Sokszor sejtelmünk sincs róla, hogy a környezetünkben mennyi fiatal tehetség él. (Ezért is szeretnénk őket bemutatni.) Mint például a somorjai Kiss Kósa Annamária, aki már jó pár éve otthonosan mozog a kulisszák mögött, emellett pedig egyre gyakrabban próbál szerencsét a divat univerzumában.
Tehetségének egyik bizonyítéka, hogy nemrégiben a Divatkreátor 2 című műsorban mutathatta meg kreativitását a nagyérdeműnek.
Kis Kósa Annamária
– Jelmez- vagy inkább divattervezés?
– Mindkettő. Párhuzamosan fut a két pálya, és hol az egyik, hol a másik kerül előtérbe. Már gyerekkoromban vonzott a rajzolás és a textíliák világa. Varrni még egyáltalán nem tudtam ugyan, de ösztönös vonzalmat éreztem a különféle anyagok iránt. Középiskolásként jelmeztervezést tanultam, majd a Nemzeti Színház műhelyében helyezkedtem el. A részlegünkön kiegészítőket – táskákat, kalapokat, fejdíszeket – készítettünk. Nagyjából öt év után kezdtem el úgy érezni, hogy nemcsak készíteni akarok jelmezt, hanem tervezni is akarok. A pozsonyi Színművészeti Főiskola látványtervezői szakára jelentkeztem.
Rögtön az első évben nagyszerű lehetőséget kaptunk: át lehetett hallgatni a képzőművészeti főiskola textil szakára. Már jó pár éve foglalkoztam egyedi ruhakészítéssel, de a tudatosság hiányzott.
– Mennyire hat egymásra a színház és a kifutó világa?
– A színpadon fontos, hogy a díszlet és a jelmezek egybecsengjenek a darabbal. Néha egyáltalán nem feltűnőek, mert visszafogottságra, máskor viszont extravaganciára kell törekedni. Olyan egyedi darabokra van szükség, amelyeket nem látunk mindennap, és persze vannak színművek, amelyek korhűséget követelnek. A színházi inspirációkat igyekszem felhasználni a divattervezésben is.
– Milyen esélyekkel indul egy kezdő divattervező?
– Itt is érvényes, hogy kapcsolatok nélkül nehéz előrejutni. A környező országokban léteznek különféle versenyek, mint például a brünni TOP STYL DESIGNER, amelyekre – már csak tapasztalatgyűjtés, illetve reklám szempontjából is – érdemes benevezni. Szlovákiában, sajnos, nem jók a feltételek. Ha nem nyitsz magadnak üzletet, akkor nincs nagy esélyed. Nincsenek vásárok, se dizájnszaküzletek, bemutatók is csak alig. Na, meg kereslet sincs az egyedi darabok iránt. Szerencsére Budapesten egészen más a helyzet: itt sokkal több lehetőség adódik egy kezdő tervező számára. Léteznek kis üzletek, amelyekben feltörekvő tervezők munkáit – ruhákat, táskákat, ékszereket – árulják. Egy ilyen üzlet számára készítek ruhákat én is, KOKA márkanév alatt. A magyar mentalitás nagyban eltér a szlováktól. A város metropolita jellegéből adódóan meg lehet találni azt a réteget, amely bátrabban bevállalja az újdonságokat azért is, mert fontos számára az egyedi megjelenés. Ugyanez visszatükröződik a rövidáruboltok kínálatában is. Az alapanyagot Pozsonyban is be lehet szerezni, de ha minőségi, különlegesebb textíliákra vágyom, azért Pestig vagy Bécsig kell elmenni.
Annamária különleges, a népi motívumokat modern eleganciával ötvöző ruháival megnyerte az idei BNV (Budapesti Nemzeti Vásár) különdíját.
– Milyen irányzatok jellemzik a stílusodat? Mitől lesz KOKA-s egy-egy ruhadarab?
– A minimalista irányzatokat, letisztult formákat kedvelem. A ruháim többsége ezt a stílust képviseli. Kedvenc színem a fekete, melyet gyakran kombinálok kontrasztos színekkel. Hanyagolom a felesleges csillogást, virágokat vagy a kihívó színeket. Inkább a szabásminta az, amivel próbálok újat hozni. A tervezésnél kompromisszumokat kell kötni: utcai viseletre nem lehet elszállt, hordhatatlan dolgokat kreálni, illetve lehet, csak azok ott lógnak majd a szekrényben. Ketté kell választani a bemutatókra, versenyekre és a mindennapokra tervezett ruhákat. Nagy hatással van rám a népművészet, a különféle népi motívumok és hímzések, illetve a történelmi korok divatja. Ezeket a stílusokat izgalmas egy minimalista irányzatban, letisztult formákkal újraértelmezni. Inspirációt szinte bárhonnan tudok meríteni: akár különféle szituációkból, impressziókból is. A műsorban az egyik héten Budapesttel kapcsolatos ruhát kellett tervezni.
A feladatot a személyes benyomásomra hagyatkozva oldottam meg. Régebben, mikor csak turistaként jártam a magyar fővárosba, a tömegközlekedés nagy hatással volt rám. Ebből az élményből született a jellegzetes színű villamosokra és sínekre utaló sárga-fehér BKV-s ruhám a hozzáillő, Budapest vonalhálózati térképét ábrázoló táskával.
– Elég vegyes érzelmeket váltottál ki a zsűriből. Szakmailag gazdagabb lettél a műsor által?
– Gyakran felrótták, hogy túl színpadiasak vagy elvontak a munkáim. Végül is jelmeztervezéssel is foglalkozom: stílusom gyökerei valahol a színpadon keresendők. Mikor a műsorba jelentkeztem, feltételeztem, hogy újat kell alkotnunk, olyan ruhadarabot, amelyik nem köszön vissza minden második üzletben. Csalódnom kellett, mert nem volt lehetőség szakmai konzultációra, így a várt fejlődés elmaradt. Csak egyetlen dolgot tanultunk meg: hogyan kell a kamera előtt viselkedni.
– A hétköznapokon mennyire látszik meg rajtad, hogy mivel foglalkozol?
– Valószínűleg semennyire. Szeretek lépést tartani az aktuális trendekkel, de nem tartok divatbemutatót az utcán a saját tervezésű ruháimból. Mivel önmagamra jut a legkevesebb időm, ezért a legtöbb ruhámat vásárolom, és csak különleges alkalmakra készítek magamnak valami egyedit.
– Nemrégiben férjhez mentél. Saját készítésű modellben álltál az oltár elé?
– Igen. Az elejétől egyértelmű és természetes volt számomra, hogy magam varrom a menyasszonyi ruhámat. A kölcsönzés elvből nem jöhetett szóba, és más tervező ruháját sem akartam viselni. Egyébként a ruhám csak az utolsó pillanatban lett kész, mivel csak nehezen tudtam választani a rengeteg ötlet közül.
– Hol találkozhat a színházkedvelő közönség a munkáiddal?
– Szabadúszóként dolgoztam már Komáromban Dráfi Mátyással, Egerben Csákányi Eszterrel, továbbá Zsolnán, Ostraván, Kassán és Pozsonyban is. Az egri darab, a Keresztanya nagyon kedves a számomra, mert ez Csákányi Eszter első egyszemélyes, gyermekeknek szóló bábjátéka – és rögtön díjjal is jutalmazták. A kritikusok szerint ugyanis ez a 2010-es év legjobb ifjúsági és gyermekelőadása. Idén mutatták be a Teátrum Színházi Polgári Társulás védőszárnyai alatt Pierre Corneille Az illúzió című darabját, melynek díszletét és jelmezeit is én készítettem.
Ősszel pedig Kassán kezdem a munkát. Karol Wojtyla, a néhai II. János Pál pápa egyik oratóriumához – Az aranyműves boltja előtt címűhöz– tervezem a jelmezeket. Utána Lengyelországban és Miskolcon dolgozom majd.
– Mik a terveid a jövőre nézve?
– Kezdőként az ember idomul a megrendelőihez, és néha bizony olyan dolgokat is vállal, amelyekkel nem szimpatizál. Szerencsére ezen már kezdek átlendülni. A legtöbb megrendelőm ma már pont azért keres meg, mert látta a ruháimat egy divatbemutatón, vagy akár a honlapomat, és egyedi, általam tervezett ruhát szeretne magának. Szeretnék majd saját üzletet nyitni, s eljutni oda, hogy az energiámat a tervezésre, saját márkanevem menedzselésére és a kiemelkedő minőségre fordíthassam.
