A májusról a szépség, a szerelem és az anyaság jut elsőként az ember eszébe. Mindhárom fogalom az élettel kapcsolatos: az életadással, melyre csak a nő képes.
Kicsit furcsának tartom a hozzáállást, hogy egyszer ünnepelni és tiszteletben tartani kell a nőiességet meg a nőket, másszor meg egyenjogúaknak kell tekinteni őket. Ideje lenne eldönteni, milyen szabályok szerint szeretnénk játszani – tudatta velem a véleményét az anyák napja kapcsán egy fiatalember, majd vehemensen folytatta:
– Már csak azért is, hogy mi, férfiak tudjuk, mihez tartsuk magunkat. A tengerentúlon sértő egy nőnek, ha a férfi előre engedi az ajtónál. Ők az egyenjogúságot választották. Itt Európában is tudniuk kéne a nőknek, mit szeretnének. Az egyenjogúság megvalósult, tehát nincs miért ünnepeltetni magukat. Hogy hány nő sztrájkolt régen? Na és! Hány férfi halt meg a háborúkban! A férfiakat miért nem ünneplik?”
– Nem szeretem sem a feminizmust, sem a feministákat – szegezte nekem a világlátását egy magas poszton helyet foglaló asszony egy kulisszák mögötti beszélgetés során. – A konzervatív értékek híve vagyok. A nők egyre később szülnek, és ezt nem tartom helyesnek. A szingli életmód terjedését is elítélem. A nők karrierépítése úgyis csak akkor lehetséges igazán, ha gyermektelenek, vagy felnőtt gyerekeik vannak.
Milyen furcsa, hogy egy ünnep, melyben a nők kapják a főszerepet, ennyire vegyes érzelmeket vagy értetlenséget kelt. Nagy a zűrzavar a fejekben, az emberek nem tudják, hova sorolják, mit kezdjenek vele.
A fiatalembernek tudnia kéne, hogy az ünneplés, a tisztelet és az egyenjogúság fogalmai nem zárják ki egymást. A nők már eldöntötték, milyen szabályok szerint szeretnének játszani: a tisztesség szabályai szerint. A tengerentúlon sem tartja úgy minden nő, hogy sértő, ha előreengedik az ajtónál. A nők többsége ott is kifejezetten kedveli, ha a férfi felsegíti a kabátját, és udvariasan viselkedik vele. (A nőknek egyébként is külön tisztelet jár, hiszen ők az élet hordozói – és senki más!) Az amerikai nőmozgalmak sem hagyták abba tevékenységüket. Mégpedig azért nem, mert az esélyegyenlőség kérdése még közel sem valósult meg – a Föld túlsó felén sem. A világot még mindig a férfiak igazgatják, saját törvényeik és szabályaik szerint. Mi, nők, nem „ünnepeltetjük magunkat”, hanem megemlékezünk az eseményekről, amelyeknek sokat köszönhetünk.
Hogy sok férfi halt meg a háborúban? Vajon ki menesztette őket a háborúba? Talán a nők? A női politikusok? Az anyák? Ki gondolhatja komolyan, hogy az igazi anya jó szívvel, önként és dalolva küldi halálba a fiát? A nő, aki életet ad, általánosságban véve soha nem életellenes és halálpárti – a háború pedig nem női találmány! A katonák nem a nők miatt mentek a halálba, hanem a férfi politikusok miatt. A háború a férfiak „játéka” – nem a nőké. Az elesettekre illik és kell emlékezni, mint ahogy emlékezünk, de ez is kevés ahhoz, hogy ne legyen több háború!
A magas beosztású nőtársamnak pedig tudnia kéne, mi is az a feminizmus. Olyan mozgalom, melyre egészen addig szükség van, amíg a nők nem lesznek valóban egyenrangú tagjai a társadalomnak, amíg nem lesz figyelembe véve minden döntésnél a női szempont is. Hasonló törekvés ez a környezetvédelemhez – amíg szennyezzük a bolygónkat, amíg öljük a védett állatokat, amíg vágjuk magunk alatt a fát, addig szükség van a Greenpeace-re és a rokonszervezeteire. S hogy párhuzamot vonjak: ahogy a magas poszton helyet foglaló asszony véleményt nyilvánít, az ugyanolyan abszurd, mintha egy környezetvédő azt kiabálná: „Le a bálnákkal és a delfinekkel, éljenek az esőerdő pusztítói!” De sajnos mégis megtörténik. A posztokon, ahol a nőknek kéne képviselniük a nők érdekeit, vagy nincsenek is tisztában a nőkérdéssel, vagy nagyon hamar megfeledkeznek arról, miért is kerültek oda, s hogy bizony ők maguk is – nők!
A feminizmusra egész addig szükség lesz, amíg nem érvényesül az élet valamennyi területén a kétféle – női és férfi – szempont. Egyre több tudományos kutatás bizonyítja ugyanis, hogy eddig megdönthetetlennek hitt elméletek dőltek romba, miután a vizsgálatokba női tudósok, munkatársak is bekapcsolódtak. Tehát miután a dolgokat és jelenségeket mindkét szempontból is vizsgálni kezdték, minden megváltozott.
Tehetünk bármit, lehet a véleményünk akármilyen is, semmi sem változtathatja meg a tényt, hogy a világ kétpólusú – nőnek és férfinak közösen kell törekednie az egyensúly elérésére, az arany középút megtalálására.
Póda Erzsébet
