„Elég naponta egy oldal” – mondja a pszichológus. Az olvasás az elme edzése. Nem az számít, hogy mit olvasunk, az számít, hogy a szöveg milyen érzelmeket vált ki belőlünk. 

„Mit tegyek, ha a tizennégy éves fiam már másodszor olvassa A Gyűrűk Ura-sorozatot ahelyett, hogy más könyvet is hajlandó lenne kézbe venni?” – Sok szülőt kínozza ez a gondolat. Ha megkérdezik a pszichológust, ő ezt válaszolja: „Egyáltalán nem tartom alsóbbrendűnek ezt a sorozatot, mint bármelyik »komoly« könyvet.

boldogabbak-akik-olvasnak-kezdo.jpg

A Gyűrűk Urának hatalmas sikere azt bizonyítja, hogy a fantasy világában nagyon előkelő helyet foglal el. Én attól sem félnék, hogy a fiam másodszor olvassa. A szövegek minden egyes olvasás során más-más jelentéssel lepnek meg bennünket. Nagyrészt a mi belső világunktól függ, mikor mit olvasunk ki belőlük. Ha ma olvasok egy könyvet, és egy év múlva újra elolvasom, már nem ugyanazt olvasom ki belőle. Egy év múlva már más ember vagyok. S az, hogy újra elolvasom, azt jelenti, hogy ad nekem valamit, inspirál és lelkesít” – nyugtat meg bennünket a pszichológus. 

A felnőttek egyharmada nem olvas

Egy felmérés megmutatta, hogy csak a felnőttek 61 százaléka olvas rendszeresen – azaz egyharmaduk sose vesz könyvet a kezébe. Ugyanakkor a népesség 81 százaléka hasznos dolognak tartja az olvasást, főleg a szókincs bővítése céljából. Ez pedig csupán egy töredéke azoknak a javaknak, amelyeket az olvasással nyerhetünk. 

Mi az oka annak, hogy nem olvasunk? Nem kismértékben az, hogy rossz emlékek kapcsolódnak az iskolai kötelező olvasmányokhoz – a „minőségi” könyvekhez, amelyek a tananyag részét alkotják. Hogyan vezessük rá a gyerekeket az olvasásra?

„Szélesíteni kellene az olvasmányok körét, amelyeket a gyerekeknek ajánlunk – mondja a szakember. – Az újságok és folyóiratok olvasása is gazdagít bennünket, az interneten olvasható szövegek is ismereteket közvetítenek, az emberekről, művészekről és sportolókról szóló történetek szintén érdekesek lehetnek a gyerekek számára, és inspirálóan hatnak rájuk.” Mindenféle szöveg olvasása fontos, amelyet érdeklődésük szerint kiválasztanak, akár képek formájában is. A csetelők párbeszédének olvasása ugyancsak olvasásnak számít. „Az a fontos, hogy adjon a gyereknek valamit, ami megmarad benne.”  

Tehát olvasásnak számít, ha séta közben a gyerek kibetűzi az üzletek feliratait, az útbaigazító táblák szövegeit kirándulás közben vagy az egyes termékek használati utasításait. „A gyereket érdekli, mi található a dobozban, ezért az ilyen szöveg olvasásának is van haszna” – magyarázza a pszichológus. 

minden_reggel_ujno.sk.png

A képregények

„Sokszor sajnálkoztam azon, hogy a gyerekeim a képregényeket bújták, és rá se hederítettek a könyvespolcon sorakozó gyerekkönyvekre. Mekkora volt a meglepetésem, amikor láttam, milyen színes és élvezetes nyelven írják a fogalmazásaikat, milyen kifejezően, gazdag szókinccsel adják elő a mondanivalójukat. A képregények érdekelték őket, és megjegyeztek minden szót, minden szellemes fordulatot, ami a képekhez íródott” – mondja egy édesanya. Ha olvasásra akarjuk szoktatni a gyerekeket, legelőször is kérdezzük meg tőlük, mi érdekli őket. Ami érdekes, az belevésődik az agyba. Jó lenne, ha erre a tanító nénik is felfigyelnének… Ugyanis a legtöbb iskolában nem szabad feltüntetni a képregényeket az olvasónaplóban.

Egyetlen dolog van, amit a szülő tehet, hogy rászoktassa gyermekét az olvasásra: ha felolvas. Ezt teszi a szülők több mint fele, de sokan abbahagyják, amikor a gyerek megtanul olvasni. „Nem hiszem, hogy a felolvasásnál van felső korhatár. A szöveg tulajdonképpen másodlagos. Ami fontos, az a közösen eltöltött idő, amikor mind a ketten egy dologra összpontosítják a figyelmüket. A közös olvasás meditatív folyamatokat indít el az agyban. Manapság, sajnos, a felolvasás egyre kevésbé divatos, minél idősebb a gyermek, annál inkább” – mondja a pszichológus. 

A pszichológus ezt hogyan oldja meg otthon? „Amikor közösen olvasunk, gyakran megállunk közben, mert hol nekem, hol a kislányomnak eszébe jut valami, ami a felolvasott történethez kapcsolódik. Elbeszélgetünk róla, azután folytatjuk az olvasást. Elmondjuk egymásnak a gondolatainkat, amit máskülönben nem tennénk. Ilyen egyszerű” – mondja. 

Az érzelem meghatározó

Nem baj, ha eltérünk az olvasott szövegtől. „Az iskola az olvasást a szövegre szűkítette, s nem tartotta fontosnak, hogy tetszik-e az, amit olvasunk. Pedig senki sem azért ír, hogy a szövegét tudományosan boncolgassák – a szerző azért ír, hogy érzelmeket és gondolatokat ébresszen az emberekben” – magyarázza a pszichológus. Véleménye szerint az olvasás olyan valami, amit adatokkal nem tudunk leírni: a belső világunkat gazdagítja. „Az olvasás hozzásegít önmagunk megismeréséhez, ahhoz, hogy megtudjuk, mi érdekel bennünket a világból, mi szórakoztat, s hogyan szeretnénk élni. Lényegében önfejlesztési tevékenység – akár a kötés vagy a horgolás. Az olvasás egyben meditálás is, belső világunk feltárása.”

Hasonlóképpen látják ezt más területeken dolgozó szakemberek is. A neurológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az olvasás nemcsak a gyereknek válik javára, hanem a felnőttnek is. Az ő esetükben például hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben elfogadják az öregséget. Elég napi hat perc olvasás, hogy 68 százalékkal csökkenjen a stresszhormonok szintje a vérben – ez több, mint ha zenét hallgatnának vagy sétálnának. „Alapvető az, hogy mit vált ki belőlünk az olvasás, hogyan hat ránk érzelmileg. Ez valószínűleg a felnőttekre is érvényes, bár erről keveset szoktunk beszélni” – zárja le a témát a szakember.

Varga Klára
Cookies