Higgye el, ha valami olyan, mint a patkány, és bűzlik, mint a patkány, akkor az patkány!

Érzi, hogy valami nincs rendben. Csak nincs rá bizonyítéka. Pedig elég, ha kinyitja a szemét.

hutlenseg-20-figyelmezteto-jele-kezdo.jpg

Sok túlóra, semmi pluszpénz

Ha a férjnek szeretője van, és sok időt tölt vele, akkor szinte mindig a rengeteg munkára hivatkozik. A munka ellen ugyanis nemigen lehet a feleségnek kifogása. A családfenntartó munkája szent, ha dolgozni kell, hát dolgozni kell. Egyre tovább kell bent maradnia a munkahelyén, fontos üzleti vacsorákon, éjszakába nyúló összejöveteleken kell részt vennie, és néha még a hétvégén is dolgoznia kell. Nincs energiája a családi kirándulásokra, nincs ereje szeretkezni. Rettenetesen sok a munkája szegénynek.

Ne hagyja, hogy az orránál fogva vezessék. Ha előléptetés és magasabb fizetés nélkül lett hosszabb a férj munkaideje, akkor mérget vehet rá, hogy baj van. Kérdezgesse a részletek felől, és el-lenőrizze, amit mond. Például: kivel, hol és mikor kell találkoznia, milyen konferencián vesz részt, és hol... A szálloda vagy az étterem nevében hívja fel férje munkahelyét, és kérdezze meg, az asztalfoglalás még érvényben van-e, és hány személyre szól. Ha következetes lesz, rövidesen megtudja, hányadán áll.

Gyakran utazik kiszállásra

Tavaly egy kiküldetése sem volt, most pedig havonta kétszer kiszállásra megy. Megváltozott a pozíciója, vagy a cége fuzionált egy másikkal? Nem? Akkor kezdjen el nyomozni. Kérdezze meg, melyik szállodában fog lakni, és szerezze meg a telefonszámot. Ragaszkodjon hozzá, hogy kiviszi az állomásra vagy a repülőtérre, és amikor visszajön, várja az állomáson.

Ha magyarázkodni kezd, biztosan oka van rá. Ellenőrizze minden egyes kiszállását, de ne a saját nevében, és ne a titkárnőjénél (mert lehet, hogy falaz neki, sőt lehet, hogy éppen ő AZ).

Megmagyarázhatatlan kiadások

Időről időre ellenőrizze férje bankszámláját. Lehet, hogy nagy kivéttel találkozik, amely nem hozható kapcsolatba háztartási kiadásaikkal. Vannak olyan elővigyázatlan férfiak (főleg, ha a viszony már hosszabb ideje tart), akik bankkártyával fizetnek a szállodában vagy a vendéglőkben. Jegyezze fel, mikor van a férjének „fontos tárgyalása“, és nézze meg, hogy azon a napon milyen mozgás volt a bankszámláján. Az indokolatlanul nagy kiadások megbízhatóan jelzik a hűtlenséget. Ha férje a legközelebbi házassági évfordulón nem gyémántgyűrűvel vagy világ körüli úttal ajándékozza meg, akkor biztos lehet benne, hogy nő van a dologban...

Amikor otthon van, ingerült

A férje nem érzi jól magát a bőrében az alatt a kevéske idő alatt, amit otthon tölt. Morcos, fáradt, nem vesz részt a család életében. Nem foglalkozik sem a feleségével, sem a gyerekekkel. A számítógép előtt ül, tévét néz vagy telefonálgat. Lehetőleg úgy, hogy ön ne hallja. Szemrehányásaira idegesen reagál, gyakran kezd veszekedni, aztán fogja magát és elviharzik. Képtelen nyugodtan eltölteni a hétvégét – a családdal, a szeretője nélkül.

Rejtegeti a mobiltelefonját

Nemcsak azt, a számláit is. Tudja, miért teszi. Éppen ezért legyen résen, és próbálja megszerezni a mobilját. A legutóbb hívott számok, az elküldött SMS-ek ugyanis elárulják azt, amit tudni akar. A vezetékes telefonon hívott számok jegyzéke is hasznos információ lehet. A legközelebbi purparlé alkalmával lesz mivel érvelni... Úgy érzi, nem méltó önhöz a kémkedés? És a fején levő szarvak – amelyekről már mindenki tud – méltóságteljesek?

elofizetes_uj_no_0.png

Másik mobiltelefonja is van

Férje holmija között véletlenül felfedez egy olyan mobiltelefont, amelyről nincs tudomása, és természetesen a számát sem tudja. Mielőtt felugorna, és kikaparná a férje szemét, vegyen három nagy lélegzetet, keressen egy biztos helyet, és kukkantson bele a névjegyzékbe, nézze meg a hívott számokat, az elküldött SMS-eket. Ha ezt nem teszi meg, a férje könnyedén kibeszéli magát: ez a mobil nem az övé, valaki kölcsönözte neki, nála felejtette a kollégája... 

Férje nem tud elszakadni a számítógéptől

Nemcsak több időt tölt el a számítógép mellett, mint a családdal, hanem úgy viselkedik, mintha neki és a gépnek közös titkuk volna. Amikor ön váratlanul betoppan, férje gyorsan becsukja a fájlt, amelyben dolgozik, elvörösödik. Számítógépe jelszóra működik, e-mailjeihez nem lehet hozzáférni, az utolsó felkeresett weboldalakat gondosan törölték. Legyen riadókészültségben! Az unalomból elkezdett chatelések gyakran intenzív virtuális viszonyba mennek át, s ez találkával végződhet – nem is eggyel. Minél előbb közbelép, annál jobb.

Férje nem hordja a jegygyűrűt

A hűtlen férfiak szakállas, átlátszó trükkje. Tizenöt év után hirtelen azt mondja, hogy a gyűrű zavarja a munkában, a sportolásban.

Vannak ennél butább kifogások is. Például az, hogy vigyáz rá, nem akarja, hogy elkopjon, vagy hogy manapság nem divat az arany...

Másképpen öltözködik

Hirtelen fiatalosabbnak, divatosabbnak akar látszani, ön pedig tudja, nem ön miatt strapálja magát. Kicseréli a ruhatárát, sok új holmija van, amelyekről érzi, hogy nem ő vette magának. Figyelje meg, hogy a nagy reggeli készülődések napjai nem esnek-e egybe a „túlórázós“ napokkal.

Elkezdett tornázni

Lehet, hogy valóban le akar dobni tíz kilót, hogy jobb kondícióban legyen. Ön azonban úgy látja, túl vehemensen igyekszik. A fél évvel ezelőtt még otthon heverésző férfi hirtelen a hétvégeket is a fitnesz- vagy tornateremben tölti. Szépen felöltözve, kiillatosítva megy edzeni. Új frizurája van, a fürdőszobában egyre több kozmetikumot tárol. Hát igen, igazak a megérzései. Aki kicicomázva megy az edzőterembe, arra ott nem a barátai várnak...

Új barátai vannak, akiket ön nem ismer

Teljesen természetes, hogy életünk folyamán új embereket ismerünk meg. Ha férje új munkahelyre került, néha beül a kollégáival egy pohár borra, hogy jobban megismerje őket. Gyanús viszont, ha önt távol tartja tőlük, vagy nem akarja összeismertetni velük. Lehet, hogy férje szabad vagy elvált embernek mondja magát, vagy úgy tesz, mintha laza kapcsolatban élne a „gyerekek miatt“. Az új kollégák remek alibiként szolgálnak. A feleség nem tudja kinyomozni, igaz-e, hogy velük volt, hiszen senkit sem ismer közülük.

hutlenseg-20-figyelmezteto-jele-belso.jpg

Vigyázzunk a legjobb barátnővel!

A feleség és a férj legjobb barátnőjével vigyázni kell. Lehet, hogy abszurdnak érzi ezt a figyelmeztetést, hiszen a legjobb barátnő: tabu. A statisztikák viszont másról árulkodnak. A titkos szeretők leggyakrabban a kolléganők – és a legjobb barátnők. Hogyhogy? Egyszerű a dolog. A legjobb barátnők évek óta ismerik a családot, sok közös élményük van, ráadásul szinte mindent tudnak egymásról. A viszony általában úgy kezdődik, hogy egymás vállán sírják ki magukat – azután pedig sor kerül más testnedvek cseréjére is.

„Te mindig képzelődsz!“

Amikor a feleség azt gondolja, hogy már elég kétsége és érve van, amellyel megtörheti a férje ellenállását, és elérheti, hogy színt valljon – ezzel a mondattal a férj még mindig le tudja fegyverezni. Ironikusan hivatkozik az asszony élénk fantáziájára, veleszületett gyanakvó természetére. Feleségét sarokba szorítja, s a nő csakugyan azt hiszi: kicsit megbolondult. Ne hagyja, hogy átejtsék! Az „Ezt csak kitaláltad!“, „Valami baj van a fejeddel!“ típusú mondatok a hűtlen férfiak mantrái. A „legjobb védekezés a támadás“ című válaszlépésre az első fél év után számíthatunk: a férj akkorra már belefáradt az örökös kifogáskeresésbe. Új kapcsolata szilárd, és rájött: mindig hatásos, ha azt állítja, a felesége fejével van baj...

Nem válaszol a telefon

Cseng a telefon, ön felveszi, beleszól – és a hívó fél nem válaszol. Ez gyakran előfordul, de csak akkor, ha ön veszi fel a telefont. Először azt hiszi, hogy unatkozó gyerekek szórakoznak. Másod-harmadszor már összeugrik a gyomra, lúdbőrös lesz a háta, kiveri a hideg verejték. Pszichopata gyilkosról fantáziál. Nyugodjon meg: nem Hasfelmetsző Jack zaklatja. Nagyon valószínű, hogy a férje szeretője hívogatja!

Több okból: idegesíteni akarja önt (sikerül is neki), vagy sürgősen mondani akar valamit a férjének, vagy a férje megígérte neki, hogy felhívja, és nem bírja kivárni... Rendelje meg a szolgáltatást, amelyik azonosítja a beérkező hívásokat, de ne szóljon a férjének.

Névtelen leveleket kap

 Névtelen hívásokat vagy névtelen leveleket kap. A férje mindent tagad, és irigyeire, féltékeny kollégáira, dühös szomszédjára, rég elhagyott szerelmére keni a dolgot – ön pedig boldogan hisz neki. Mi azonban tudjuk, amit tudunk. Ha a névtelen levélben azt állítják, hogy a férje megcsalja, akkor 99 százalék, hogy meg is csalja. Telefonálni vagy írni általában olyanok szoktak, akiknek pontos tudomásuk van az afférról, akik csakugyan jót akarnak azzal, hogy felnyitják a szemét (mert nem bírják nézni, hogy bolondot csinálnak önből). A jóakaró gyakran férje szeretőjének volt fiúja vagy férjének korábbi szeretője, akit a férfi az új szerelem miatt ejtett. A névtelen levelek írója igen gyakran maga a Szerető, aki megunta már a bujkálást – s maga veszi kezébe az ügyet. 

A férje nem akar szexelni

Természetesen csak önnel nem. Fáradtságra, a sok munkára, az ön „lehetetlen hangulataira“ hivatkozik. Este gyorsan elalszik, amíg ön megmosakszik, vagy épp fordítva, a tévé előtt gubbaszt, amíg önt elnyomja az álom. Hogy tisztán lássunk: nem súlyos cukorbeteg, nincs érelmeszesedése, magas vérnyomása, nem idült alkoholista, nem szed depresszióellenes gyógyszereket, egyszóval egészséges, mint a makk. A nem akarásnak egyszerű oka van: szexel ő eleget, csak nem otthon.

Hirtelen máshogy akarja

Egy kis újítás minden kapcsolatnak jót tesz. Ön mégis a hatodik érzékének higgyen. A szexuális élet minden hirtelen és gyökeres megváltoztatása azt jelzi, hogy a férjén valaki mással is osztozik. Ha tíz éve három helyzetet váltogatnak az ágyban, akkor természetes, ha a férje egy negyediket is ki akar próbálni. Ha azonban a megrögzött konzervatív férj csak „orálisan“ hajlandó, akkor fújjon riadót!

hutlenseg-20-figyelmezteto-jele-3.jpg

Óvszert talált a holmija között

Ennél már csak a tettenérés a meggyőzőbb bizonyíték. S mivel minden hűtlen férfi legfőbb jelszava a „tagadni, tagadni, tagadni“, a feleség igyon meg egy féldecit, nyeljen egyet – és várjon még kicsit. Figyeljen egyéb jelekre, s amikor már van elég bizonyítéka, támadjon. Ha nem teszi, a férje a legostobább kifogásokkal akarja majd elbolondítani: nem az enyém, hanem a Karcsié (aki a legjobb barátja), a kollégáim viccből tették a zsebembe stb. A legszomorúbb, hogy ön a legnagyobb hazugságot is inkább elfogadná, mint az igazságot.

Erotikus segédeszközt talál

Amelyről, te jó ég, fogalma sincs, mire szolgál. Ugyanazt jelenti, mint az óvszer. Világos, mint a nap – mégis várjon még egy kicsit. Legalább a Bálint-napig, mert lehet, hogy ön fogja megkapni, és akkor nagy kő esik le a szívéről. Ha azonban február 14-én újra csak szegfűvel és egy tábla csokoládéval lepi meg élete párja, ne habozzon: essen késsel a nyakának (a szó szoros értelmében).

„Nagyobb mozgástérre van szükségem“

És ezzel nem azt gondolja a férje, hogy még egy szobát szeretne. A „több szabadságot akarok“, „meg akarom ismerni magam“, „soha nem vagyok egyedül“, „időre van szükségem“ típusú kijelentések a színt vallás pillanatait szokták megelőzni. De a férj azt is mondogathatja: támogatja önt abban, hogy kicsit önmagával foglalkozzon, hódoljon a hobbijának, látogassa meg a barátait, szórakozzon – de NÉLKÜLE. Ha eddig semmi furcsaságot nem vett észre, az csak az ön végtelen naivitását és vakságát mutatja. Itt az utolsó alkalom a cselekvésre. Ha ezt elszalasztja, több már nem lesz. Egyébként számoljon azzal, hogy férje egy hónapon belül elköltözik.

–varga–
Cookies