Minden az óvodában kezdődik – amikor megígérjük, hogy barátok maradunk, amíg csak élünk. De mi van, ha az évek folyamán eltávolodunk egymástól? Kinek van helye az életünkben és kinek nincs? És egyáltalán: hogyan legyünk jó barátok?
Azt szoktuk mondani, hogy barátaink a második családunk, amelyet magunknak választunk. Mégis van úgy, hogy az évek során elidegenedünk egymástól. Nem azért, mintha már nem szeretnénk egymást, hanem egyszerűen máshová sodor minket az élet. Elköltözünk, más városban találunk munkát, megváltozik a családi helyzetünk vagy az értékrendünk. S mielőtt észrevennénk, már nem váltunk üzeneteket, hónapokig nem beszélünk egymással, s egyszeriben eluralkodik köztünk a csend.
A barát elvesztése ugyanolyan fájdalmas, mint a szakítás. Mert a barátunk a lelkünk része. Néha az is megtörténik, hogy egy barát csendes eltűnését csak utólag vesszük észre. Nemrég azt olvastam, hogy a lélek hat változatával találkozunk életünk során. Az első az, amelyik emlékeztet bennünket valamire: például egy házi feladatra vagy olyan értékre, amelyet mára elfelejtettünk. A második lélek a fejlődésünket segíti: előrevisz, inspirál, segít kilépni a komfortzónánkból.
A harmadik velünk marad: mellettünk áll, amikor a legnagyobb szükségünk van rá. A negyedik lélek felnyitja a szemünket, hogy megértsünk valami alapvető dolgot magunkról vagy az életről. Az ötödik lélek a csendes támasz: jelenléte biztonságérzetet ad. A hatodik csoportba azok tartoznak, akiket elengedünk: bár fáj, ha nincsenek, de ez a fájdalom megtanít arra, hogy elfogadjuk a változást, és tovább tudjunk haladni. Úgy érzem, nincs ennél jobb meghatározás. A barátaink, a kapcsolataink nem örök életre szólnak. Meg van szabva, meddig tartanak, és – bár olykor fáj – az egyetlen, amit tehetünk ezzel kapcsolatban, ha elfogadjuk.
Életre-halálra
Laura barátnőm mesélte, hogy volt egy barátnője a gimiben, Noémi, akivel elválaszthatatlan párost alkottak. De minden közös dolguk az iskolával – a házi feladatokkal, a tervekkel, a feleletekkel – függött össze. Laura az iskola befejezése után soha nem kezdeményezett semmit, csak a párjának, később a házasságának és a családjának élt. A közös tervek lassan a semmibe vesztek. Később fokozatosan kiderült, hogy a közös múlton kívül nem köti össze őket semmi. A találkozások egyre ritkultak, és Laura számára, aki sok mindennel foglalkozott, és igen aktív életet élt, már nem volt prioritás. Végül a barátság csendben kimúlt. A pontot az tette a barátság végére, amikor Laura úgy döntött, nem hívja meg Noémit a negyvenesére. Egyenesen megmondta neki, hogy már nem tartja közeli barátnőjének. „Kellemetlen volt, ugyanakkor felszabadító – mesélte. – Úgy gondolom, normális, hogy egyes barátságok nem élik túl a múló évtizedeket.” Laura példája mutatja, hogy az egykor öröknek hitt barátság nem mindig tart örökké.
Néha más-más módon alakul az emberek élete, és a közös élmények emlékké válnak. Csak a tudás marad meg, amelyet belőlük nyertünk. A barátságnak, akárcsak az életnek, megvan a maga ideje és ritmusa, s ha ezt felismerjük és elfogadjuk, akkor megkönnyebbülünk.
Rózsaszín szemüveg
Én is átéltem azt, amikor egy barátság fájdalmas véget ér, még akkor is, ha mindent elkövettünk a megmentéséért. Zsani barátnőm révén ismerkedtem meg Vivivel. Együtt töltöttük a hétvégeket, kirándultunk, nevettünk – olyanok voltunk, mint egy kis család. Amikor Zsani külföldre költözött, ketten maradtunk: Vivi meg én. Érdekes módon ez még közelebb hozott bennünket egymáshoz. Mindent beleadtam ebbe a barátságba – mellette álltam, amikor szüksége volt rám, akár az éjszaka közepén is. Idővel azonban észrevettem, hogy leszól a közös barátaink előtt. Eleinte humorral fogadtam ezt, hanem amikor a társaságból összetűzésbe került az egyik lánnyal, és azt akarta, hogy ezért én se álljak vele szóba, rájöttem, milyen ember valójában. Amikor nem engedtem magam manipulálni, Vivi azzal fenyegetett, hogy ha nem őt választom, akkor vége a barátságunknak.
Akkor döbbentem rá, hogy Vivit éveken keresztül rózsaszín szemüvegen keresztül láttam. Aztán úgy határoztam, hogy hét év után kilépek ebből a barátságból. Az egykori szép élmények ellenére úgy éreztem, nincs helye ilyen embernek az életemben.
Elengedni, ami fáj
Laurával az élményeink azt mutatják, hogy a barátság nem magától értetődően jön az életünkbe. Minden egyes személyt mérlegre kell tenni, és azokat a barátságokat kell megtartani, amelyek tartalmasak. Nem a mennyiség fontos, hanem a minőség. A barátság talán erről szól. Nem arról, hogy valakit mindenáron meg kell tartani. Hanem arról, hogy a kellő időben neki ajándékozzuk magunkat. S azután hálásan belenyugodni, hogy néha egyes fejezetek véget érnek.
A barátság elvesztése megtanít bennünket egy fontos dologra önmagunkról is – arra, hogy kit válasszunk örök barátnak. Néha az a legjobb, amivel megajándékozhatjuk magunkat, ha bátran elengedjük azt, aki teher számunkra, s ajtókat nyitunk új barátságok, új élmények felé. Ezért felejtsük el a gyermeki fogadalmakat arról, hogy mindig együtt leszünk, és majd a gyerekeink is barátok lesznek. Egyes utak egyszerűen elválnak egymástól, és ez így van jól.
Hogyan legyek jó barátnő?
- Hallgasd meg a másikat. Néha elég csak hallgatni. Nem kell tanácsot adni. A valódi figyelem érezteti a baráttal, hogy időt szánsz rá, teret adsz neki, hogy elmondja, ami bántja – anélkül, hogy ítélkeznél vagy félbeszakítanád.
- Legyél mellette akkor is, ha ez nehéz. A bajban ismered meg a barátot. A jelenlét, az „itt vagyok veled” többet jelent mindennél. Még jobb, ha konkrét segítséget is fel tudsz ajánlani: elhívod sétálni, veszel mozijegyet vagy főzöl neki.
- Ne kicsinyeld le a problémáját. A humor jó dolog, de soha ne legyen sértő. A tréfa lehet szórakoztató, de soha ne legyen megalázó vagy lekicsinylő.
- Örülj együtt vele. Örülj a barátod sikerének akkor is, ha épp akkor nem vagy jó passzban. Az igazi barát szépen, mosollyal is tud „irigykedni”, anélkül, hogy bántaná a másikat.
- Tartsd tiszteletben a határait. Nem az az igazi barátság, ha mindennap együtt vagytok, hanem az, ha tudod, hogy mindig számíthatsz a másikra.
- Tudj adni és elfogadni. Egy kapcsolatban mindig legyen egyensúly – az igazi barátság kétoldalú és kölcsönös.
