Sokféleképpen lehet élni az életet. Lehet lustán evickélni és várni, hogy valami majd csak történik velünk. Lehet kitartóan haladni a célunk után, lehet önismereti túrára indulni, megismerni hajlamainkat, vágyainkat és a vágyak megvalósításának mikéntjét. Lehet járatlan utakon járni, és megtapasztalni, hogy ehhez nagy bátorság kell. És rá lehet jönni, hogy az úton nem jó egyedül…
Életünk problémáinak megoldásában segítséget nyújthat a pszichoterápia. A lélekgyógyászat a kommunizmus idején tabutéma volt – ma egyre több ember veszi igénybe. Sokan megtapasztalták már, hogy a pszichoterápia valóban segít.
Szilvia meséli:
– Akkor kezdtem pszichoterápiára járni, amikor kiderült, hogy cukorbajom van. Miért éppen nekem, miért ilyen fiatalon?! – tettem fel magamnak százszor a kérdést. A betegségeknek nemcsak genetikai okaik vannak, nagyon sok kórkép a stressz és a lelki megrázkódtatások hatására alakul ki. A családomnak ezekből bőven kijutott. És mit tettem én? A barátomat elhagytam, menekültem mindentől, ami hátráltatott. A tanulmányaimat félbehagytam, édesanyámra, aki mindenben igyekezett segíteni, nem hallgattam. Egyszer azt mondtam magamban: elég. Magamnak kell segítenem magamon. Fölkerestem egy pszichoterápiai rendelőt. Ott aztán megtudtam, milyen hosszú út áll még előttem.
Szociális laboratórium
– A kezelés új megközelítésben arra helyezi a hangsúlyt, hogy a beteg és a kezelőorvos egyenrangúak. Egyéni terápiával kezdtem: az anyámmal való viszonyon dolgoztam, és a saját személyiségemet építettem. Lépésről lépésre haladva felderítettem, milyen problémák blokkolnak, és mi az oka a szorongásomnak. Valóban felszabadultam, befejeztem az iskoláimat, vettem a csomagomat, és cukorbajostul nekivágtam a világnak. A lelki kezelés két évig tartott. Háromévnyi szünet után csoportterápiára jelentkeztem, amelyben a pszichoterapeuta és a csoporttagok vezettek a múlt elfojtott eseményeinek feltárásában. Ilyenkor a régi traumákat újra, de másként át lehet élni. Például egy számunkra kedves személy halálát.
Kisírni magunkat a csoport előtt nagy megkönnyebbülés, ha hiszik, ha nem. Az ember megtapasztalja, hogy nincs egyedül a gondok elviselésében. Félünk beszélni a halálról, holott a halál alapvető dolog minden ember életében.
A „hero child” (hős gyermek)
Az édesanyánkkal való kapcsolatunk az alapja minden további kapcsolatunknak. A pszichoterápia során visszamegyünk ehhez a családi kötődéshez, amely nagyrészt tudat alatti. Például egy működésképtelen családban (amelyben az egyik szülő alkoholista) a gyermek megpróbálja fenntartani az egyensúlyt, és erőfeszítéseket tesz, hogy a család rendesen működjön. A gyermek átvállalja a szülői feladatokat. Ezekre az esetekre alkalmazza a pszichológia a „hős gyermek” kifejezést (főleg Amerikában). Ez a súlyos teher azonban később lelki zavarokat okozhat a gyermekben.
Az ilyen emberkéknek nehéz dolguk van a csoportterápia során is. Arra vannak beállítva, hogy másokon segítsenek, és képtelenek kiharcolni bármit maguk számára. Ez volt Ilonka esete.
– Nem tudtam szót kérni. Egy idő elteltével rájöttem, hogy alapproblémám az édesanyámhoz fűződő viszonyomban rejlik. Idővel azonban megerősödött az önbizalmam.
Ilonkának ma már saját családja van, két gyermeke és egy másik férje, aki nem veri őt. A csoportterápia tanította meg rá, hogy magának árt vele, ha mindent ki akar bírni.
Nem, a pszichoterápia nem univerzális gyógymód, nem képes megoldani minden problémát. Nem szabad elfelejteni, hogy a kezelés nem maga az élet, és nem helyettesítheti a való életet sem. Viszont tanácsot adhat, hogyan birkózzunk meg az élet adta problémákkal.
Milyen a jó pszichológus?
M. egy csoportterápia vezetője.
– Mindig foglalkoztatott az emberek élete, hogy mit miért tesznek, és mi vezeti őket egy-egy életfontosságú lépés megtételére. Fiatalkoromtól kezdve sokat olvastam, és főleg Dosztojevszkij műveiben találkoztam beteges lelkületű szereplőkkel. A pszichoanalízis bölcsőjének mindig London számított, maga Sigmund Freud is Londonba ment. Ebben a városban virágzott fel a gyermek-pszichoanalízis, ennek köszönhetően alakult ki az a gyakorlat, hogy a beteg gyermekkel az anya is beköltözhet a kórházba. Kialakult bennem a meggyőződés, hogy a szülőnek támogatnia kell a gyermek érdeklődési köreit, támogatnia kell abban, ami igazán érdekli. Csak ilyen körülmények között fejlődhet alkotó és tevékeny felnőtté. Amerikában pici koruktól fogva arra nevelik a gyermekeket, hogy önállóak legyenek, merjenek felelősséget vállalni a tetteikért. Nálunk ez épp fordítva van: a szülők elvégzik a feladatokat a gyermekek helyett. Pedig sokat ártunk nekik ezzel.
Mi a pszichoanalízis?
A tudatalatti vallatása. A terápia őskorában a beteg egy díványon feküdt, és mondta, mondta, ami eszébe jutott. Ma sokkal rugalmasabban és különféle formákban valósítják meg a gondolatok szabad folyását.
Az álmok értelmének keresése. Álmainkban megjelennek szorongásaink, környezetünkkel való konfliktusaink, elfojtott érzéseink, érzelmeink. A terapeuta általában azt kutatja, milyen képzettársítások kapcsolódnak tudatunkban egyes álmainkhoz. Az elemzést és a képek értelmezését a betegnek magának kell elvégeznie.
