Tisztelt Szerkesztőség! Hosszas töprengés után fordulok önökhöz, mert sem a családom, sem más rokonom, ismerősöm segítségére nem számíthatok.
Régen elvált férfi vagyok, élem a falusi emberek egyhangú életét. Persze szerettem volna újra családot alapítani, de valahogy nem jött össze.
Próbálkoztam ugyan, de mindenki csak akadályozott, ahogy csak tudott.
Anyám, aki most hetvenhét éves, nem tűrt meg mellettem senkit. Most már persze kevesebbet bír, öregszik, gyengül, tehát jó volna neki is a segítség. A pénzével zsarol – pedig ha annak idején lett volna lehetőség, még szerényebb körülmények között is boldogan élnék egy családdal bárhol.
Nagy, új családi házban lakunk hárman, mert a lányom, aki Csehországban lakik, hazaküldte a négy és fél éves kisfiát, hogy nem bír vele, neveljük fel mi. Nos, a bíróság is nekem ítélte a kisfiút, de ekkora háztartást egyedül nem bírok fenntartani, sem anyagilag, sem fizikailag.
Az anyám nyugdíja sokat segít, de hosszú távon ez nem megoldás. Én munkanélküli vagyok, a rendszerváltozás óta betegeket gondozok, ezzel foglalkozom. Társra lenne szükségem, de nemcsak nekem, hanem az unokámnak is. Az unokám is azt mondja, neki olyan mami kellene, aki nem megy el. Ha valaki meglátogat bennünket, és neki szimpatikus, rögtön az ölébe ül. De hát az nem marad állandóra.
Szívesen befogadnánk olyan fél családot, amely szintén szeretetre vágyik, és nem a széthúzás jellemzi, hanem épp ellenkezőleg: összetartó, meleg családi fészket szeretnének. Talán akad az olvasóik között valaki, aki tudna segíteni nekünk.
Tisztelettel: Z. G.
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
