Hanza Rolanda a zenére tette fel az életét. A Superar Zeneművészeti Alapítvány oktatójaként újító, játékos módon hozza közelebb a gyerekekhez a zene szeretetét. A muzsikaszón és éneken keresztül a gyerekek felszabadulnak, önbizalomra tesznek szert és megmutatják, mire is képesek!
Rolanda (45 éves, Párkány) szeme csillog, ha a zenéről beszélhet. A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen végzett zenepedagógia szakon, majd Pozsonyban, a Comenius Egyetemen szerezte meg karnagyi diplomáját. Bár az egyetem óta már eltelt pár évtized, a zeneoktatás iránti motiváció és lelkesedés azóta sem halványult benne. A Superar kórusprogram tagjaként új dolgokat próbál ki, követi a technika fejlődését, és figyelembe veszi, hogy a mai gyerekek már mások, mint huszonöt évvel ezelőtt. Sok ilyen zeneszerető pedagógusra lenne szüksége a világnak.
„El kell fogadni, hogy a mai gyerekek nem úgy viselkednek, nem úgy tanulnak, mint húsz-harminc évvel ezelőtt!” – jelenti ki Rolanda lelkesen, aki 2022 óta a budapesti Superar Zeneművészeti Alapítvány tanáraként dolgozik, 2025-től pedig a program szlovákiai csapatát erősíti. A hét európai országban is működő szervezet lényege, hogy ingyenes és minőségi zeneoktatást biztosítsanak a gyermekek számára, függetlenül koruktól, nyelvüktől vagy szociális helyzetüktől. A zene erejével készségeiket és önbizalmukat is fejlesztik, miközben erősítik az összetartozás érzését. „Ez az alapítvány szemléletváltást jelent. Egy újfajta tanítási stílust nyújt a régi zeneoktatáshoz képest. Én Budapesten immár negyedik éve végzem ezt a munkát, az idei tanévtől pedig a köbölkúti Stampay János Alapiskolában is tanítok.”
‒ Miben kínál újítást a Superar módszere?
‒ Módszertanunk alapja, hogy közösséget építsünk a zene által, miközben a gyerekek szociális képességeit, készségeit is fejlesztjük. A program úgy van felépítve, hogy a kisebbek először éneket tanulnak, aztán ötödiktől jön a hangszeren való játszás. Mindez alapítványi munkaként van biztosítva, a gyerekeknek nem kerül semmibe. Szükség van azonban támogatásra a partnerintézmények felől, legyen az iskola vagy zenetanoda.
Kodály is mindig azt mondta, hogy minden nap legyen zeneóra. Van, ahol ez megvalósítható a megfelelő tanárral, de más iskoláknak nincsenek ilyen lehetőségei. Ilyenkor van szükség egy külső zeneoktatóra, aki bejár a gyerekekhez és fejleszti őket. Ezek vagyunk mi.
‒ Honnét származik a Superar alapítvány?
‒ Maga a program három bécsi zeneintézmény kezdeményezéséből indult, de a magyar Superar Morvay Judit karnagynak köszönhető. A bécsi zeneakadémián folytatott tanulmányai során találkozott vele. Ma ő a Superar Zeneművészeti Alapítvány kuratóriumának elnöke. Érdekesség, hogy a Sziget Fesztivál nagyszínpadán mutatkozott be először a program.
‒ Gondolom, nagy élmény egy ilyen koncert a gyerekeknek.
‒ Persze. Az, hogy a Sziget nagyszínpadán vezényelhettem egy kétszáz fős kórust, számomra is hatalmas élmény volt, hát még a gyerekeknek! Mindig látni az arcukon, mekkora boldogság ez számukra. Ami még különlegesebbé teszi a programot, hogy sztárokkal együtt énekelhetnek.
‒ Sztárokkal is énekeltek?
‒ Több hírességgel is készítettünk hangfelvételt. Ilyen például a VALMAR, a Blahalouisiana, a Margaret Island vagy Mehringer Marci. Hát őket minden gyerek ismerte, tűkön ülve várták a találkozást! Volt olyan zenekar, aki külön eljött a zeneórákra dalszerző workshopot tartani. Nagyon ötletesen felmérték a gyerekek iskolához való viszonyát, megkérdezték, mit szeretnek és mit nem, mit csinálnak szívesen. Az elhangzott válaszokból írtak egy dalt. Azt gondolom, hogy ez egy életre szóló élmény.
‒ Milyen más fellépéseken vesztek részt a gyerekekkel?
‒ A Magyar Zene Házában idén harmadjára lesz évfordulós koncertünk. Az egész épület lehengerlő, s a gyerekek művészekként járnak-kelnek az öltözőkben és a folyosókon. (Nevet.) Sőt, még egy díjkiosztó ünnepségen is énekeltünk! A lurkók talán fel sem fogják, hol vannak, de nagyon élvezik. Tudniillik sok gyerekünk hátrányos szociális közegből kerül ki. Nekik egy Budán megrendezett koncert felér egy kirándulással. Megható, hogy a szervezők mennyire igyekeznek valami különlegességgel meglepni ezeket a gyerekeket.
‒ Gondolom, a gyerekek szívüket-lelküket beleadják az éneklésbe. Hogyan folyik nálatok egy zeneóra és a koncertekre való felkészülés?
‒ A foglalkozás alatt körben foglalunk helyet. Minden alkalommal van lazítás, légzőgyakorlat, beéneklés és zenei ritmusjátékok. A gyerekek aktívan be vannak vonva az órákba, szabadon ötletelhetnek. A beénekléshez például közösen választunk ki magánhangzókat és mássalhangzókat, ezekre pedig ők kreálnak dallamokat. Egyébként több nyelven is éneklünk: spanyolul, szerbül és angolul. Kihívás a gyerekeknek, de amint fejből is megtanulják a szöveget, nagyon élvezik. A fellépésekről természetesen tudják, hogy nagy felelősség, és száz százalékot kell teljesíteniük. Mindezt úgy, hogy nálunk nincs felvételi vizsga, mint a zeneiskolában. Nem csak az jöhet énekelni, akinek jó hangja van. Bárki csatlakozhat. És milyen tiszta hangzást produkálnak! Valami csoda.
A Superar Zeneművészeti Alapítvány ingyenes és magas színvonalú zenei programot kínál olyan gyerekek számára, akik szociális helyzetüknél fogva nem jutnak jó minőségű zeneoktatáshoz. A közös ének és zene építő környezetet teremt, mivel a személyes fejlődést és a csapatmunka élményét helyezi középpontba. Biztosítja a közösséghez és a társadalomhoz való tartozás érzését. Minden résztvevőt a saját lehetőségei kiaknázásához szükséges képességekkel ruház fel. A Superar küldetése 2009-ben indult Bécsből, mára pedig hét országban, köztük Magyarországon és Szlovákiában biztosít ingyen zenés oktatást az alapiskolás gyerekeknek.
‒ Milyen visszajelzéseket kapsz a gyerekektől?
‒ Mondok egy példát: múltkor az egész napos tanítás után jöttek a gyerekek a délutáni foglalkozásra. Nem igazán tudtak lenyugodni. Kérdeztem tőlük, hogy mi van velük. Azt mondták, hogy szerdánként nehéz óráik vannak, de egész nap az tartja bennük a lelket, hogy délután Superar éneklés van. Van ennél nagyobb bók? Nem hiszem.
‒ Miként lettél a köbölkúti Stampay János Alapiskola zenetanára is?
‒ Egy nagyon érdekes csavarral. A Comenius Egyetemen épp a karnagyi diplomámat szereztem meg, a szlovák kollégák közül pedig többen is foglalkoztak a Superar programmal. Szerették volna, hogy a magyar tannyelvű iskolák is részt vegyenek benne, rólam pedig tudták, hogy magyar vagyok és Budapesten dolgozom az alapítványnak. Bennem megtalálták hát az emberüket: van benne gyakorlatom, s már három éve a köbölkúti iskola mentora voltam. Belevágtunk hát. Ez az első fecske, remélem, idővel több is lesz.
‒ Azt tudjuk, hogy szlovákiai magyar viszonylatban sajnos nagyon kevés helyen van élvezhető zeneórában részük az alapiskolás gyerekeknek. Talán ez a módszer ad löketet?
‒ A gyereknek óriási kínlódás egy rossz zeneóra. Mentorként találkozom zenetanárokkal, akik érdeklődők és nyitottak, ám módszereik elavultak az évek alatt. Megfakulnak a régi technikák, és a sok pedagógiai feladat mellett már nincs arra kapacitás, hogy új módszerek szerint legyen felépítve egy izgalmas zeneóra. Pedagógiai konferenciákon, workshopokon igyekszem a legszínesebb, legérdekesebb foglalkozásokat bemutatni. A Superar azért jó módszer, mert a mai korosztály igényeit helyezi előtérbe. Ha lankad a gyerekek figyelme, kis pihenő után egy pezsdítő feladatsort játszunk, s megint nyer a pedagógus tíz percet, ami alatt csodát lehet alkotni.
‒ Több kórust is vezetsz. Hogyan látod a kórusművészet jelenét és jövőjét?
‒ A superaros ötödikes gyerekekkel már lehet komoly kórusdalokon, két- vagy háromszólamú műveken dolgozni. Köbölkúton huszonegy kisdiák énekel az iskolában, Párkányban pedig a Csemadok Szivárvány énekkarát vezetem, amiben szépkorúak vesznek részt. Fantasztikus, hogy minden korosztály vevő az újításokra. Élvezik a játékos megoldásokat, és mindig száz százalékos jelenléttel éneklik végig a próbát, gyerekek és felnőttek egyaránt. Fellépéskor egy csodát alkotnak együtt. Csak megjegyzem, hogy nem profikról van szó.
‒ A kórusmuzsika mellett lehetséges, hogy valaki felnőttkorban kezdjen el játszani valamilyen hangszeren? Van egy olyan tévhit, hogy ha valaki nem gyerekkorban kezdi a zenélést, akkor az már veszett ügy. Valóban így van?
‒ Nagyon jó kérdés. A párkányi zenetanodám ajtaján nemrég bekopogott egy idősebb hölgy, hogy tanítok-e zongorázni.Elmondta, hogy a családjukban az volt a szokás, hogy a fiúk tanulhattak hangszeren játszani, a lányok meg nem. Ezt most szeretné bepótolni. Sajnos én nem tudtam vállalni, de ajánlottam, hogy érdeklődjön a zeneiskolákban, vagy menjen magántanárhoz.
Nincs olyan kor, amikor már nem érdemes elkezdeni zenélni, sőt! A felnőttkori képzésnek egész irodalma van.
‒ Mire gondolsz pontosan?
‒ A zenélés nagyon sok területen fejlesztő hatású, regenerál és megújítja az idegpályákat. Vegyük csak a zongorázást, ahol a két kéz használatával a jobb és a bal agyféltekét is fejlesztjük. A kotta követése is frissen tartja az elmét. A fúvós hangszer a tüdőt tartja edzésben, nem beszélve arról, hogy a testtartás is javul, mert csakis kihúzva lehet hangszeren játszani. Az éneklésnek is rengeteg jótékony hatása van idősebb korban. Érdemes hát felkeresni egy kórust, ahol ahangképzés mellett eltanulhatják, hogyan kell megtartani a levegőt.
‒ Nem mindenkinek igénye, hogy zenéljen vagy énekeljen, de ott van az aktív zenehallgatás is. Milyen gyerekből lesz jó zenehallgató felnőttkorára?
‒ Elsősorban abból, aki maga is zenél, énekel vagy a múltban végzett hasonló tevékenységet. De néha az is elég, ha jó élményei vannak az iskolai zeneórákról. Valaki csupán elcsendesedésre használja a zenét, a lelkét szeretné gyógyítani vele, vagy valamilyen szinten közelebb kerülni önmagához. A dallamok nagyon sok belső gondolatot tudnak ébreszteni. Vannak aktívan koncertre járó emberek, akiknek szükségük van ilyenfajta kikapcsolódásra, élményre vagy feltöltődésre, hogy aztán könnyebben tudják folytatni a mindennapi mókuskereket.
‒ Ez lenne az úgynevezett Mozart-hatás, amikor az osztrák zeneszerző muzsikája megnyugtatja az elménket és a lelkünket?
‒ Van ilyen, igen. Az ő zenéjének könnyedsége elvarázsolja az embert. A gyerekeknek mindig ajánlom, hogy dolgozatírás előtt Bach szerzeményeit hallgassák. Bátorítást adnak. Egyik ismerősöm egy állásinterjú miatt izgult, ezért Mendelssohn-Bartholdy zenéjét kapcsoltam be neki. Azt mondta, hogy utána sokkal magabiztosabbnak érezte magát. Ez a zene ereje. Ma már a technika is segít nekünk, hiszen elég a keresőbe beírni, hogy milyen típusú klasszikus műveket szeretnék hallgatni, és máris van egy listánk. Még csak a zenetörténelmi korokat sem kell ismerni. Én is gyakran élek ezekkel. A klasszikus zene tárháza kifogyhatatlan.
‒ Bizonyított tény, hogy a zene hullámai hatással vannak az emberre. Te is ezt tapasztaltad?
‒ Igen. Mi, zenepedagógusok ezért is használjuk a 432 hertz hullámú hangmagasságot. (A 432 Hz egy alternatív hangolási szabvány, amelyet „Verdi-skálának” is neveznek, s ahol az A4 hang 432 Hz-re van hangolva a standard 440 Hz helyett. Sokan úgy vélik, hogy ez a frekvencia összhangban van a természet rezgéseivel, megnyugtatóbb, lágyabb hangzást biztosít, és gyógyító, stresszoldó hatással bír.) Bármilyen hangszer-összeállításban meg tud szólalni, mégis mindig ugyanaz a hertz marad. Konkrét élettani előnyei vannak a testre és lélekre egyaránt. A manapság divatos hangtálak hangzása is ezt a célt szolgálja.
‒ Mi a véleményed a zenealkotás újabb módszereiről?
‒ Mint minden más, a zenealkotás is fejlődik. Nem minden ördögtől való, érdemes elfogadni, hogy kinyílt előttünk a világ. Napjainkban éljük a mesterséges intelligencia térhódítását. Van egy mentortársam, aki így zenésít meg verseket, rengeteget foglalkozik ezzel. Minden korban megvan az eszköz arra, hogy csodát alkossunk. Minden művészeti ágazatban, nem csak a zenében. Az emberi kreativitás soha nem szorulhat háttérbe, viszont nagyon fontos, hogy az értékeinket megtartva foglalkozzunk a modern vívmányokkal. Tehát továbbra is énekeljünk népdalokat a gyerekekkel, menjünk kórustalálkozókra és klasszikus zenekari koncertekre. Ez mind érték marad, amíg világ a világ.
