Ahhoz, hogy jól érezzük-e magunkat egy lakásban, a fabútorokon, a színeken és az apró részleteken múlik. Legalábbis ezt a következtetést szűrhetjük le a képeinken szereplő lak alapján, amelybe mindenki szívesen beköltözne.
Az egykori galériában kialakított otthon tulajdonosa egy holland tervezőnő, aki Madridban él festő és grafikus férjével. Bútoraik kicsit úgy néznek ki, mintha a tenger vize érte volna őket, vagy mintha egy lebontásra ítélt kastélyból mentették volna ki azokat az utolsó pillanatban, még a 19. században. Pedig sok minden, ami réginek hat, új, vagyis pontosabban: régi részekből összerakott. Ez a tipikus Anouk-de-Gruyter-dizájn. (A tervezőnőnek Madrid központjában van üzlete, Cucamona néven.)
A kandalló párkányán, a tükör fölött a férj, Antonio Munos négyzet alakú faportréjai sorakoznak, a nappali egyik robusztus faasztalán egy régi francia mozaikváza áll, és egy hal alsó állkapcsa.
A saját tervezésű bútorok mellett klasszikus bútorok is megjelennek, meleg színekben, francia retró darabok az ’50-es évekből, pár régiség (például egy provence-i tálalószekrény) és sok párna.
A falakat a férj grafikái díszítik. Különféle anyagok és felületek keverednek.
A színek közül a fehér és a türkisz a meghatározó, ezekhez jön még a narancspiros, a tenger zöldje, a lila és a föld színei – egy színkoncepció, amely a különböző részleteket optikailag összeköti. Az eredmény: egy természetes, érzéki stílus, amely modern és laza is egyben.
A teret felmelegítik a piros és a zöld árnyalataival harmonizáló természetes színek.
Tulajdonképpen egyik bútor sem illik a másikhoz, mégis harmonikusnak tűnik az egész. A három alapszín – fehér, türkisz, narancspiros –, valamint a föld színeinek helyes arányán múlik az egész. És azon, hogy a fa, a vas és a vastag lenanyag újra és újra megjelenik.
A konyha összecsukható vasszékei egykor állítólag Napóleont szolgálták a csatamezőn. Ilyesmit is lehet találni a francia bolhapiacokon.
Kreatív mix: íróasztal Belgiumból, állólámpa az ’50-es évekből, képek a festő-grafikus férjtől.
