Végre kisütött a nap. Kiskabátot öltöttem, és úgy döntöttem, meglepem magam egy új nadrággal. Útra keltem.
Az utcán egy jóképű pasi szélesen rám vigyorgott, egy építkezési munkás utánam fütyült. Kihúztam magam, és „de szép vagyok én” tudattal megcéloztam egy méregdrága butikot, százhetven centimmel és hatvannégy kilómmal beléptem.
Az anorexiás, tizenéves, meszticre szoláriumozott, tetoválást viselő, agyonsminkelt eladólány megvető arckifejezéssel mért végig, fogai közt szűrve egy alig hallható „Jó napot!”-ot. Hamar rábukkantam a keresett ruhadarabra, de az elvileg 38-as nadrág hosszában egy süldő zsiráfra, bőségében pedig egy kiscsoportos óvodásra készült.
A „műlány” apró mobilján csicsergett valakivel. Amint végre befejezte a beszélgetést, megkértem, hogy adjon egy nagyobb méretet. Mire nyávogó hanglejtéssel, szája szögletében gúnyos mosollyal közölte: „A maga méretében nincs. Ez a modell fiataloknak készült, csak kis méretben kapható.”
Ennyi! Önbizalmam egy perc alatt hullott szét apró darabokra. Amorf, gnóm vagyok. Ráadásul még öreg is!
Sötét gondolataim közben megálltam egy méterárubolt kirakata előtt. Középen ott díszelgett ugyanaz az anyag, amiből az ovis méretű nadrág készült. Mivel hozzáértő vagyok, otthon pár óra alatt elkészítettem. Az önbizalmam kezdett visszatérni… Most egy új pólót szeretnék – az említett butikot azonban messze elkerülöm.
Kedves üzletvezetők! A forgalom érdekében nem lenne célszerűbb a rossz modorú műnőcskék helyett az átlagnőnek megfelelő, kedves hölgyeket alkalmazni?
Üdvözlettel: Farkas Éva
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
