A bunkóság sokaknak fel sem tűnik. Én is csak akkor döbbentem rá, hogy hiányzik az arcunkról a mosoly, mikor hosszabb időt töltöttem Svájcban.
„Honnan tudjam?! Nem vagyok én geológus!” Eme kijelentés egy köveket árusító férfi szájából hangzott el, amikor egy vevő megkérdezte tőle, mi a neve az egyik kőnek. Az érdeklődő – egyik hosszabb ideje külföldön élő ismerős! – nem feltételezte, hogy az eladó úr földtant hallgatott az egyetemen, de azt elvárta volna, hogy legyen valami fogalma arról, mit árusít tulajdonképpen, és az érdeklődésre valahogy így reagáljon: „Ennek a kőnek a nevét, sajnos, nem tudom.” És mutat pár követ, amelyeket viszont ismer, és valami érdekeset tud róluk mondani.
A megszokás nagy úr. A bunkóság és udvariatlanság sokaknak fel sem tűnik. Én is csak akkor döbbentem rá, hogy számos eladónak, hivatalnoknak lenne mit tanulnia, amikor hosszabb időt töltöttem Nyugat-Európában. Hazatértemkor szúrt csak igazán szemet, hogy a legtöbb szupermarketben csak én köszöngetek az alkalmazottaknak, és bizony nemegyszer vissza se köszönnek.
Múltkor húsz deka szalámit vettem egy kis hentesboltban. Fogadták a köszönésemet, de távozáskor nem köszöntek vissza. Talán csak nagyobb összegű vásárláshoz jár egy „Viszontlátásra”? Az előttem távozó bácsinak ugyanis, aki több kiló húst vett, nagyot köszönt az eladónő…
Svájcban mindenhol előre köszönnek az eladók. Ha a szupermarketben a polcok között összefutunk eggyel, ránk köszön, esetleg még ránk is mosolyog. Ha kérdéssel fordulunk hozzá, nem ráz le bennünket azzal, hogy ez nem az ő „asztala”.
Ha pedig tényleg nem az ő részlegén vagyunk, akkor előkerít valakit, aki tud segíteni. A kasszás szintén üdvözöl bennünket, és mielőtt távoznánk, megköszöni a vásárlást, valamint további szép napot kíván. Akkor is, ha csak valami apróságot veszünk, és akkor is, ha állnak még mögöttünk. Ez a gesztus minden vevőnek kijár. A hivatalokban nem mordulnak rá az emberre, hogy „Maga meg mit akar, most nem érünk rá!”.
Az ápolónők elnézést kérnek, mielőtt vérvételkor megszúrnák a pácienst. A tömegközlekedési eszközökön a sofőr üdvözli az utasokat. A buszon még akkor is elköszön tőlem a vezető, amikor a hátsó ajtón szállok le!
Természetesen Nyugaton is akadnak kevésbé kedves eladók, sofőrök, hivatalnokok és egészségügyi alkalmazottak (ahogy nálunk is vannak nagyon kedvesek), de az alapvető illemtani szabályokat mindenki betartja.
Mikor svájci barátommal ezekről a dolgokról beszélgettünk, először nem értette, miért csodálkozom azon, ami (számukra) teljesen természetes. Mert ahogy arrafelé tartják: az ügyfél a király, ezért a kedvében kell járni. Még akkor is igyekezni kell jó képet vágni, ha a kliensnek nincs igaza, vagy nincs modora. És ezt mindenki komolyan veszi. Aki a szolgáltatásokban dolgozik, tisztában van azzal, hogy másokat kell (ki)szolgálnia. Akinek ez nincs ínyére, az más szakmát választ, és messzire kerüli azokat a helyeket, ahol munkaköri kötelesség az illemtudó viselkedés és a kedvesség.
Barátom nem is nagyon érti, hogy nálunk miért van másképp. Különben se kerül sok fáradságba néhány kedves mondat, egy-egy mosoly – magyarázza. Ezzel nemcsak másoknak szerzünk kellemes perceket, hanem mi is jobban érezzük magunkat a bőrünkben. És milyen igaza van!
