácoknak? És főleg: miért követjük el újra és újra ugyanazt a hibát? Miért nem választjuk inkább a biztonságot?
Valószínűleg minden nőnek megvan a maga „rosszfiú-története”. Beleszerettünk abba a férfiba, aki után minden nő sóvárgott. És mi is, akár a többiek, szilárdan hittünk abban, hogy a mi kedvünkért majd megváltozik. De valahogy ez mégsem történt meg. Végül nem maradt más hátra, mint a szakítás – hogy aztán egy másik nő próbálja átformálni a saját igényei szerint, aki szintén elhiszi, hogy neki majd sikerül.
Egy rosszfiúval hosszú távon nem lehet jól élni. Eleinte csábítónak és szexinek látszik a vele való élet, de normálisan létezni vele lehetetlen. Minél hamarabb rájövünk erre, annál jobb. Legfeljebb marad egy rossz emlékünk. De megmarad a kérdés: mi lehet az oka, hogy mindig ilyen férfit választunk, nem pedig azt a kedves fiút, aki a csillagokat is lehozná nekünk az égről?
Őskori örökség
Mint szinte minden választás okát, ennek gyökereit is az ősidőkben kell keresni. Akkoriban a túlélés volt a tét. Tudni kellett elejteni a mamutot, hogy legyen ennivaló. Csakhogy ma már nincsenek mamutok. Az agresszivitás helyett inkább együttérző és velünk együttműködő férfira van szükség – az agyunk valahogy mégsem ezt súgja nekünk. Van az agynak egy ősi, amigdalának nevezett része, amely szerfelett nehezen változik. Ezért keressük még ma is az alfahímeket.
Valamilyen oknál fogva azt gondoljuk, hogy ő majd gondoskodik a családról, amelyet vele alkotunk. De mihez kezdjünk egy alfahímmel a szupermarketben, a számítógép mellett, a háztartási munkamegosztásban és a gyerekek nevelésében? Abban a férfiban, aki az erőt tartja legfontosabbnak, annyi empátia sincs, mint egy automatában, és két év házasság után is megkérdezi, hogy hol találja a törülközőt.
Szó mi szó, egy ilyen bájgúnárnak csak annyi hasznát vesszük, mint egy elefántnak a porcelánboltban. A józan eszünk kezdettől fogva tudja, hogy egy vele kötött kapcsolat számunkra csak a munkát jelenti, nem a biztonságot. Mégis minden nőben feltámad az ősi ösztön, amikor megpillantanak egy alfahímet a közelükben, holott már a kezdet kezdetén tudják, hogy ez a férfi soha nem fog válaszolni egy segítséget kérő SMS-re.
Durva és kiszámíthatatlan
Erről tanúskodik a svédországi Umeå University, ahol azt vizsgálták, milyen kapcsolat van a férfiak tulajdonságai és ismerkedési szokásai között. A kedves, empatikus és türelmes férfiak a megfigyelések szerint többnyire magányosak, velük szemben a nyitott, kötetlen, karizmatikus és magabiztos férfiak mintha könnyebben ismerkednének.
„A nyitott férfiaknak jóval nagyobb esélyük van a kapcsolatra, mint a befelé fordulóknak. Sok nő vonzónak találja a kiszámíthatatlanságot, ami nagyon gyakran kapcsolódik a domináns, karizmatikus és önbizalommal teli férfiakhoz” – mondja Filip Fors Connolly, a tanulmány egyik szerzője. Csakhogy ezekkel a férfiakkal vigyázni kell, mert hosszú kapcsolatban a „rosszfiúk” már nem annyira sikeresek. Hosszabb távon a kedves emberek, azaz a „rendes fiúk” a befutók. A velük kialakított kapcsolatban a nők elégedettebbek, sőt maguk a férfiak is. „Nem törvényszerű, hogy a kapcsolatot gyorsan kialakító tulajdonságok boldoggá tesznek” – mondja a tanulmány másik szerzője, Mikael Goossen.
Kinek a hibája?
Amikor Tímea barátnőm visszaidézte eddigi kapcsolatait, úgy tűnt, mintha valamiféle önpusztító hajlamok élnének benne. „Talán annak hatására, amilyen férfiakat az anyám választott, mindig a társaságkedvelő fiúkba szerettem bele, akiket aztán az osztálytársnőim irigyeltek tőlem. Csakhogy ezek közül egyik férfi sem volt olyan, aki meg akar állapodni – néha napokra eltűntek, és még csak nem is telefonáltak. Amíg úgy tetszett nekik, a kapcsolatunk olyan volt, mint a tűzijáték, áradtak az érzelmek, de én mindig féltem, ráadásul úgy éreztem, én tehetek mindenről. Azt gondoltam, hogy ők olyan csodálatosak, nem lehet az ő hibájuk, hogy tönkrement a kapcsolatunk” – vallotta be Tímea.
Minden férfi, akivel kapcsolatba került, nagyon szórakoztató tudott lenni, és Tímeának nagyon tetszett, hogy a barátnői irigykednek rá. „Csakhogy a többi lány szép sorban férjhez ment, én meg öregedtem. Ezek a férfiak a biztos kapcsolat helyett egy-egy szép estét vártak tőlem, és néha még pénzt is kértek kölcsön.” Tímea végül elkezdett más férfiakat is észrevenni, rájött, hogy léteznek hétköznapibbak is, és sok esetben maguk is csalódottak.
„Aztán találkoztam egy frissen elvált pasival. A felesége azt állította róla, hogy unalmas. Hát nem volt valami sziporkázó, az igaz, de segített takarítani, bevásárolni, közös gyereket is akart… És én lassan rádöbbentem, hogy e mellett a férfi mellett már nem félek, hogy mi lesz holnap. Nem stresszelek örökké, nem kell attól tartanom, hogy megváltozik a hangulata. Nyugalomban akarok megöregedni, és úgy érzem, Rolanddal ez sikerülni fog.”
Közelség vagy feszültség?
Az ősi ösztönön kívül a közelmúlt is hatással van a párválasztásra, mégpedig aszerint, hogy gyerekkorunkban milyen volt a kapcsolatrendszerünk. John Bowlby írta le ezt a jelenséget, amelynek az a lényege, hogy felnőttkorunkban úgy szeretünk, ahogyan minket szerettek gyerekkorunkban. Ha szeretetkapcsolatunk nem volt biztonságos, mert folyton változott, esetleg a szeretet feltételekhez volt kötve, például hogy akkor fognak elfogadni, ha jól viselkedünk vagy egyest viszünk haza az iskolából, akkor felnőttkorunkban úgy érezzük, hogy akkor fognak szeretni minket, ha ezt-azt teljesítünk. Esther Perel pszichoterapeuta jött rá arra, hogy a szeretet a közelséget szereti, míg a vágy a feszültséget. Tőlünk függ, hogy a kapcsolatnak melyik formáját választjuk: éljük a megszokottat, vagy más utat választunk.
Unalmas, épp ezért a legjobb
Álljon itt egy másik történet is. Klári még a középiskolában ismerkedett meg a fiújával. „Összebarátkoztam egy sráccal, akivel egy lány sem akart járni, mert unalmasnak tartották. Huszonkét éve vagyunk együtt! Egyszer történt valami, amikor a gyerekek még serdülőkorban voltak. Részt vettem egy csapatépítő programon, és megcsaltam a férjemet egy kollégával. Szuper volt a szex, még soha életemben nem volt ilyen jó, de már akkor tudtam, hogy ez egyszeri alkalom lesz. Hazamentem az én rendes férjemhez, aki a távollétem alatt ellátta a gyerekeket, és gondozta az újszülött macskákat. A friss élményemnek köszönhetően tudtam meg, hogy szép dolog a vágy, de nekem állandóságra van szükségem. Ahogy mondani szokás, öregkorában mindenki egyforma, és akkor már csak az érdekel bennünket, hogy ki főz teát és ki adja be a gyógyszereket. Nem pedig az, hogy ki paskolja meg a fenekemet” – fejezi be Klári a történetét.
A pszichológusok szerint az elragadtatás és egy kiszámíthatatlan férfi izgató, pedig valójában csak a stressz, a szorongás és a feszültség tűnik vágynak. Lehet, hogy a nők nem is a megbízhatatlan férfit keresik, hanem azt, amit egy ilyen férfi viselkedése ígér: izgalmat, stresszt, bizonytalanságot.
Ilyenkor nem azt a kérdést kell feltennünk, hogy „Meg tudom változtatni ezt a férfit?”, hanem azt, hogy „Miért választom őt?” Igazán főnyeremény, vagy csupán a gyerekkorunkban szerzett élmény cseng vissza? S így akarok-e élni egész életemben?
