Általában nem tudjuk megállapítani, hogy egy-egy képet férfi vagy nő készített-e. Ám ha ebből a szempontból vizsgálunk festményeket, képeket, érdekes következtetésekre juthatunk.
Lássuk csak ugyanazokat a témákat férfi- és női feldolgozásban.

Régen csak Mária anyai érzelmeit dicsérték.
A meztelenség
Évszázadok óta egyet jelent a női akttal. A kilencvenes években amerikai képzőművésznők megalakították a Guerilla Girls nevű csoportot (mindig gorillamaszkban jelentek meg), amely szót emelt a nők semmibevétele ellen. Nagy plakátokat nyomtattak, ezzel a felirattal: „A múzeumokban az aktképek 85 %-a nőket ábrázol. De a női alkotók művei a modern tárlatokon sem érik el az 5 %-ot. Tehát le kell vetkőznünk, ha be akarunk jutni a múzeumba?” – kérdezték. Merthogy a mindent megmutató felnőttférfi-akt valóban ritka. Ádám és néhány görög hős vagy isten megjelenhetett ugyan meztelenül, de a szeméremtestét akkor is illett eltakarnia.
Általában odahullott egy levél, odafújt a szél egy darab drapériát. Egyesek szerint azért, mert az izgalomban lévő férfi nemi szerv pornográf, az ernyedt viszont kicsi, tehát jobb eltakarni. És mivel a nőkön nem ilyen egyértelmű a nemi izgalom, ráadásul a férfi festők nagy része amúgy is jobban szerette a női modelleket lefesteni – a meztelen nők teste természetessé vált. A meztelen férfiágyékok látványa pedig a mai napig provokatívnak számít. Főképp, ha azt egy nő festi meg.

A nők sokáig azért nem tanulhattak festészetet, mert szemérmesebb korokban szóba sem jöhetett, hogy egy erényes nő órákon át aprólékosan megfigyeljen egy meztelen férfit. De inkább még nőt sem. Így alakult, hogy a nők sokáig inkább tájképeket és csendéleteket festhettek. A nők a vágy témáját csak mostanában merték megfesteni.
Azt pedig, hogy nemcsak a férfiak számára élvezet egy szép női test, hanem egy nő is élvezettel pillant végig egy férfi formás alakján – még ma is provokáció kimondani.
Terhes vagy várandós?
A gyermekét hasában hordó nő évszázadokon át csakis Mária alakjában jelenhetett meg a festményeken. Ez pedig egyet jelentett a szűziességgel (?). A szemünk megszokta, hogy csak egyféle várandós nő létezik: Mária elnehezedett, tetőtől talpig beburkolt, formátlan alakja. A hétköznapi terhes asszonyok csak mostanában jelenhettek meg a művészetben. Ma már természetes, hogy várandós modellek meztelenül pózolnak a kamera előtt, és címlapra kerülnek ezzel. De alig 30 éve Alice Neel képe a nagy hasú, meztelen Margaret Evansról óriási botrányt kavart, hiszen a terhes nő teste tabunak számított.

Alice Neel: A terhes Margaret Evans
Bár az anya alakja a leggyakoribb témák egyike, sokáig nem került rá sor, hogy a szülés aktusa a képeken is megjelenjen. Talán mert az újszülöttek világra jötte évezredeken át olyan női dolog volt, amelyhez nem engedtek közel egy férfit sem – legyen az bármilyen kíváncsi festő.
Így képeik jobb híján Mária anyai érzelmeit dicsérték, noha a szülés ennél sokkal keményebb munka. Monica Sjoo (lent) saját fiának születését festette meg, aki 1961-ben otthon született a gyengéd szülés leboyer-i elvei szerint. A festőnő azt állította, hogy „közben” szinte istennőnek érezte magát. A kép azóta is folyamatosan botrányokat kelt, vádolták már istenkáromlással is.

A változás dicsérete
A férfiak öregedése a bölcsesség aurájával jár együtt. Az idősödő férfi szinte szexisnek számít. Ezzel ellentétben az idős nő komikus jelenség, főleg ha kétségbeesetten kapaszkodik fiatalságába. Ez a kép élt évszázadokon át a festők fejében, és ezt a képet közvetítették a világ felé. Nem csoda, hogy sok nő számára ma is kínszenvedéssel jár elviselni az évek múlását. Nincs olyan kép a festészet sok száz éves történetében, amely erős, szépen öregedő, szexuálisan vonzó idős nőket jelenítene meg.
Alice Neel önarcképe első pillantásra talán sokkoló, hiszen nem gyakran történik meg, hogy a meztelen valójában láthatunk egy 80 éves, kissé túlsúlyos idős hölgyet. De a kép mégsem taszító. Az okos, szolid arc, amelyet tiszteletre méltó ősz haj keretez, arra utal, hogy a test öregedése nem jár együtt a szellem hanyatlásával. A személyiség ragyogása a nőknél ugyanúgy, mint a férfiaknál, vonzóvá teheti az időskorú embereket is.

Megalázva és meggyalázva
Számtalan monda foglalkozik a nők megbecstelenítésével, ami arra utal, hogy ez korábban sem volt ritkaság. Feltételezhetjük, hogy száz vagy ezer évvel ezelőtt sem volt könnyű feldolgozni az áldozatnak, mi történt vele, hiszen a legtöbb esetben a nőt hibáztatták érte. A szüzesség hatalmas érték volt, és aki elveszítette, az megvetéssel szembesült. Az elmúlt évszázadok alatt igyekeztek a brutális témát esztétizálva közvetíteni: a nemi erőszakkal foglalkozó képeket férfiak festették, férfi nézők gyönyörködtetésére.
Női szemmel azonban a szabin nők elrablása a csoportos nemi erőszak brutális története. Poussin képe tipikus példája annak, hogyan bagatellizálják a férfi festők a történteket. Férfiszemszögből a ruhátlan nők ábrázolása a legfőbb vonzerő. A képen szereplő nők kecses mozdulatokkal térnek ki a rómaiak elől, inkább csak a látszat kedvéért. Ráadásul a háttérben olyan párocskát is találhatunk, ahol a nő elrablóját átölelve sétál a nászi ágy felé (ami előrevetíti, hogy ezek a nők később megszeretik majd megerőszakolójukat).

Rubens: Leukipposz lányainak elrablása
A kortárs amerikai festőnő, Sue Coe képei (lent). Ő sokkal mélyebbre ásnak az emberi lélek bugyraiba. Az a mély szorongás árad belőlük, amit a megerőszakolt nők átélnek. „Amerikában minden harmadik percben megerőszakolnak egy nőt. Mégis, amikor elkezdtem ezeket a képeket csinálni, kitiltottak a múzeumok faláról! Noha ez a pőre valóság…!” – háborodott fel a művésznő.

Az utolsó tabuk
De a vetélés, a meddőség miatti fájdalmat sem ábrázolta még senki sem Frida Kahlo előtt, akinek balesete miatt soha nem lehetett gyermeke, ezért több alkalommal is elvesztette magzatait. A gyermek utáni sóvárgás, a fájdalom nem szerepel Frida Kahlo festő férje témái között, pedig felesége kínlódása egész életüket végigkísérte (ezek szerint csak a nőnek volt fontos).










