Csaplár Erika (40) a két kezén kezdi számolni, hány év telt el azóta, hogy megnyerte az Új Nő szépségversenyét. S nem akar hinni a szemének, hogy ennek már húsz hosszú éve. A húszéves, szöszke gellei lány életébe nem csupán a láthatóságot hozta a királynőség, a világ kapuját is megnyitotta előtte.
Színesen, tűzzel a szemében kezdi mesélni, hogyan formálták a szerelmei, mit faragott rajta a környezet, ahova került. Ámde minél többet mesél, annál erősebb bennünk a meggyőződés, hogy a benső mag már előtte készen volt. Erika az a fajta ember, akire azt mondják: kemény nő. Ma kétgyermekes, boldog anya, s ismét ráesik a rivaldafény, mert párja, Borbély Balázs az ETO vezetőedzője.

– Fura, mert mintha akkor egy teljesen más életet éltem volna, mint most, de közben mégsem – kezdi Erika a beszélgetést. – A verseny után rákerültem az Új Nő címlapjára, s az nagyot fordított életem kerekén. Olyan közegbe kerültem, ahol minden intenzívebb volt: a tempó, az, hogy hogyan nyilvánulsz meg. Akkor persze még más dolgok voltak fontosak, a külső, a megjelenés. Ma már egészen máson van a hangsúly.
– Olyan sokat számított az a címlap?
– A sztorit sokan ismerik, megjelent a sajtóban. Kefir, vagyis Kecskés Tibor, a V-Tech zenekar énekese meglátott az Új Nő címlapján. Ez fordulópontot jelentett az életemben, hisz pár napra rá kiköltöztem utána Magyarországra, s ott éltem vagy tíz évig.
– Elmeséled még egyszer a történetet?
– Kicsit mesebeli, ilyenről álmodik minden lány: Kefir fellépett a gellei falunapon, ott hevert az asztalon az Új Nő, s neki megakadt a szeme a címlapon. Ezt észrevette az egyik barátunk, odament hozzá, és büszkén elmesélte, hogy a címlaplány a falu szülöttje. Igazából az Új Nő és Andrea hozott össze bennünket. (Mosolyog.) Kefir elrakta a magazint, utána bekopogott hozzánk egy csokor virággal és egy üveg borral, s megpróbált kikérni a szüleimtől.
Nem ment egyszerűen, mert féltő szüleim vannak, de mégis megnyerő lehetett, mert végül három napra elengedtek vele. A három napból hét év lett. A szakításunk után még három évig kint éltem, végül tíz év után bútoroztam haza.
– Mi lett a címlap sorsa?
– Megőrizte egészen addig, amíg együtt voltunk.
– Szóval csupa romantika. Mivel foglalkoztál odakint?
– Fiatal voltam, alig múltam húsz, vitt az élet, én pedig sodródtam. Kefir akkor nagyon pörgött, betáblázott fellépései voltak, én pedig kísértem, mert nem akarta elengedni a kezem. Mikorra viszont már kialakultak életünk keretei, kezdeni szerettem volna magammal is valamit. Végül lediplomáztam kommunikáció–média szakon a Zsigmond Király Főiskolán, majd dolgozni kezdtem: ruhaboltot nyitottunk itthon, majd szépségszalont Érden, ahol laktunk. Azt még azután is vittem, hogy szétmentünk Kefirrel.
– Kapcsolatban vagytok még?
– Vannak közös barátaink, de azóta nem beszéltünk. Skorpió vagyok, ha én egy ajtót becsukok, akkor nem nyitom ki újra, előre nézek. Ez alapvető személyiségvonásom.

– Miért tértél végül haza?
– Lett saját kis lakásom, új párkapcsolatom, ám észrevettem, hogy egyre többet járok haza. Először havonta, utána kéthetente, majd pedig hetente... Szép volt Budapest, de húzott a szívem vissza. A mi mentalitásunk azért más, mint a pesti tempó: a csallóközi nép melegszívű. Mi pedig itthon igazi olasz család vagyunk. Anyukám a mai napig besegít nekem a két gyerekkel, főz ránk, az ünnepeket közösen üljük meg.
– Mi volt nehéz Magyarországon? Nyelvet ugyan nem váltottál, de országot igen, mikor átköltöztél...
– Kefirrel együtt sok megkeresésünk volt, s interjú közben engem is megkérdeztek. Először tisztességesen meg kellett tanulnom a magyar köznyelvet, mert mi itthon azért tájnyelvet beszélünk, szlovák jövevényszavakkal. Ez is egy tapasztalás volt, de én akkor ott megfogadtam: Törekedni fogok arra, hogy születendő gyermekeimet megtanítsam a szép magyar beszédre.
– S ezt a fogadalmat betartod?
– Igen. Én egy nagyon rigorózus, rendszer szerint élő ember vagyok, olyan, akinél még a szőnyeg rojtjai is vigyázzállásban állnak.
Ha egy párna félrecsúszik, már igazítom, a poharat visszarakom a helyére. (Mosolyog.)
– Mikor költöztél haza, melyik évben?
– 2016-ban. Nem Gellén horgonyoztam le, hanem Pozsonyban, mert önálló életet szerettem volna. Az Eurovea pláza mellett laktam, a várost pedig imádtam, mert kellemesebb, mint a nagyvárosi Budapest, gyalogosan is könnyen bejárható, s ott a Duna karnyújtásnyira. Az is jó volt, hogy anyuék majdnem testközelben voltak. Szerettem az itt eltöltött éveimet. Igaz, hogy a semmiből kezdtem újra, de soha nem gyengültem el, mert azt tartottam, hogy mindig csak előre. A sors a többit úgyis elrendezi. Pozsonyban megismerkedtem a fiam apjával, s alig egy év múlva megszületett Maxim. Akkor már úgy éreztem, hogy itt az ideje az anyaságnak: 31 éves voltam, már benőtt a fejem lágya. Igazából most már vagy tíz éve folyamatosan anya vagyok, a lányom két és fél éves. Életem főszereplője egyelőre nem én vagyok. Napjaimat a gyerekekkel való foglalkozás tölti ki, az, hogy nekik mindenük meglegyen, mellette menedzselem a családi életünket.
– Már nem városban laksz, hanem falun. Mi változott meg? Párod Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője, aki a sport világából érkezett.
– Miután szétmentünk a fiam apjával, egyedül maradtam Maximmal. Tudtam, hogy már nem szeretnék elköltözni Pozsonyból – esetleg akkor, ha jön valami földrengésszerű érzés.
– S ezek szerint jött...
– Én viszont nem mozdultam meg. Volt egy időszak, amikor három helyen éltünk egyszerre – közben meg igazán sehol. Én még mindig Pozsonyban laktam Maximmal, Balázsnak volt ugyan háza Nagyudvarnokon, de igazából Pesten élt, mert akkor még a Fradinál dolgozott. Ingáztunk ide-oda, ami mindig jelentős energiákat vont el az élettől. Vagy én mentem Balázshoz Budapestre – sokszor a gyerekkel –, vagy ő jött Pozsonyba. A ház pedig csak állt, s arra várt, hogy egyszer igazi otthon váljék belőle.

– Nagyon a közepébe vágtunk: hol ismerkedtél meg Balázzsal? Ő is csallóközi származású...
– Balázzsal régóta ismertük egymást, jó barátok révén. Vagy húsz éve. Ő is kapcsolatban élt, én is, de azért tudtunk egymásról: Aha, ő is itt van, de látótávolságon kívül! Mikor Németországban focizott, cseréltünk azért pár szülinapi üdvözletet. Mikor a Fradiba hívták, rám írt, hogy megkérdezze, milyen az élet Budapesten. Aki ugyanis kiköltözik, mindig kockáztatja, hogy nem fogják-e ott is idegenként kezelni. Az útjaink nem keresztezték egymást, mert én pont akkor költöztem vissza. Aztán egyszer ráírtam, mert szükségem volt valamire Budapestről. Balázs bevitte anyuhoz a kért dolgot azzal, hogy nem kell érte fizetni, de majd üljünk le egy kávéra. Azóta is isszuk azt a kávét! Egymásba gabalyodtunk, ma ő életem párja, a kislányom édesapja, s a fiam is apaként tekint rá. Ő a nagy példakép, a legigazibb férfiminta Maxim életében, nekem pedig a nagy szerelem, a biztos pont!
– Mikor adtad fel a lakásodat, s költöztetek össze?
– Ahogy mondtam: csak bízni kell, az élet a többit elintézi. Így is történt. Balázs kapott egy telefont, a DAC focicsapatához hívták másodedzőnek. Én pedig tudtam, itt az idő, most vagy soha, hogy végre gyökeret eresszünk. Leköltöztünk Nagyudvarnokra, időközben Balázs Győrbe került az ETO-hoz – szerencsére Győr sincs messze. Hétvégenként családostul ingázunk a meccsekre, mert a gyerekeket is mindig felpakoljuk, s indulás.
– S ki a legnagyobb drukker, hisz nagy a tét, az élmezőnyben van a csapat?
– A bejáratnál mindig megkérdezik: Hol a kis Maxi? Nélküle el sem kezdődhet a meccs!
A fiam igazi fociőrült. Hihetetlen, mennyit tud a fociról; Balázs is nevet néha, honnan tudta ezt meg azt kiguglizni? Ott ülünk hát minden alkalommal, és drukkolunk.
– Mi a különbség a régi Erika és a mostani Erika közt?
– Aktívan alakítom a körülményeket, nem csupán „visz magával” az élet. Balázs azzal ugrat, hogy a szervezők gyöngye vagyok, a tágabb családnak is én intézek mindent. Lehet, hogy egyszer szervezésből csinálok karriert?! (Mosolyog.)
– Ez mentálisan nem megterhelő?
– Nemcsak arról van szó, hogy megyünk ide-oda, jelenéseink vannak, hanem közben az életet is működtetni kell. Anyukám is beletanult, nélküle a rendszerünk nem működne ilyen gördülékenyen. Láthatatlan köldökzsinór köt össze bennünket.
– Azt mondtad, nem ismersz alkut. Ez a gyereknevelésben is megjelenik?
– Van egy rendkívül okos nyolcéves nagyfiam és egy bűbájos kislányom, Bella. Hiszem, hogy a gyerekeknek biztonságot ad, ha kiszámítható az életük. A napirend nálunk kőbe van vésve. Este nyolckor a gyermekek már ágyban vannak, időben történik a fürdés, a vacsora, az alvás – bárhol legyünk, az időpontokat próbálom tartani. Ma divat, hogy a gyerekek éjfélig fent vannak, össze-vissza esznek, és aztán csodálkozunk, hogy mindenki fáradt és ideges.
– Neked jut időd magadra ebben a nagy hajtásban?
– Amikor a gyerekek elalszanak, akkor van „énidőm”. Akkor tudok lelassulni, beszélgetni, elcsendesedni. Ekkor tudok kapcsolódni saját magammal.
– Honnan jön ez a folyamatos belső késztetés?
– Én az a típus vagyok, aki nem dagonyázik sokat. A nehézségeket meg kell oldani.
Sportolok a feszültség levezetése érdekében, például kijárok futni. Hiszek abban, hogy a nő a családban kulcsszereplő. Ha ő összecsuklik, akkor tényleg összedől a „kártyavár”.
– Mennyire fontos számodra a megjelenés?
– Fontos, de inkább csak magam miatt. Talán kicsit hiú is vagyok, de én ezt inkább motivációnak látom. Amúgy nem használok különösebb krémet, néha elmegyek kozmetikushoz, és azért reggel, este belenézek a tükörbe.
– Az étkezésben tudatos vagy?
– Annyira pörgök, hogy néha csak este jövök rá, hogy ma még nem is ebédeltem.Kipróbáltam a paleót, a gluténmentes étrendet, sok mindent. Most már kicsit lazább vagyok, de a tudatosság megmaradt. Főleg a gyerekekre figyelek: vásárláskor megnézem a termékek összetevőit. Viszont a kávét még mindig szeretem, azelőtt napi hat-hét csészével is megittam, most visszafogtam az adagot háromra.

– Mit mondanál ma a 20 éves önmagadnak?
– Őszintén? Semmit. A nehézségek ellenére is szép életet tudhatok magaménak. Minden úgy történt, ahogy annak történnie kellett. Nem bánok semmit sem. Panaszra semmi okom.
Fekete Magdolna, Nagyvendégi Éva










