Szendi Gábor pszichológus neve nem ismeretlen lapunk olvasói számára: a depresszió- és a meddőségiparról vallott nézeteiről már olvashattunk. Szendi Gábor pszichoterápiás tevékenysége mellett rendszeresen publikál is.
Könyve, A nő felemelkedése és tündöklése a korábbi munkáihoz hasonlóan nagy port kavart megjelenésekor.
Szendi Gábor
– Ön az evolúciós pszichológia híve. Mennyire elfogadottak a könyvében olvasható nézetek?
– Szakmunkákat, lektorált lapokban megjelent cikkeket idézek: ebben az értelemben tehát elfogadott véleményekről van szó. Ugyanakkor az evolúciós pszichológiának nem csupán hívei vannak – vannak szkeptikusok is, és ők a nagyobb tömeg, akik csóválják a fejüket. Valóban ugyanis pici vizsgált hatásokról van szó! Hiszen hogy egy férfi tíz nőből melyiket választja, abban benne van az, hogy melyik hasonlít a mamájához, de az is, hogy neki milyen viszonya volt a mamájával és a többi. Tehát annyira sok hatás összegződik, hogy amikor ebből ki akarjuk szűrni azt az egyet – hogy mennyire hat például a nő illata!–, akkor ezt csak gondosan tervezett vizsgálatokban lehet vizsgálni, ahol felnagyítódik a hatás. De az életben ezeket a hatásokat sokkal nehezebb tetten érni! Ezért erős a szkeptikus ellentábor hangja.
– Itt van mindjárt az első forradalmi állítás: az ember a vízimajomtól származik. Sokan még a darwini evolúciós-elmélettel sincsenek tisztában, és akkor most egyszer csak előhozakodnak ezzel.
– Természetesen nem én találtam ki ezt sem, de mindenképpen forradalmi elmélet. Hozzátenném: ennek nagyon kevés híve van a világon, ami azt mutatja, hogy napjainkban is ugyanúgy működik a tudomány, mint a középkorban. A tudomány mindig tele van dogmákkal. Thomas Kuhn tudománytörténész a Tudományos forradalmak szerkezete című könyvében fogalmazta meg a tudományt szociológiailag elemző gondolatait. Adva van egy ember, aki elvégez egy egyetemet, és ott megtanul valamilyen tudományos elméletet, amelyet igaznak vél. Aztán tudós lesz, és egész életét ennek a gondolatnak a jegyében tölti. Mivel egész gondolkodása erre épül: érzéketlenné válik az új gondolatokkal szemben. Ezért az új eszmék győzelméhez a régi nézeteket vallóknak előbb ki kell halniuk. A vízimajom-elmélet azért forradalmi állítás, mert kézenfekvően meg tud magyarázni olyan dolgokat, amelyeket a szavanna-hipotézisnek nevezett másik evolúciós eredetelmélet nem. Miért jött le a majom a fáról, miért nőtt meg az agyunk, miért tanultunk meg beszélni, miért vagyunk szőrtelenek?
Mi az oka annak, hogy míg a majmok utálják a vizet, az ember rajong érte, ráadásul minden nagy kultúra víz mellett született…? Agyunk nagy része omega3-ból áll, és ez csak a halakból nyerhető. A tenger mellett élő népeknek viszont nincs omega3-és jódhiányuk sem. Mindez ellentmond annak, hogy mi a szavannához adaptálódtunk volna…
– A másik, szintén nagy vihart kiváltó gondolat az, hogy a magzat „gyári” alapbeállítása a nő, míg a férfi csak egy kísérleti példány, amelyről majd kiderül, beválik-e? Bibliai hasonlattal élve: a férfi mint női oldalborda?
– A nő a faj emlékezete, aki biztosítja a genetikai stabilitást. Viszont férfiból minden egyes nemzedékkel jobb prototípus kerül ki, ami be van dobva a mélyvízbe, hogy mennyire fog beválni. Ha nem válik be, önmagát kiszelektálja. Vagy azáltal, hogy nem szaporodik, vagy azáltal, hogy gyenge nőstényhez jut, és a közös utód is gyenge, beteges, szaporodásra képtelen lesz. Aki pedig sikeres lesz, az nyilván sokat fog szaporodni. Ebből a szemszögből már érdekesen alakul a férfi-nő viszony! A férfi állandóan elnyomja, korlátozza, rabságban tartja a nőt. Emögött az van, hogy ösztönösen érzi: a nő hatalmában van! Ezért megpróbálja a nőt elzárni, kisajátítani. De a nő még így is él a hatalmával: olyan, mint a börtönbe zárt varázsló, aki a falakon is áthatol. Például a nő (persze biológiai mechanizmusokon keresztül) úgy „dönthet”, hogy nem tetszik neki a párja, ezért meddő lesz. Evolúciós értelemben ezt úgy foghatjuk fel: a nő dönt arról, lesz-e gyerek, és ha igen, milyen nemű.
– Mitől függ a döntése?
– Az evolúció során pár évmillió alatt kiderült, hogy például ha kevés a táplálék a környezetben, akkor nem szerencsés fiút szülni, mert a fiú felneveléséhez mindig több táplálék kell. Az egyik nagyon fontos szűrő tehát a környezet eltartó képessége – illetve a férfi eltartó képessége is. Ma nagy viták folynak arról, hogy valóban a nő dönt-e vagy sem. De méhen belüli mérések azt igazolják, hogy a méhben (egyfajta biokémiai csata folyamán) dől el, hogy a nő milyen nemű gyereket akar, így például annak a spermának kedvez. Vannak olyan megfigyelések, hogy a megtermékenyülés ideje is befolyásolja a megtermékenyülést. Mondhatjuk: ha közvetlenül a peteérés előtti napokban történik a szeretkezés, akkor abból fiú lesz.
– De persze ez is azért van így, mert a női szervezet évmilliók során „így döntött”! Vannak kutatók, akik azt mondják: a gyakori szeretkezés esetén nagyobb a valószínűsége annak, hogy a peteérés előtti napokban is bekövetkezik a szeretkezés. Ez viszont arra utal, hogy a nő attól a férfitól hajlandó fiút szülni, akinek magas a tesztoszteronszintje – és domináns. Végeztek egy érdekes kísérletet: férfiakat tesztoszteronnal kezeltek, mire megnőtt a fiú utódok száma. Ez megerősíti azt a feltevést, hogy a nő biokémiailag elemzi a partnert, és ha úgy dönt, hogy a férfi domináns, akkor fiút szül, mert a párja segíteni tudja őt a fia felnevelésében. Az utód nemének megválasztásában az a szempont játszik szerepet, hogy mikor lesz nagyobb esélye az utódnak a sikerre.
Ha fiúhiány van, akkor lehet akár gyenge eltartóképességű is a környezet: még egy csenevész fiúnak is esélye lesz a sikerre! Ha viszont sok a fiú, akkor nem éri meg kockáztatni. Történhetnek érdekes dolgok is! Egy vizsgálat például kimutatta, hogy szép házaspároknak inkább lánya születik. A szépség örökletes – és egy igazán szép lány nagy valószínűséggel sikeresebben fog házasodni, mint egy férfi.
– Azt írja: a királyi családoknál a feleség kiválasztásával befolyásolható, hogy fiú utód szülessen. Könyvében Lady Diana példáját említi.
– Azt nem tudni, hogy Diana tudatos választás volt-e? Pusztán azt a gyanút fogalmaztam meg, hogy az angol királyi házban, ahol eddig túl sok nő volt trónon, erős az igény, hogy végre fiú legyen a trónörökös. Sokatmondó az is, hogy ez a házasság nem úgy született, hogy Károly herceg sétálgatott – és megpillantott egy nőt, akibe beleszeretett. Itt a tudatos tervezésnek nagy szerepe volt! Érintetlen legyen a menyasszony, nemesi származású meg egyebek. Akik egy picit értenek ehhez, tudják, hogy a magas, férfias nők valószínűbben szülnek fiút – és ebben az esetben ez be is jött. A korábbi évszázadokban politikai okokból hozták össze a királyi házastársakat, akiknél a fiú utódok aránya szintén kimagasló: másfélszer többen vannak, mint a lányok. Ennek az a magyarázata, hogy a bőség és jólét kedvez a fiúk születésének!
– Mi alapján választunk partnert?
– Amit mi szépségnek, vonzerőnek nevezünk – az tulajdonképpen a termékenység reklámja. Olykor hamis reklám, hiszen a mai világban rengeteg mesterséges „szépítő” eszköz áll rendelkezésre – a plasztikai műtéttől kezdve a testépítésig. Ha én nagy izmokat gyúrok magamnak: az arra utal, hogy magas a tesztoszteronszintem. A sok hamisítás miatt éppen az ellentétébe fordul a dolog, hiszen a manökenek, a szépségideálok terméketlenek, a hatalmas izmú testépítők pedig (éppen a mesterséges hormonkészítményeknek „köszönhetően”) impotensek. A partnerválasztást sok pici, észrevétlen hatás befolyásolja. Fontos például a szimmetria, mert tükrözi, hogy illetőnek jó génjei vannak, vagyis szervezete ellen tud állni a betegségeknek. Nők esetében fontos, hogy azzal a bizonyos homokóra alakkal rendelkezzenek (amelynél a derék-csípő arány 0,7). Ez elárulja, hogy az illetőnek, legyen sovány vagy túlsúlyos – nőies a zsírlerakódása, amit az ösztrogén nevű hormon okoz. Fontos a testmagasság is. Az átlagos testmagasságú nők sokkal sikeresebbek a „szülésben”, mint a magas nők. Hiszen a magasságot is a tesztoszteron nevű férfi hormon határozza meg, ezért a magas nőknél szoktak termékenységi problémák lenni. Viszont ők nagyobb valószínűséggel szülnek fiút!
– Mekkora az illat szerepe a választásban?
– Fontos az illat is, mert arról árulkodik, hogy milyen az illető immunrendszere. Az immunsajátosságok szerint mondhatjuk, hogy vannak emberek, akik összeillenek és vannak, akik nem. Vizsgálatok azt mutatják, hogy a nők olyan férfihoz vonzódnak, vagy mondjam inkább úgy: az a férfi a jó választás, akinek papaszaga van, nem mamaszaga. A rokonszelekciós elmélet szerint minden faj egyede a génrokonait támogatja. Ezért van az, hogy a gyerekeinkért bármire képesek vagyunk! Mindenkinek érdeke, hogy saját génjeit terjessze, ezért támogatjuk a génrokonainkat, akik a génjeinket hordozzák. Ha tehát a házastársunk génrokonunk, akkor az én utódom nem 50 %-ban kapja meg a génjeimet, hanem 52-55%-ba, hiszen a közöset is megkapja. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a házastársak génrokonok. A vérrokonság már degenerációhoz vezetne – van tehát egy optimális szintje a génrokonságnak, és az illat pont ebben segít. Ezért van az, hogy legyen csak olyan illata, mint a papának – ez biztosítja a rokonságot. Vizsgáltak egy amerikai népcsoportot, a hutteritákat, akik elutasítanak minden modern eszközt, így semmiféle dezodort nem használnak. Zárt közösségük köszönhetően rendkívül belterjesen házasodnak, viszont csak szerelmi házasságot kötnek. 400 házaspár közül csak elenyésző számban találtak olyan párt, akik illat szempontjából nem passzoltak: viszont náluk tényleg meddőségi problémák voltak.
– Hogyan fér bele az evolúcióba a szerelem?
– A szerelem evolúciós trükk! A szerelem, ahogy azt a költők is mondják: eszelős állapot. Az igazság az, hogy bárkibe beleszerethetünk: néha elég beszippantani egy illatot. Bizonyos hangulatok rendkívüli módon hatnak az emberekre. Abban a pillanatban, ahogy elkezdünk szerelmesek lenni, beindul egy személytelen folyamat – aminek viszont annyira személyes a jellege, hogy úgy éljük át, mintha ő, csakis Ő válthatná ki ezt belőlünk. Holott mindenkiben ugyanaz játszódik le.
– Talán a féltékenységnek is van valamiféle célja?
– A féltékenységnek az a célja a férfi részéről, hogy a nő garantáltan tőle essen teherbe. A nő részéről pedig a férfi eltartó-erejének a megőrzésére irányul. A két nem eltérő módon, másként féltékeny. A feleséget zavarja, ha a férje szeretőket tart. Mégis, ha a nagy átlagot nézzük, sokan el tudják fogadni – de csak ha a férj nem visz érzelmeket a kapcsolatokba. Hiszen amint kialakul a kötődés, akkor veszélybe kerülhet a férj eltartó szerepe: ami már veszélyezteti az utód felnevelését. Az is evolúciós fejlemény, hogy a nők inkább túllépnek azon, ha a párjuk lefeküdt valakivel, mint a férfiak: ők elsősorban abban motiváltak, hogy a férjet mint eltartót megtartsák. Ha vizsgáljuk például, hogy a házasság alatt hogyan alakul a nemi vágy, akkor azt tapasztaljuk: míg a férfiaknál folyamatosan fennmarad, a nőknél csökken.
Tulajdonképpen mikor a nő „letudta” a szaporodás programot, akkor csökken a nemi vágya – de megnő a gyengédség iránti igénye. A férfinál viszont fordítva: a szex iránti igény marad meg. Ráadásul a férfiaknak van még egy „beépített” tulajdonságuk: gyorsan megunják ugyanazt a nőt. Ami azt jelenti, hogy az állandó szintű szexuális igényt már nehezebben elégíti ki ugyanaz a társ.
– A férfi evolúciós érdeke az, hogy minél sikeresebben adja tovább génjeit, a nőé pedig az, hogy sikeres, domináns hímmel hozzon létre utódot. Aki nem mindig az élettárs…
– A jó génű, szimmetrikus, domináns férfiak megtanulják, hogy ők kelendők a nők körében: ezért nehezebben kötnek házasságot. Ha pedig házasságot kötnek, kevésbé hűségesek, hiszen mindig ki vannak téve kísértésnek. Ezért egy nő, aki jó és hűséges társat akar maga mellett tudni, nem ilyen társat választ. Viszont így lemond arról, hogy egy jó génű férfitól essen teherbe. Ez a dilemma mindenkinél ott van. Szokták munkaköri visszaélésnek nevezni, amikor egy titkárnő alkalmilag lefekszik a főnökével. Valójában itt is az evolúciós nyomást tapasztaljuk. Nyilván ez nem így jelenik meg egyik fél fejében sem. A főnökében inkább úgy, hogy kicsit a hatalmával visszaélve rá tudja venni a titkárnőt az aktusra. A titkárnő pedig előnyöket remélve esetleg belemegy a játékba. Igazság szerint az egész mozgatója: ha a főnök főnökké tudott válni, akkor biztosan van olyan génje, amit jó lenne az utódaimnak örökölni, mert akkor azok is domináns emberek lesznek.
– A nőké a jövő? Ön szerint a férfiaknak mindössze10 millió évük van hátra…
– Ez olyan, mint amikor a filmekben két összeláncolt rab megszökik, és az egyik jobbra, a másik balra akar menni, míg végül rájönnek, hogy csak együtt tudnak menni. Férfi és nő ilyen értelemben össze van láncolva. A nők hiába érzik biztonságban magukat, hogy nem fognak kihalni, viszont férfi nélkül szaporodni sem fognak tudni. Kénytelenek tehát szurkolni a férfinak!
Bernád Emese
