Tisztelt Szerkesztőség!

Én valamit nagyon rosszul csinálok, ugyanis állandó időzavarban szenvedek. Sosem voltam épp az az unatkozós fajta, mindig megtalált a munka, vagy meg én a munkát. A munkahelyem mellett ott a háztartás és a családom, a férjemnek is sokszor be kell segítenem a munkájában. E mellett pedig önkéntes tevékenységeket is végzek, és igyekszem magam tovább is képezni – a munkahelyemen megkövetelik a különféle képzéseken való részvételt.

leveltitok_2.jpg

Az utóbbi időben azonban egyre többször érzem úgy, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett. Gyakran tapasztalom, hogy sokkal kevesebbet bírok, mint 2-3 évvel ezelőtt. Nehezen pihenem ki magam, az ágyban fekve is cikáznak a gondolatok a fejemben. Éjjel 3 körül felébredek, és képtelen vagyok vissza-aludni. Szétszórt vagyok, feledékeny, nehezen tudok koncentrálni. Többször megesett már például, hogy bepakoltam ugyan a mosógépet, de elfelejtettem bekapcsolni. Ha bekapcsolom, elfelejtem kiszedni belőle a ruhát, vagy mint legutóbb, mosószer nélkül indítottam el. És ez csak egy példa arra, hogy nehezen fejezem be a dolgaimat, mert folyamat közben eszembe jut valami más gondolat, megszólal a telefon, szólít a kislányom és máris könnyen kizökkenek.

Az idejét nem tudom, mikor indultam el utoljára nyugodt tempóban otthonról. Sosem találom a szemüvegem, a kulcsaimat vagy épp a pénztárcámat. Bevallom, ebben a trehányságom is szerepet játszik, viszont azelőtt az ilyesmi nem okozott gondot. Többször is gondolkoztam már azon, hogy szűkítenem kéne a tevékenységeim körét, de nem tudtam semmit sem elengedni. Ugyanis a plusztevékenységek (önkéntes munka, tanulás) jelentik számomra a kikapcsolódást a mindennapi taposómalomból. Ezek tartogatják az izgalmakat, és sikerélményekhez jutok általuk. Vagy ez mind elhanyagolható lenne?

P.

Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen! Ímélcímünk: office [at] ujno.sk

web-bannerek-instagram.jpg

Új Nő csapata
Cookies