A somorjai református templom története

Éjjel a legszebb. Amikor a sötét körülöleli a fehérre meszelt épületet, s a falak szinte világítanak. A torony tetején a kakas figyelmeztet bennünket: Legyetek éberek! A templom a város közepén áll, mintegy mementóként emlékeztetve a múltra, egyben a jövőbe tekintve.

A Csallóköz egyik legrégebbi gótikus templomában jártunk, Somorján. A református gyülekezet temploma ez, de nem volt ez mindig így. Erről mesél interjúnkban György András református lelkész. (© Fotók: Dömötör Ede)

A fehérre festett templom kakassal a torony tetején

– A keresztyénség a Csallóközben nagyon sokáig egységes volt. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a 11. században épült templom egyszerre volt a keleti, azaz a bizánci rítusú, illetve a római rítusú nyugati keresztyénség otthona – avat be a templom történetébe György András lelkész. – Ez mélyen meghatározza a templomnak, illetve magának a településnek a történetét, és segít megérteni, hogy egy magyar–német ajkú, királyi birtokú városban, ahol hosszú évszázadokig lovagok, szerzetesek szolgáltak, hogyan vált egy templom reformátussá.

György András református lelkész

– Milyen lehetett akkor az élet Somorján?

– Somorjáról tudni kell, hogy a német és a magyar ajkú lakossága révén a középkortól kezdve nagyon intenzív kereskedelmi és ipari kapcsolatokat ápolt Németországgal. Ez gazdaságilag is jelentős érték, tudniillik a 16. század második felében Somorja egyike volt a történelmi Magyarország öt legnagyobb kereskedelmi forgalmat lebonyolító városának, vagyis nagyon gazdag volt. A templomot tizenhétszer átépítették, bővítették, díszítették, gazdagították. Rendszeresen megfordultak itt a Magyar Királyság uralkodói, illetve nagyon magas rangú egyházi és lovagi méltóságok. Így tudunk címszavakban közel kerülni ahhoz a korszakhoz, amit ma reformációnak hívunk. Somorján ugyanis a Felső-Csallóközre jellemző módon gyorsan megtörtént a reformáció tanainak befogadása.

A templom körül szolgálatot teljesítő szerzetesek német és magyar ajkúak voltak, akik addig a korig magától értetődően az előírt latin nyelven tartották az egyházi szertartást, viszont az intenzív németországi kapcsolatnak köszönhetően fokozatosan egyre több anyanyelvi – német és magyar – elemet emeltek be a misékbe.

– Kik lehettek ezek a szerzetesek?

– Valószínűleg a környékről származtak, és a tanítói rendek valamelyikéhez tartoztak. Nekik köszönhetően bontakozott ki a megújulásnak egy olyan korszaka, amikor felfedezték az emberek, hogy van számukra érthető Szentírás és istentiszteleti rítus. Ám ekkor még a város a felekezetek tekintetében egységes volt, nem volt elkülöníthető a református, a katolikus vagy az evangélikus gyülekezet. Aztán 1516-ban jelentős tűzvész pusztított a városban, több utcasor is leégett, köztük a templom is a tűz áldozatává vált. Ez volt a reformáció másik, egy egészen kézzelfogható közösséglélektani motivációja. Az emberek a templom leégésére egyértelmű jelként, mintegy isteni közbeavatkozásként tekinthettek. Hiszen ha elpusztul a régi, az teret ad valami újnak. Végül 1521-ben fejeződött be a mennyezet és a tetőzet felújítása. (Erről a templom falán egy ónémet megjegyzés is tanúskodik.)

Ónémet nyelvű megjegyzés a templom felújításáról (tűzvész)

– Közben már erőteljesen hatottak az emberekre a keresztyén megújulás jó szándékból generált hatásai. A 16. század első felében gyorsan végbement az egész város újjáalakulása, reformálódása. 1547-ben a templom északi oldalhajójában már magyar nyelvű református istentiszteletet tartottak, s mivel a templom volt az egyetlen nagy kapacitású szent hely a környéken, értelemszerűen a német ajkúak is ezt használták. A katolikus egyházi rítus szerinti felszerelést – az oltárképeket, ereklyéket, szobrokat – a szentélyben halmozták fel. Fehérre festették a templom belső falait. A szószék gazdagon faragott ábrázolását kicsiszolták, és a maguk puritán módján rendezték be a templomot. Felváltva használták németek, magyarok, és valószínűleg kétnyelvű szertartásokat is tartottak, hiszen a város is az volt.

A dátum arra utal, hogy 1521-ben fejeződött be a tűzvész utáni felújítás

– Mikor lett a templom végérvényesen református?

– Az a pillanat még jó pár évet váratott magára. Akkoriban, noha református templomként működött, továbbra is a király tulajdonában volt. A gyülekezet intenzív tárgyalásba kezdett az akkori uralkodóval a bécsi udvarban.

Felelősséget vállaltak a templomért, sőt kijelentették, hogy a szükséges javításokat sem kell a királyi kincstárnak fizetnie, hanem ők majd megoldják. Így a 16. század második felétől a katolikus rítus gyakorlatilag megszűnt Somorján és a hozzá tartozó kisebb-nagyobb településeken.

– Mikor 1592-ben vizitálni jött a városba a váci püspök, magával vitte Esztergomba a templomi értékeket, mert mindössze két katolikus hitvallású család maradt itt. Egy másik nagyon fontos fordulópont a templom, illetve a város és a gyülekezet életében a galántai zsinat volt, amelyen a nyugat-magyarországi református egyházak központjává tették Somorját. Ezzel püspöki székhellyé vált.

A főhajó késő gótikus stílusban épült „repülő-bordás” mennyezete szimbólumokkal

– Melyik volt a következő nagy fordulópont a templom történetében?

– Az ellenreformáció megnyilatkozásáig a templom csak református szerepet töltött be, tehát itt a református gyülekezet élte hétköznapjait. Mivel azonban a város a pozsonyi–esztergomi országút mentén helyezkedett el, az útvonalon közlekedő Pázmány Péter, Kolonics György hatására hamar megjelent a rekatolizációs folyamat. A bécsi udvar rákényszerítette a vidék akkori birtokosát, a Pálffy családot, hogy szüntesse meg a reformátusságot. Ezért kihirdették, hogy aki az anyanyelvén tart egyházi szertartást, az a főtérre állított akasztófán végzi. A templom ezt követően nagyjából 140 évig zárva volt. Mária Terézia idejében megjelent a városban a pálos rend, és megépítették a mai Nagyboldogasszony katolikus templomot, a vidék azonban protestáns maradt.

Érdekes, hogy a református gyülekezet a majorságokban élő nagyobb családoknak köszönhetően tovább élt. Éjszakai szertartásokat, temetéseket, keresztelőket, esküvőket és istentiszteleteket tartottak. A 17. században még egy deszkatemplomot is építettek, amelynek megtaláltuk a maradványait, de sajnos az elmúlt években ráépítettek egy lakóingatlant.

‒ Miként nyitotta meg újra a kapuit a református templom?

‒ II. Józsefnek köszönhetően szabad lett a vallásgyakorlás, és az itteni megmaradt református gyülekezetnek el kellett döntenie, hogy építenek-e egy új templomot, vagy használják a régit, ami 147 évig be volt zárva. Viszont ezt a bécsi udvartól kellett megvásárolniuk. 1781-82-ben kezdődtek el az erről szóló tárgyalások, s végül 1789-ben kötötték meg a szerződést, ami a mai napig megvan a teljes dokumentációval együtt. Részletekben fizették ki a templom árát, 2000 rajnai aranyforintot.

Szent István király ábrázolása III. Béla király és valószínűleg Szent Adalbert prágai püspök között

– Mennyit érhet ez mai pénznemmel kifejezve?

– Becsléseink szerint az összeg körülbelül 200 és 300 millió euró közé tehető. 1789-ben fizették ki az első részletet, és 1906-ban az utolsót. Tehát képzeljük el azt a gyülekezetet, amelyik biztos abban, hogy még a dédunokái, ükunokái is vállalni fogják azt a terhet, amit ők aláírtak. Ez úgy hívják, hogy hit. Egy nagyon erős Isten iránti bizalom és elkötelezettség. Ám a templom megvásárlásával még nem értünk a történet végére, a református gyülekezet ugyanis borzasztó állapotban vette át az épületet. Ki kellett festeni, a padok hiányoztak, a régi, fából épített egykori királyi karzaton azonban még volt egy orgona. Országos adakozásra volt szükség, hogy újra berendezzék a templomot. Itt érdemes megemlíteni a Bocskai, a Bethlen és a Rákóczi családot, melyek segítették és támogatták a templom felújítását, a gyülekezet működtetését.

Árpád-házi címerek

– Mikor kezdték feltárni a mészréteg alatt található freskókat?

– Az 1980-as évek elején indult a restaurálás Csukás Zsigmond nagytiszteletű úr kezdeményezésére, ez a 90-es években fejeződött be. Sajnos a munkájuk sok szempontból kifogásolható volt, többnyire egyetemisták kapargatták a falakat. Mi a 2010-es években kezdtünk hozzá a rekonstrukcióhoz. Akkor derült ki, hogy a templom falának minden négyzetcentimétere színes. Van olyan falfelület, ahol négy-öt egymáson lévő festékréteg van. Pontosan ez adja a templomnak azt a rendkívüli jelentőségét festészeti és építészeti szempontból, amit a protestáns vagy a református biblikus hagyomány alapján mi nem tartunk hitéletünkben számottevőnek, ám mégis érték. Ha valaki egy picit elmélyed a freskók rendszerében, különösen a szentélyében, csodálatos dolgokra bukkan. A keleti és a nyugati egyház találkozásának központjában Jézus Krisztus látható az evangélisták környezetében, hiszen Ő egyesíti a kereszténységet. Ezt jeleníti meg a templomunk, és ez az, amit a gyülekezetnek komolyan kell vennie, mert ez a történelmi örökségünk.

A szentély feletti freskók

– A jövő nemzetségének mit adhat ez a templom?

– Amit az eddigieknek. A templom igazi és örök értékeket hordozó mementóként a város központjában akkor is állni fog, amikor a körülötte lévő panellakások és bevásárlóközpontok már nem. Ez az épület magában hordozza az egymásra épülő nemzedékek hitét, imádságát, sóhajtását, könyörgését, könnyeit, izzadságát és verejtékét. Néha dohos, és szúrja az orrunkat, néha pedig olyan, mintha imádkozók sokasága közé lépnénk. Én az embereket látom benne. Az itt élt és itt élő emberek lelkületét. A templom nem adhat hitet, sem gyülekezetet, közösséget vagy imádságot. A templomon keresztül egyet kaphatunk: az Isten országának az előszobaélményét. Ezt hordozza a templom ma is.

Panorámakép a szentélyről.