Az ajándékozás a kommunikáció egyik formája.
Ha egy nő a kedvesének súlyzót, fitneszbérletet vesz, akkor azt sugallhatja: „Nézz már ki jobban, férfiasabban!” Ha pedig mindkettőjüket befizeti valahová egy hétvégére, akkor talán azt szeretné jelezni, hogy az utóbbi időben nem volt elég idejük egymásra. A személyes ajándékok szimbolizálják azt is, hogy a másiknak milyen szerepét szeretnénk erősíteni: a férfiasságát, a nőiességét, a stabilitását...
Fordított advent
Manapság év végén nincs idő lelassulni. Hajdan a paraszti világban az év vége – a mezőgazdasági munkák befejezése utáni időszak – a töltekezés ideje volt. A karácsony előtti hetekben a hosszú, álmosító délutánokon és estéken volt idő ünneplőbe öltöztetni a lelket. Manapság az év vége az őrjítő hajsza ideje: ilyenkor vannak az év végi zárások, mindenki mindent be akar fejezni, esetleg el akar indítani. Nincs idő várakozni. Manapság inkább a karácsonnyal kezdődik a lassulás, hisz január tizedikéig sokan pihennek, szabadságot vesznek ki.
Le akar tudni...
A kihűlt kapcsolatokban a felek gyakran túlontúl értékes ajándékot választanak, mögé bújnak, abban a reményben: ha nekik nem is, a drága holminak bizonyosan örül majd a másik.
A másik viszont nem az esetlen igyekezetet veszi észre, hanem dühbe gurul: „Le akart tudni, meg akart vásárolni!”
Mit ajándékoz a gyerek?
A gyerekek megszokták, hogy ha a szüleik meg akarják őket lepni, akkor értékes ajándékot vásárolnak nekik. Ezért vannak zavarban, mikor ők maguk akarnak a felnőtteknek örömöt szerezni. Vásárolni nem tudnak (Miből?), és a nagyobbacska gyerekek már gyanakodnak: hátha azok a rajzok, amelyeket karácsonykor a szüleik kezébe nyomnak, nem váltanak ki őszinte lelkesedést. Ez a félelem (Vajon elég vagyok-e?) már elég korán megérinti a gyermeki lelket.
Adom az ajándékban magamat?
A pszichológusok az egymással kutya-macska viszonyban élő házastársaknak néha azt a házi feladatot adják, hogy szerezzenek örömöt egymásnak. A kínos feszengés sokat elárul arról, tudják-e a párok, mit szeret(ne) a másik. És arról is, akarnak-e egyáltalán valami jót neki. Ilyenkor saját bizonytalanságérzésük is kiül az arcukra: vajon elég-e a másiknak, amit én adni tudok, elég vagyok-e neki? Mert végső soron minden ajándék célja ez: adom benne magamat, és meglátom, örülnek-e nekem.
Szeretetkényszer
A család karácsonykor három napon keresztül együtt van. Ilyenkor illik örülni, kötelezően szeretni egymást. Ám ez a szeretetkényszer épp az öröm bonyolult természete miatt fordul a maga ellentétébe. Létezik egy formai ragaszkodás a hagyományokhoz, amit a fiatalok sokszor kárhoztatnak (miért kell eljátszani, hogy örülünk az utálatos nagynéni ronda zoknijának, miért kell mindig mákos kalácsot enni stb.). Ilyenkor minden csak a látszat körül forog, mondják. Igazuk van – és még sincs igazuk. Mert a formai ragaszkodás is fontos, hiszen ha a forma fönnmarad, előbb-utóbb ismét megtelik tartalommal. Még ha az emberek nem is tudják mindig, mi az ünnep valódi értelme, a maguk módján akkor is emlékeznek.
Vannak „alvó” időszakok, amikor materializálódik a világ, és az adott ünnep látszólag csak a vacsorát és az ajándékokat jelenti, ám ha tartjuk az időpontokat, van esély arra, hogy visszatér az eredeti cél és tartalom. Ezért kell ünnepelnünk, és erre kell megtanítani a gyerekeket is. Arra, hogy emlékezzenek.
Tervezés
Az ünnepeket folyamatosan egymás társaságában kell töltenünk. Ez szokatlan, mert nincsenek kialakult mintáink arra, hogy mit is kezdjünk egymással. Segíthetünk ezen, ha előre eltervezzük a napjainkat, és nem hagyatkozunk arra, hogy milyen nagyszerű, hogy végre együtt a család… Annak sosincs jó vége.
