Ahogy az évek előrehaladtával változunk, úgy a kapcsolataink intenzitása is dinamikában van: a barátságaink hol megerősödnek, hol elgyengülnek, hol pedig végleg megszakadnak.
Életünk bizonyos szempontból olyan, mint egy átjáróház. Barátok jönnek-mennek, adják egymásnak a kilincset. Ha szerencsénk van, egy-két barátság megmarad, kiállja az idő próbáját.
Kezdjük felfogni a régi igazság erejét: csak úgy élhetünk kiegyensúlyozott életet, ha egységben élünk a környezetünkkel. Az elmagányosodott, magára maradt ember vajon mihez is nyúlhatna leghamarább, mint legősibb jó barátjához, a kutyához?
Nyugaton ma már természetes, hogy a jobb helyzetben levők önkéntes munkával segítik a hátrányos helyzetben élőket vagy a fogyatékosokat. Szerencsére már nálunk is vannak önkéntesek, akik tudják, micsoda örömet adhat az érzés: adni tudok.
