Tisztelt Szerkesztőség! Annyira kellemetlen az, ami velem történik, annyira bánt, hogy úgy döntöttem, tollat ragadok, és megírom én is a történetemet.
33 éves vagyok, két gyermek édesanyja, és a szüleim házában élek. Nem volt ez mindig így – szép családi házban éltem a férjemmel boldogan és naivan, amíg két évvel ezelőtt elhagyott egy másik nőért. Eddig szokványos a történet.
Csakhogy én ebben a helyzetben nem úgy viselkedem, ahogy a falu szerint illenék: nem hagytam el magam, nem gyötrődöm, nem haragszom, nem siratom azt, amin már nem lehet változtatni. És legfőképpen nem gyűlöltem meg a férfiakat.
Szeretnék arról olvasni lapjukban, miért van az, hogy a nők szexuális életét másképp nézik az emberek, mint egy férfiét. Én egy normális, felnőtt nőnek érzem magam, aki évek hosszú során át rendszeres nemi életet élt – aztán hirtelen egyedül lett. Miért gondolják azt a körülöttem élők, hogy nekem nincs szükségem egy férfi ölelésére?
A két év alatt természetesen találtam partnert magamnak. Nem akarok tőle semmit, nem akarok vele „járni”, összeköltözni – már csak a gyerekek miatt se, akiket nem akarok ezzel még jobban összezavarni.
Én még nem vagyok kész egy új, bensőséges kapcsolatra. A szexre azonban szükségem van. A partneremet kedvelem, szeretek vele beszélgetni, szeretem a közelségét. De ennyi. Egész egyszerűen, szerintem rendkívül diszkréten, van egy szeretőm. És nem hiszem, hogy ettől „rossz nő” vagyok, mint ahogy azt a faluban mondják. A párom évek óta ugyanaz, nem váltogatom a szeretőimet, mint más az alsóneműjét. Megbeszéltük ezt a kérdést kettőnk között, és ez így mindkettőnknek megfelel. Ezért én azt hiszem, ez egy korrekt kapcsolatnak nevezhető. Nem rombolom senki házasságát, családi életét. Miért fáj ez másoknak?
A szüleim megértenek, felvilágosult, normális emberek. Annál több bajom van a falu szájával: a szomszédokkal – akik árgus szemmel figyelik, mi történik péntek este nálunk – és az állítólagos barátnőimmel. Gyakran hallom vissza, hogy én olyan nő vagyok, akinek csak „az” kell, és hogy nem vagyok jobb egy k-nál. Én értetlenül állok az egész fölött: engem csaltak meg, engem hagytak el, a rossz mégis én vagyok. És csak azért, mert merem vállalni, hogy nem fából faragtak, hanem hús-vér asszony vagyok.
Üdvözlettel: egy igazi nő
Kedves Olvasóink! Továbbra is várjuk leveleiket! Amennyiben szeretnék velünk és olvasóinkkal megosztani örömüket, bánatukat, problémáikat, szívesen állunk az önök rendelkezésére: akár névtelenül vagy álnéven is írhatnak. Kérjük, az ímél tárgya ,,LEVÉLTITOK'' legyen!
Ímélcímünk: office [at] ujno.sk
