„A fiúk nem sírnak, a fiúknak erősnek kell lenniük” ‒ ilyen és ehhez hasonló intelmek kereszttüzében nőnek fel a férfiak. Ez azonban érzelmi zárkózottsághoz vezet, amely a megfelelő kommunikáció hiányában, kapcsolati problémákban és generációs traumák továbbörökítésében nyilvánul meg. Az érzelmi érettséget azonban lehet fejleszteni. Tehát a férfiak sebeit gyógyítani lehet.
Valóban nehezebb manapság a férfiak élete, mint nagyapáink idejében? Mi a legfontosabb, amit meg kellene tanulnunk a kapcsolatok természetéről? Létezik szerelem első látásra? Michal Bartoš életvezetési szakértő, terapeuta és önfejlesztéssel foglalkozó író segít betekinteni a férfiak fejébe és szívébe.
‒ Milyen tanácsot adna a nőknek, hogyan viselkedjenek a párkapcsolatban?
‒ Véleményem szerint az általános tanácsoknak nincs sok értelmük, mert minden ember más. Az én tapasztalatom az, hogy a férfiakra leginkább az elismerés van hatással. Nem a hízelgés, hanem a valódi elismerés. Például az, hogy a férfi ki tud állni valami mellett, vagy jól old meg egy nehéz helyzetet. Nem állítom, hogy ez mindenkinek tetszik, de tudom, hogy a férfiaknak jólesik, ha egy kapcsolatban többek között az elismerést is megkapják. Mert ez bizonyítéka annak, hogy a nő elfogadja a férfit.
‒ És miben kellene megváltozniuk a férfiaknak a nőkkel szemben?
‒ Azt ajánlanám a férfiaknak, hogy igazán figyeljenek oda a nőre, érezzenek együtt vele. Érdekelje őket, ki él velük, milyen a személyisége és mit mond. Egy idő után a férfiak sajnos hajlamosak megállni a kapcsolatban, emiatt a nők eltávolodnak. Ez az a pillanat, amikor a párok terapeutához fordulnak. A feleség úgy érzi, hogy a férje nem figyel rá, észre sem veszi. Pedig az egymás iránti mély érdeklődés az, ami erősíti a kapcsolatot és az intimitást.
‒ Hogyan értelmezzük azt a tanácsot, hogy a nők nyíltan és egyenesen mondják ki, mit gondolnak vagy akarnak? Mert a férfiak általában nem értik a célzásokat…
‒ Igen, a legjobb az, ha a nő szavakba foglalja, érthetően elmondja, mit szeretne. Ám sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy a férfi támadásnak veszi, ha a nő nyíltan beszél. Csak azon gondolkodik, mivel védekezzen. Ez összefügghet a gyerekkori sérelmekkel. Az a férfi, aki az édesanyjától kapott érzelmi sebeket hordozza magában, nehezen tudja érzelmileg támogatni a feleségét. S ha ehhez még hozzávesszük az apját, aki arra tanította, hogy a fiúk nem sírnak, akkor az ilyen férfi kikapcsolja az érzelmeit.
Nagyon gyakran azt hiszi, az ő feladata az, hogy pénzt hozzon a házhoz, gondoskodjon az anyagi dolgokról. És amikor a felesége érzelmeket vár el tőle, vagy arra panaszkodik, hogy valami hiányzik neki, akkor a férfi nem érti, mit akar még tőle. A nő kívánságait támadásnak érzi. A nőnek pedig gyakran az a benyomása, hogy nem egy felnőtt férfi, hanem egy nagyra nőtt gyerek áll előtte, akinek nincs meg az érzelmi érettsége.
‒ Egyetért azzal az állítással, hogy a mai férfiaknak nehezebb dolguk van, mint a régieknek, mert nehezebben találják meg a helyüket, valódi szerepüket az életben?
‒ Nehéz megmondani, hogy nehezebb-e a mai férfiaknak. Az viszont igaz, hogy egész más kihívásokkal állunk szemben. Régen a férfiak szerepe pontosabban meg volt határozva, ugyanakkor nagyobb volt az elvárás is azzal szemben, hogy eltartsák a családot. Ma más a helyzet. Igaz, vannak olyan férfiak, akik még mindig azt gondolják, hogy elég pénzt keresniük, és cserébe jár nekik a kiszolgálás. Nem bírják megérteni, hogy el kell szakadniuk a régi modellektől. Ma a nők is munkába járnak, saját karrierre törekszenek. Tehát otthon jobban össze kell hangolni a tennivalókat.
‒ Vagyis a férfi is vegye ki a részét a házimunkából?
‒ Pontosan! Manapság nem egyedül a nő a családi élet karmestere, hiszen ő is dolgozik. Talán az ő feladata lenne minden, amikor hazajön, a gyerekeket is beleértve? A férfi szintén ott lakik, és a gyerekek az ő gyerekei is, nem igaz? Ez azt jelenti, hogy a férfinak is aktívan részt kell vennie a háztartási munkákban. Nem csak asszisztálnia kellene az asszonynak, tehát nem csak azt megcsinálni, amit a feleség mond neki. Fontos lenne, hogy a férfi megértse, az otthoni munka ugyanolyan természetes, mint a munkahelyen végzett munka. A szemléletnek kell megváltoznia. Az otthon olyan hely, amelyet aktívan formál ő is.
‒ A hangsúly tehát azon van, hogy a férfi ne csak segítsen elvégezni a házimunkákat, hanem tevőlegesen vegyen részt a háztartás vezetésében?
‒ Igen, pontosan. Amikor a férfi hazamegy, a családnak is vannak elvárásai, és neki részt kell vennie azok teljesítésében. Ez annyit jelent, hogy nem telepedhet le a számítógépéhez, nem ülhet le a fotelba nyomkodni a telefonját, hanem osztoznia kell a tennivalókban. Ugyanez vonatkozik a szabadidő eltöltésére is. Gyakran látom, hogy a nők idegesek amiatt, hogy nemcsak a házimunkákat kell elvégezniük, hanem meg kell szervezniük a kirándulásokat, a nyári-téli szabadságot, a családi összejöveteleket és így tovább. Tehát a lényeg az, hogy a férfi legyen a család aktív tagja.
‒ Csakhogy a legtöbb férfinak nem fűlik a foga ezekhez a munkákhoz…
‒ Igen, valószínűleg azért, mert a muszáj érzése fűződik hozzájuk. El kell végeznem, meg kell szerveznem. Mindenhol ott van az a kell. Ezt a szót senki nem szereti. Ha azonban a férfi el tudja fogadni a kötelességeket, büszke lesz magára. Ma már nagyon sok pár előre megbeszéli a munkamegosztást. Megegyeznek például, hogy a jól kereső férj szolgáltatja az anyagi fedezetet, és az asszony megteremti hozzá otthon a hátteret. Ez tudatos választás, és ezzel megelőzik a konfliktusokat. Hiszen az a lényeg, hogy mind a ketten elégedettek legyenek.
‒ A férfiak életében nagyon fontos az apaszerep. Ezt is teljesíteni kell.
‒ Igen, s mivel a gyerekek első két-három évében az anya játssza a főszerepet, a férfiaknak nagyobb részt kell vállalniuk a többi munkából ebben az időszakban. Ez nemcsak a pénzkeresésre, hanem a háztartás nyugalmára is vonatkozik, vagyis nem várhatják el a feleségtől a teljes kiszolgálást. Ezzel a problémával gyakran találkozom.
A férfiak úgy gondolják, hogy a gyerek ellátása nem akkora gond, hogy amiatt ne legyen megfőzve a vacsora vagy kitakarítva a lakás. „Hát mit csináltál egész nap?” Ebben a percben a férfi is gyerekké válik, méghozzá nyűgös gyerekké. De próbálná csak meg, milyen egész nap ellátni egy egyéves gyereket, aki éppen most tanul járni!
‒ Mennyire fontos az apa szerepe a lányok nevelésében?
‒ Akinek lánya van, nagyon fontos, hogy mellette álljon. A legkisebb kortól kezdődően mindig meg kell hallgatnia, ki kell éreznie, mire van szüksége és mit szeretne. A közelében kell lennie. Ez rendkívül fontos, mert így alakul ki az apa-lánya közti érzelmi kapcsolat. A lány ennek segítségével találja majd meg azt a férfit, aki felér az apjával. Tulajdonképpen ez az, amire a nők vágynak: hogy a férfit igazán érdekelje, figyeljen rá, érdeklődjön iránta. A lányok a szülők partnerkapcsolatát viszik tovább.
‒ És mit jelent az apa a fiúk számára?
‒ Az apának kell megmutatnia, hogyan éli meg a férfiasságát. A legrosszabb tapasztalatom az, amikor az apa figyelme mindössze abban nyilvánul meg, hogy valamilyen tevékenységre kényszeríti a fiát: legyen élsportoló vagy osztályelső. De a kényszerítés mögött nincs igazi érdeklődés a gyerek iránt. Az apa csak azzal törődik, hogy a fia jó eredményeket érjen el a sportban vagy az iskolában. Gyakran a szülő önigazolása van ennek háttérben. A gyerek eközben csak azért akar eredményes lenni, mert azt éreztetik vele, a siker által lehet csak boldog. Ez azonban nem mindig van így az életben.
‒ Térjünk vissza a partnerek közötti kapcsolathoz. Közel minden második házasság válással végződik. Ennek oka az, hogy a párok nem akarnak dolgozni a kapcsolaton, és nem vesztegetik az időt olyasmire, ahol nem érzik jól magukat?
‒ Gyakran találkozom olyan párokkal, akiknek közös kötöttségeik vannak – gyerekek, banki hitelek –, és emiatt még akkor is együtt maradnak, amikor már mérgező a házasságuk. Statisztikailag talán több a válás, mint régebben, de ez nem bizonyítja azt, hogy rosszabbak a kapcsolatok. Sőt, inkább úgy vélem, hogy korábban csak azért maradtak együtt az emberek, mert ezt szokták meg az elődök mintája szerint. Ma már nem így van. Az emberek kapcsolatban akarnak élni, de jó kapcsolatban. Ha észreveszik, hogy rosszul működik a házasság, a legtöbb pár javítani akar rajta. És csak ezután következik, hogy ha nem megy, akkor elválnak.
‒ Sok szingli él körülöttünk, akiknek gondot jelent a pár megtalálása. Gyakran felteszem magamban a kérdést, hogy hol lehet a hiba.
‒ Nekem is sok nő panaszkodik, hogy egyszerűen nincsenek férfiak. Ugyanakkor sok olyan férfival találkozom, akik vágynak a mélyebb kapcsolatra. Ez is sokszor összefügg a gyerekkorral. Ha a szülők szigorúak, távolságtartóak és igényesek, akkor a gyermek megtanulja, hogy a szerelmet ki kell érdemelni. Kialakul benne egy fal, amellyel védekezik az elutasítás ellen. Gyerekkorban ez hatékony túlélési stratégia lehet, de felnőttként már akadályokba ütközik miatta.
Egy ilyen nő számára például azok az érdekes férfiak, akik elérhetetlenek és távolságtartóak. Néhány ilyen negatív élmény után pedig úgy érzi, hogy nem létezik számára működő kapcsolat. Viszont ha már van elég tapasztalatunk, és megváltoztatjuk a gondolkodásunkat, akkor találkozunk olyan emberekkel, akik közel tudnak kerülni hozzánk.
‒ Létezik szerelem első látásra?
‒ Biztos létezik. Valami az első pillanatban fölkelti a figyelmünket a másikon. Hirtelen valami érdekeset látunk meg benne, ami kapcsolódik hozzánk, amit vonzónak találunk. Persze sehol sincs megírva, hogy ebből egy egész életre szóló szerelem lehet, de életünk egy bizonyos szakaszában gazdagító és magával ragadó érzés lehet.
‒ Gyakran ír az önértékelésről. Pontosan mit kell értenünk önértékelésen?
‒ Az önértékelés az ember minősítése önmagáról. Megmutatja, mennyire szeretjük magunkat, és mennyire vagyunk megelégedve önmagunkkal. Ez életünk minden területére kihathat: a kapcsolatainkra és a tevékenységeinkre is. Ha nem vagyunk tisztában saját értékünkkel, a környezetünk véleménye alapján bizonyosodunk meg róla, ami azonban gyakran frusztrációhoz és ürességhez vezet. Ez is visszavezethető a gyerekkorra. Ha a szülők nem építettek fel a gyermekben szilárd önértékelést, akkor a felnőtté válás folyamán önmagára kell támaszkodnia, meg kell változtatnia a viselkedési mintáit, ki kell alakítania önmaga elfogadását. Ennek alapján kell megszabnia a határokat a környezetével szemben.
