Szabó Ottó (41, Nagybajcs) hivatásos focistából lett fizioterapeuta (gyógytornász). „Hobbi, életérzés, minden” – jellemzi három szóban munkájához fűződő kapcsolatát. Ottó saját szakterületén folyamatosan képezi magát, s kiváló kollégáival karöltve a dunaszerdahelyi Sagax Klinikán fogadja és kezeli a hozzá forduló pácienseket.
Mit csinál egy fizioterapeuta, s mikor érdemes gyógytornászhoz fordulnunk? – kérdeztük tőle.
Szabó Ottó
– A fizioterapeuta mozgásterápiával (gyógytornával) és manuális, azaz kézi technikákkal (masszázzsal) segít a mozgásszervi, belgyógyászati, ízületi, neurológiai betegségekben szenvedő pácienseken. Sokan küzdenek nyak-, csigolya- és gerincproblémákkal, s a műtéten átesett emberek száma sem elenyésző. Én a lehető legjobb tudásom szerint – akár a többi orvossal együttműködve – igyekszem támogatni a felépülést. Természetesen a kezelések személyre szabottak és célorientáltak, vagyis a betegek egyedi, a diagnózisuk alapján összeállított terápiában részesülnek – kezdi a beszélgetést.
– Mi vár ránk, ha felkeresünk egy gyógytornászt?
– Első lépésben felmérjük a páciens állapotát, tehát megállapítjuk a probléma súlyosságát. Ha valaki orvosi diagnózissal érkezik, a papírjait csak a felmérés után tekintem át, hogy semmiképp se befolyásolják a vizsgálat menetét. A két eredmény összevetése után viszont komplex képet kapunk arról, hogy mivel állunk szemben. Ehhez igazítjuk a kezelés további menetét. Van, hogy valaki kettős problémával érkezik, például egyszerre fáj a nyaka és a dereka. Ilyenkor nem kezelem azonnal mindkét területet: először azt a részt korrigálom, amelyik a legjobban fáj. Gyógytornászként mindig a panaszokra, a mindennapokat megnehezítő fájdalmakra – és azok kezelésére – fókuszálok. (Ezzel szemben, ha valaki elmegy egy általános térdvizsgálatra, többnyire fájdalmat okozó tünet nélkül is előállítható számára egy műtéti diagnózis…) Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a gyógyulás sikere a pácienstől is függ. A regenerálódás folyamatában nem kerülhető meg a gyógytorna! Én megtanítom az embereknek a megfelelő gyakorlatokat, ám az, hogy ők elvégzik-e őket becsületesen, az rajtuk áll.
Az orvos kezel, a természet gyógyít! A fizioterápia a görög füzosz (természet) szóból ered. Az egyik legősibb gyógyítási forma; a természetes energiákra épülő kezeléseket foglalja magába. (Már az ősember is használta a napot, a vizet és a növényeket a különféle bántalmak enyhítésére.) A fizioterapeuta masszázzsal, illetve gyógytornával segít beindítani a test öngyógyító mechanizmusát.
– Mennyire „engedelmesek” a páciensek?
– Azok a betegek, akik a fájdalom miatt rákényszerülnek a tornára, általában betartják az előírt mozgást. Sok esetben viszont, amikor a problémák enyhülni kezdenek, hajlamosak hanyagolni a gyakorlást. (Ilyenkor persze a fájdalom gyakran visszatér.) A munkám szempontjából nagyon fontos a visszajelzés, hiszen a páciensek beszámolói alapján tudom eldönteni, melyek a valóban hatásos technikák. Így rajzolódik ki számunkra az az irány, amerre érdemes továbbhaladnunk.
– Ha sokat tornázunk, gyorsabban is gyógyulunk?
– Ahogy elhanyagolni, úgy túlzásba vinni sem ajánlott a mozgást! Ha a páciens egyik napról a másikra rengeteg gyakorlatot végez, s másnapra mindene fáj, honnan is tudhatnánk, hogy melyik volt az a gyakorlat, amelyik nem tett jót? Vagy hogy mi jelenti az ő esetében a túl sokat? Senkinek nincs szüksége felesleges fájdalmakra, tehát hanyagoljuk a túlzásba vitt tornázást! Inkább haladjunk szépen, fokozatosan, s szelektáljunk a gyakorlatok közül mindaddig, amíg meg nem találjuk a tökéletes megoldást.
– Melyek a legnépszerűbb kezelési módszerek?
– A mi szakmánkban az a népszerű, ami hatásos is! Két nagyon effektív módszert emelnék ki: a Schroth- és a McKenzie-terápiát. Ezek a speciális vizsgálati és kezelési módszerek kimondottan az orvosok és a gyógytornászok hatáskörébe tartoznak. A Schroth Európa egyes részein eléggé elterjedt, nálunk azonban kevésbé ismert. Kimondottan a gerinc- és csípőferdülések kezelésére szolgál. A McKenzie-terápiát pedig porckorongsérv esetén, illetve a gerinc egyéb degeneratív betegségeinek orvoslására alkalmazzuk. Mindkét eljárás nagyon régi módszer, ugyanakkor máig népszerű. Ennek egyszerű oka van: hogy hatásosak, segítenek. A tudomány persze ezen a területen is hihetetlenül gyorsan fejlődik. Egyre több mindent tudunk meg a sejtekről, a mélyizmokról, a kisugárzásukról – tehát újdonság van bőven. A legfontosabb viszont az, hogy az adott páciensnél megtaláljuk, melyik módszer válik be hosszú távon leginkább.
– Gépeket is használnak a kezelések során?
– A pályám elején rengeteg rehabilitációs gépet beszereztünk. Idővel azonban rájöttem, hogy ezek mellékesek. Sokkal effektívebb, ha kézzel dolgozom! Gépekhez csak akkor nyúlok, ha valamit nem tudok megoldani manuálisan. Nagyon fontosnak tartom az érintés, az érzés szerepét. Ezt maguk a páciensek is igénylik, hiszen emberek vagyunk, vágyunk a kontaktusra, visszajelzésre. Hogy meg tudjam találni a probléma gyökerét, ki kell tapintanom a csomókat, az izmok összeköttetését, a csigolyákat, az elferdülést. Időnként persze gépek is igénybe vehetők. Ott van például a lökéshullámgép, melyet főként ízületi gyulladással kapcsolatos problémáknál, különféle meszesedéseknél, illetve sarkantyú kialakulásakor használunk. A vákuumos elektroterápiás gépek a mélyebb izmok megmozgatására szolgálnak; a különféle belső szervi problémáknál pedig mágneses terápiát alkalmazunk. Továbbá, létezik ún. krioterápia (hidegkezelés) is, mely során hűtött levegősugarat irányítunk egy jól körülhatárolt bőrfelületre. Utóbbi a műtét utáni váll-, könyök- és térdkezelésre szolgál, de a daganatok lejjebb vitelében is hasznos lehet.
A fizioterápiás módszerek főként sportsérülések, krónikus mozgásszervi megbetegedések (gerincferdülés, hátfájás, porckorongsérv, végtagfájdalom stb.) kezelésére; műtétek utáni rehabilitációra; valamint szív-, belgyógyászati és légzőszervi megbetegedéssel kapcsolatos panaszok enyhítésére szolgálnak. Nem beszélve fontos preventív – azaz megelőző – szerepükről.
– Vannak olyan esetek, amikor nem ajánlatos fizioterápiás kezelést igénybe venni?
– Például, ha valaki lázas – ilyenkor haza is szoktuk küldeni a pácienst. A szervezetben lévő akut gyulladás szintén megnehezíti a dolgunkat. Egy begyulladt váll esetén masszázzsal csak tovább rontanánk a helyzeten. Olyan is előfordult már, hogy a beteg állapota – hiába próbáltunk ki többfajta terápiás formát – nem javult a kezelés során. Végül az segített, hogy hagytunk a szervezetnek egy hosszabb időt arra, hogy lenyugodhasson.
– Milyen bántalmakkal keresik fel leggyakrabban?
– Mivel először sportrehabilitációt végeztem, a pályám elején főként sportolók fordultak hozzám. Mostanra fele-fele arányba kerültek a sportolók és a nem sportolók. A leggyakoribb panaszok a derék-, gerinc-, térd-, boka- és idegproblémák, s persze sokan sérülés vagy műtét után keresnek fel. Van egy kolléganőm, aki 8 év feletti gyerekekkel foglalkozik – már a kisebbeknél is gyakoriak a gerinc- és tartásproblémák. „Mindannyiunkban van valami „hiba”. Ha valakinek gyerekkora óta csípőferdülése van, ám az nem okoz neki fájdalmat vagy nem akadályozza őt a mozgásban, nem kell mindenáron a korrigálásra fókuszálni! Hiszen az egész test mozgása megváltozik ilyenkor, a problémák pedig a korrigálás hatására kezdenek megjelenni. A test tehát gyönyörűen tud kompenzálni, nekünk csak akkor kell segítő kezet nyújtanunk, amikor erre már nem képes.”
– A sportrehabilitáció felé orientálódás aligha lehet véletlen, hiszen a pályáját hivatásos focistaként kezdte. Mi volt az a mozzanat, ami a fizioterápia útjára terelte?
– Egy sérülés vezetett el a fizioterápiáig. Győrben fociztam, s mivel a csapatom együttműködött a Hertha Berlin német focicsapattal, rehabilitációs céllal Németországba kerültem. Kint testközelből ismerkedhettem meg a fizioterápiával és a fizioterápiás módszerekkel. Egy hét elteltével szinte biztos voltam benne, hogy ezt szeretném csinálni! S úgy szeretném csinálni, ahogyan az ottani szakemberek. A foci mellett persze nem volt egyszerű elvégezni az iskolát. Először megcsináltam egy edzői képzést, s csak ezt követően jelentkeztem sportrehabilitációra Budapestre, ahol egy holland professzor előadásain vettem részt. Két éven át, kéthavonta öt alkalommal jártam – csak így tudtam összehangolni a focit és a tanulást. Ám eljött az idő, amikor a sportrehabilitációt keveselleni kezdtem: két év után ortopéd neurológiára specializálódtam, melyben meg is találtam önmagam. Azóta pedig ismét jelentkeztem egy továbbképzésre, szintén kéthavonta öt alkalommal járok majd Németországba.
– Mit kell tudni erről a továbbképzésről?
– A kétéves képzés egy belső szervekkel kapcsolatos manuálterápiára, vagyis a visceralis terápiára specializálódik. Ha például valakinek fáj valamelyik végtagja, nem biztos, hogy a probléma gyökere a végtagban keresendő. Az is előfordulhat, hogy az illetőnek valamelyik belső szervével vannak problémái. A belső szerveink ugyanis összeköttetésben állnak bizonyos ízületeinkkel, ahová képesek kisugározni a problémáikat. Én úgy szoktam szemléltetni ezt a pácienseknek, hogy képzeljék el: valakinek a nyaka köré kötök egy kötelet. Az illető 5 méterrel arrébb megy tőlem, én pedig rántok egyet a kötélen. Hol fog szorulni a kötél? A nyak körül. Pedig a probléma nem a nyakban alakult ki: én voltam az, aki 5 méterrel arrébb meghúzta a kötelet!
– Nemrég volt egy páciensem, akinek fájt a válla, és nagyon fáradékony is volt. Kiderült, hogy ezt a májproblémái okozzák! Különféle teákat ajánlottam neki, melyek végül be is váltak. Két hét múlva visszajött, és azt mondta, hogy nem érzi magát többé fáradtnak, valamint a fájdalmai is elmúltak. A panaszt tehát az ő esetében sem a fájó tag, hanem belső szervi probléma okozta. Van egy kollégám, aki reflexológiára specializálódott, tehát a talpon keresztül ki tudja tapintani, hogy melyik terület melyik belső szervre utal. Megtudjuk ezáltal, hogy például hasnyálmirigy-probléma állhat a panaszok hátterében, de ennél tovább egyelőre nem nagyon tudunk lépni. A visceralis terápia ugyanakkor pontosan az efféle összefüggések megtalálásában segít.
Ottó rendelőjében minden korú és foglalkozású ember megfordul. A terapeutát a segítő szándék mellett a szakmai kihívás izgalma hajtja előre, ám komoly szakemberként sem feledi: a jókedv az első számú orvosság!
– Mi vonzza Önt leginkább ebben a szakmában?
– A fizioterápia még a foci iránti szenvedélyemet is felülírta. A labdarúgás persze örökké benne marad a véremben, a sejtjeimben, a gondolkodásomban. A mai napig, ha labda kerül a közelembe, olyanná válok, mint egy kiskutya a csonttal. A foci mégsem hoz már annyira lázba, mint amikor egy rehabilitáció során a kollégáimmal kideríthetem egy probléma gyökerét. Ez egy olyan kihívás számomra, ami folyamatosan hajt előre! Nem beszélve arról, hogy ezáltal segíthetek másokon. A célom az, hogy jobb fizioterapeuta legyek, mint amilyen focista valaha is voltam. Illetve, nagyon fontos az is, hogy a páciensek jókedvvel jöjjenek hozzám – és azzal is távozzanak tőlem, ne legyen a hangulat túlságosan hideg, steril. Sokat viccelődünk és nevetünk a kollégákkal, a munkánkban azonban nem ismerünk tréfát. Lehet laza az ember, de sosem a szakmájában! Komolytalan emberek, de komoly szakemberek vagyunk. Számomra ez nem csupán egy munka, de hivatás is, sőt sokkal több annál: az életem maga.
