Marcell Claudia: mit tehet egy lány a szerelemért?

Szerelmünk lapjai valamikor egy kapcsos füzetben várakoztak, hogy teleíródjanak – most a telefonunk memóriája várja a szerelmes képeket. Vár, vár, de nem jön a lovag. Mit tehet a lány, aki nem csupán okos, de szép is, mégsem találja meg a szerelem?

Erről mesél Marcell Claudia (25, Dunaszerdahely), divatanyagaink visszatérő modellje, aki őszinte igyekezettel keresi a választ a kérdésre, hogy miért olyan nehézkes ma a párkeresés. Az egyik legfurcsább mondat, amit a mesékben olvasunk, a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”. Sajnos, az életben ez nemigen válik be, mert igencsak kevés ember van a világon, aki megtalálja élete „egyetlen és örök szerelmét”, s azontúl fürdik a boldogságban. A jó házasságért bizony dolgozni kell, a konfliktusokkal pedig szembenézni. (Fotók: Dömötör Ede)

Ámde ma már az ismerkedéssel is gondok vannak, mert az sem egyszerű: kint sem, a valóságszagú életben, de online sem. Bizony nem egy könnyű téma ez. Riportalanyunk, Claudia alkalmanként modellkedik, mert kiválóak az adottságai, szép a szeme, sudár és mégis nőies az alakja. Budapesten végezte el a mesterképzést HR-tanácsadásból, s ma egy multicégnél dolgozik. Claudia okos, mint a nap és szép, mint a festett kép – szó szerint, mert bájos kisugárzásának köszönhetően sikeres TikTok-csatornát épített ki, egyéni vállalkozóként közösségi médiás tartalomgyártó. Vagyis adottságai okán az ideális nő megtestesítője. Akkor mégis mi a baj?

– 25 éves vagyok, s még nem volt hosszan tartó párkapcsolatom – kezdi Claudia. – Amúgy egyszerű az én történetem. Gimnazista koromban rengeteg visszautasítást kaptam a fiúktól, senki nem akart velem randizni. Mivel magas lány voltam, már a koszorúcskán is nehezen találtam táncpartnert. Akkortól datálódik a visszautasítástól való félelmem. Lassan bezárkóztam, s inkább csak magammal foglalkoztam – tehát kicsikét önző emberke voltam, magamat helyeztem előtérbe. Ma is nehezen kezdek kapcsolatot, ha úgy vélem, hogy az nem lenne számomra előnyös. Ennek persze van előélete, megesett, hogy hagytam, hogy kihasználjanak. Manapság sok lány – nagy probléma ez! – meggondolatlanul lép bele kapcsolatokba. S mindezt azért, mert fél egyedül lenni. Ma azt mondom: nem muszáj csak azért behódolni, mert szorongunk, hogy esetleg nem lesz senkink. Az eltelt évek alatt sokat tanultam magamról. S itt adok hálát a sorsnak, hogy gimnazista koromban megtanultam egyedül lenni és jóban lenni magammal. Tudom, hogy mit szeretek, elfogadtam magamat olyannak, amilyen vagyok.

Ha mindenki a telefonjára is figyel, akkor a másikra csak megosztott figyelem jut. Az lenne a jó, ha lenne egy idősáv, amikor két ember egymásra néz, beszélget, együtt van. Én olyan embert keresek, aki képes a kölcsönös érdeklődésre és az érzelmek átélésére...

– De ha soha senkivel sem kezdesz, hogyan szerzel tapasztalatot? Úgymond a puding próbája az evés.

– Igen, tudom, hogy néha lazábbnak kellene lennem. Előnyei, de hátrányai is vannak annak, hogy még nem volt tartós kapcsolatom. Én nem olyan férfit keresek, aki jobbá teszi az életemet, hanem olyat, aki beleillik a már meglévő, komfortos kis életecskémbe – s majd együtt tudunk növekedni. A barátnőimnek, akik szorongó kötődésűek, akik félnek, hogy nem lesz senkijük, mindig azt mondom: Ne féljetek nemet mondani, mert nem éri meg olyan kapcsolatban benne maradni, ami érzelmileg és energetikailag is lehúz. Ha nem szeretsz saját magaddal időt eltölteni, akkor miért gondolod, hogy más majd szeretni fog veled lenni? A nap végén úgyis ottmaradunk saját magunkkal, hisz senki nem tudja a fájdalmunkat átélni. Az ilyesmit mindig egyedül kell elviselni.

– S te ezt saját magadnak is elmondod?

– Igen. Hisz sokáig én is olyan voltam, hogy bármit megtettem a másikért, de cserébe nem kaptam semmit.

A kép három évvel ezelőtt készült Claudiáról (Új Nő 2023. február, ruha: Miu Miu).

– Hol és milyen módon szeretsz ismerkedni?

– Mindenképpen a jelenléti ismerkedést preferálom. Egyszer letöltöttem egy randizós applikációt, de két nap után töröltem. Az, hogy holmi photoshoppolt, túltolt trükkös fotók alapján válogassak, és egyszerre több vasat tartsak a tűzben, több fiúval chateljek: no, ez nem én vagyok! Az applikációkon sok olyan ember jelenik meg, aki egyszerre akár 10 nőnek jelez vissza, s pont ezt élvezi. Nem könnyű viszont offline ismerkedni, mivel egyre nehezebben mennek oda az emberek egymáshoz. Sőt, tabu lett abból, hogy leszólítsanak az utcán. Ennek ellenére mégis élőben szeretek ismerkedni, mikor egymás szemébe nézünk. Nekem nemcsak a külső a fontos, hanem a benső is. Nem mindegy, hogy az a fiú hogyan nyilvánul meg, miként viselkedik a körülötte levőkkel. Az interneten a két ember nem beszélget egymással, hanem csak ír és olvas. Hallottam egyszer, hogy ez olyan, mint a tűzijáték és a tűz. Az ember hamar vonzalmat érez, de az csak délibáb: a szerelembe szeretünk bele, nem a másik emberbe. Jé, olyan, mint én, mennyire összeillünk! – s beleesünk egy fantomképbe. Írásban lehet nagyokat mondani. Én abban hiszek, ami régen is működött.

– S mi működött régen?

– Az, hogy akár egy ismerősöm ismerőse által megtalálhatom az igazit.

– Mi az, ami azonnal megfog egy fiúban?

– Sok olyan ember van, akire mindenki felfigyel, mikor belép a szobába.

Az ilyen embernek karizmája van. Emellett a szememmel keresem a magas férfiakat, mivel jómagam is magas vagyok.

– Mi zavaró számodra? Mikor kezdenek el lobogni a figyelmeztető piros zászlócskák a szemed előtt?

– Ami a külsőt érinti, az eddigi randipartnereim rendben voltak. Inkább a viselkedésben veszem észre a red flageket. Az egyik ilyen, ha valaki szinte csak magáról beszél, és láthatóan nem kíváncsi rá, hogy én milyen ember vagyok. Helyette magát emeli piedesztálra, elmondja, hogy ő mennyit keres, milyen szép lakása van, milyen menő az autója. Pedig én is szeretem, ha érdeklődnek irántam, mert engem is érdekel a másik ember. Például a legutóbbi randimon a pasi rárepült a tartalomgyártás témájára. Legfőképp az érdekelte, hogy kiket ismertem meg a videózásnak köszönhetően, milyen márkákkal dolgozom együtt, mennyit keresek és a többi. Egyszer sem kérdezte meg, hogy mi a polgári munkám, pedig elmondtam, hogy igazából két munkám van – az irodai meg a tartalomgyártás. A tartalomgyártás is az életem része, de a napom legnagyobb részét az irodában töltöm.

– Több randi kell ahhoz számodra, hogy eldöntsd valakiről: nem hozzád való?

– Nagyon kevés férfival randiztam csak egyetlenegyszer, általában négy-öt randi után jön a hidegzuhany, hogy ebből aztán nem lesz semmi. Az előbb említett pasi esetében azonnal tudtam, hogy nem egymást keressük. Az is kizáró ok nálam, ha a fiúnak nincs önismerete, nem tudja, hogy mit szeretne kezdeni az életével – vagy épp velem. Nemegyszer hallom a sokadik randi után, hogy az illető nem áll készen egy komoly párkapcsolatra, nem tudja megadni nekem azt, amire szükségem van. Ezen mindig nevetnem kell, hiszen ha én elfogadtam őt, akkor igazából arra van szükségem, hogy továbbra is együtt legyünk! Ennél több nekem nem kell…

– Mennyire éled meg kudarcnak az ilyesmit?

Nem vagyok borúlátó alkat. Nem hasonlítgatom magam a barátnőimhez, akik közül páran már menyasszonyok vagy épp révbe értek. Nem szabok határidőket magamnak, mint régebben. Szerintem mindenkit megtalál a szerelem, ha nyitott szívvel jár, és nem elégszik meg akármivel, csak hogy kikerüljön a szingli státuszból.

– Jelenleg Budapesten élsz és ismerkedsz. Mások az ottani férfiak, mint az itthoniak?

– Kisvárosból jöttem, de nem vagyok elveszve, mint egy kismacska. Sok férfi megdicsér a szórakozóhelyeken vagy az utcán – és itt nem az útszéli beszólogató munkásokra gondolok. Talán mert Pesten nyíltabbak, temperamentumosabbak az emberek; nincs a „falu szája”, amelyik megítélne. Másban egyébként nincs sok különbség. Az emberek mindenhol ugyanolyanok.

– Milyen az ideális randi számodra?

– Egyszer a Margitszigeten randiztam, jó volt, mert sok volt az ember körülöttünk, nem volt feszültség.

A hely nagyon fontos. Ha zajosabb, nyüzsis helyen találkozunk, ahol zajlik az élet, ott mindig van miről beszélni. Az első randin ez fontos, másképp beállhat a kellemetlen csend. Egyébként randihelyszínnek én mindig egy kávézót javaslok.

– Furcsa szituációkba is keveredtél már?

– Volt egyszer egy pasi, aki azt gondolta, hogy elvisz autózni. S tényleg csak autóztunk körbe-körbe, mígnem megállt egy benzinkútnál azzal, hogy bármit választhatok magamnak. Ezután pedig hazavitt. Hasonlóan furcsa eset volt, amikor a decemberi zimankóban a pasi sétálni szeretett volna. Az Andrássyn sétálgattunk fel-le, vacogtam, de ő nem kérdezte meg, hogy beüljünk-e valahová melegedni. A harmadik randipartnerem végig arról beszélt, hogy mennyire szereti a tiramisut! Amikor már vagy ötödszörre helyezte szövegkontextusba a rajongását, tényleg nem értettem, mi történik velünk. (Nevet.)

– Szerinted mindegy, hogy ki fizet az első randevún?

– Az első randevún hagyjuk meg a férfiaknak a lovagiasság erényét. Az első randin nem fizetek, a továbbiakon már igen. Szerencsére nem volt rá példa, hogy felszólítottak volna, fizessem ki a kávémat. Az egyik legromantikusabb randevúm egyébként Spanyolországban volt.

– Mesélj!

– Tavaly kimentem meglátogatni egy barátnőmet, s ott megismerkedtem egy tüzes szemű spanyol férfival. Magas volt, jóképű, jókat lehetett vele beszélgetni. Minden olyan volt, mint a filmekben: naplemente, robogás a végtelenbe... Elolvadtam, erről álmodik minden nő, erről szólnak a romantikus filmek! Először elvitt egy gyönyörű kilátóhoz, másodszor egy étterembe, utána egy bárba, majd eljött utánam Budapestre. Ma is tartom vele a kapcsolatot, néha rákérdez, hogy mi újság velem. Tudom, hogy nem fog mellettem lehorgonyozni, így ismerkedek tovább. Szép álom volt, túl tökéletes ahhoz, hogy igaz legyen.

– A kezdeményezéssel mi a helyzet? Te mész oda a pasihoz, vagy inkább megvárod, hogy ő tegye meg az első lépést?

– Ritkán megyek oda férfihoz, hogy beszélgetést kezdeményezzek. S nem azért, mert nem tartom helyénvalónak. Inkább csak attól tartok, hogy visszautasítanak, életbe lép a régi reflex. Hozzáteszem, manapság a férfiak nemigen kezdeményeznek.

TikTok- sztárként

– Gyönyörű szép lány vagy. Nem lehet, hogy tartanak tőled?

– Hallottam már ilyet is a barátoktól. Ha egy lány ad magára, akkor a férfiak azt gondolják róla, hogy felszínes. Ezért csak felszínes témákról beszélgetnek vele. Mikor viszont rájönnek, hogy a lány ennél többet ér, akkor menekülőre fogják. Vagy sokszor a férfi kalibrálja magát egy bizonyos nőtípusra, s a többi nő nem érdekli. Egyébként nőktől is hallottam már, hogy nem mertek megszólítani, pedig nem harapok. (Mosolyog.) Magas vagyok, platinaszőke, és nem vagyok egy mosolyhercegnő, inkább jégkirálynő; az arckifejezésem neutrális. Igyekszem küzdeni ellene, de ez az alapbeállításom.

– Azt mondtad, sokat változtál már. Miben?

– Nyitottabb vagyok, mint régebben. Úgy érzem, hogy megtaláltam a helyemet. Most már rámosolygok az emberekre.

A szociális szorongásomon sokat segített, hogy influenszerként rengeteg helyre hívnak. Tudom, hogy egy jégcsaphoz senki nem fog csak úgy odalépni.

– Hogy látod, miért köteleződnek el olyan nehezen az emberek?

– Nehezített pályán mozgunk, túl sok a lehetőség, de pont ezért nehezen megy az elköteleződés, hisz mindig ott motoszkál a kisördög: hátha van jobb, érdemes lenne egy másik utat is nyitva hagyni... Igazából az ideális férfi felé ugyanolyanok az elvárásaim, mint magam felé. Nem szeretném, hogy jelentősen többet keressen nálam, viszont lesüllyedni sem akarnék a mostani szintem alá. Nem szeretnék alább adni az igényeimből, az eddigieknél kevesebbet nyújtani vagy elvárni.

– Miképp látod a jövőt?

– Szeretnék a polgári munkámban fejlődni, és feljebb lépni. Emellett a tartalomgyártást is szeretném folytatni. Nem szeretnék rágörcsölni a párkeresésre, de szívesen randizom és ismerkedem továbbra is. 